Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 7. hétfő, a tavaszi ülésszak 37. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
2802 irodalomtanárok kevesebbet, mert azok kivédik ezeket a dolgokat, hogy a költők ezt mondták, én csak ezt tanítom, nem taníthatok olyat, amit nem mondtak a költők. De a történ észeknél nagyon nehéz a helyzet, nagyon nehéz volt a helyzet. Ezzel kapcsolatban nekem igazán példaértékű élményem a História egyik legutóbbi számában Kosáry Domokos esszéje a Görgeykérdésről, ahol kimutatja Kosáry Domokos, hogy tulajdonképpen a világosi fegyverletétel óta a Görgeykérdés Magyarországon nem szakmai kérdés volt, hanem mindig valami politikai kérdéshez kapcsolódó dolog volt, és soha nem adatott meg a történészeknek szabadon elmondani azt, hogy tulajdonképpen egy másik lehetséges magyarázata is van a Görgeymagatartásnak. Még egyszer hangsúlyozom, nem szeretnék a Görgeykérdéssel foglalkozni, mert lehet, hogy elkaszálnak. De csak példaként mondom, hogy nem olyan egyszerű a helyzetük ezeknek a történelemtanároknak, és olyan tanároknak, akik ese tleg ideologikusabb jellegű ismereteket közvetítenek. Nagyon nehéz ügy tehát ez a pici új bor. De erről az új borról még nem tudjuk, hogy savanyúe, elég cukrose, hiszen ezek még most forrnak, tehát ezeket nem lenne jó a régi borrral összekeverve beletenn i. Na, most jön a tömlő. A tömlővel is bajom van, tekintettel arra, hogy a tömlő az én szememben az, amiben tartjuk a dolgot. Na, de hát annak tömlőalakúnak kell lenni. Tehát azt nem lehet csak úgy, hogy azt mondom, hogy eldobom a régi tömlőt, és egy nagyo n posztmodern tömlőt csinálok, ami esetleg rengeteg helyen lyukas, lásd például a tejeszacskókat: modern, természetesen műanyag, és mégis mindenütt folyik. Az is tömlő jellegű dolog, de nem sikeres tömlő. Tehát nem biztos, hogy minden modernizáció jó. Lehe t, hogy a tömlő nem olyan rossz, már a szerkezet, és lehet, ha az óbort jól kezeljük, és jól karbantartjuk, és bevesszük az új borokat - lásd informatika, lásd modern nyelvek tanítása és így tovább , hátha egy jó iskolarendszert kapunk. Ezzel én csak azt szeretném érzékeltetni képviselőtársaimmal, hogy a Kovács Gáborféle hasonlat ilyen gondolatokra késztetett. Ez nem jelenti azt, hogy neki nincs igaza. Biztos, hogy igaza van a maga szempontjából, de tudom jól, hogy mivel azonos szakmát művelünk, nem hisze m, hogy ő újabb matematikát vagy fizikát tanítana, mint amit eddig tanított. A következő és utolsó kérdés tulajdonképpen a Papp Sándor képviselőtársam hozzászólásában elmondottakhoz kapcsolódik, aki azt mondta felszólalásában: az a baj, hogy általában előí télettel viseltetünk itt a Parlamentben, valamivel kapcsolatban megcsillantjuk, hogy lehet a törvényjavaslatnak ilyen következménye, utána azt kész tényként kezeljük, és abból logikusan szétszedjük a törvényt, mert nem vizsgáljuk már azt, hogy vajon az be foge következni. Én úgy hiszem, hogy ez már egy politikai kultúrát jelentő kérdés, és ennek az oktatásügyi törvénynek a kapcsán szeretném elmondani, hogy én Papp Sándorral mélységesen egyetértek: mindkét oldalon borzasztó nagy az előítélet, mindenki azt h iszi egymásról, hogy valami nagyon furfangos dolgot akar becsempészni egy ilyen törvényjavaslatba. De meg kell mondjam, hogy mindkét oldalon, tehát az én oldalamon és az ottani oldalon is vagy más oldalakon is egyaránt súlyosan tévedünk. Ugyanis arról van szó - és ezt egy volt tanáromtól tanultam , hogy kedves fiam, ha van egy pedagógiai kísérlet - most nevezzük ezt az oktatásügyi törvényt egy pedagógiai kísérletnek , hogy mi lesz ebből, azt én fél óra alatt meg tudom cáfolni, szétszedem, beletaposom az a gyagba az előterjesztőjét. De csak húsz év alatt tudom bebizonyítani, hogy jó. Mert húsz év szükséges ahhoz, hogy egy oktatási törvényi koncepció vagy egy pedagógiai koncepció végül is megmérettessék a gyakorlatban; rengeteg ember munkája árán lehet bizony ítani, hogy jó. (19.40) Ezért legyél óvatos mindig a gyors véleménynyilvánítással, mondta ő, és én ennek szellemében nagyon óvatosan szeretném ezt a törvényjavaslatot valahogy konszenzusosabb formában megszavazni. De lehet, hogy a körülmények olyanok leszn ek, hogy nem tudom megszavazni. De mindent elkövetek azért, hogy a módosító javaslatokkal együtt egy olyan elfogadható dolog legyen, hogy talán húsz év múlva azt mondhassuk, hogy nem volt hiábavaló az ügy. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Má tyás) :