Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 7. hétfő, a tavaszi ülésszak 37. napja - A felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - BRETTER ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
2772 Azokhoz az oktatókhoz is szólhatunk, akiknek már van nemzetközi tudományos tapasztalatuk és presztízsük, ugyanakkor fojtogat ja őket saját környezetük középszerűsége, a tudományos teljesítmények alacsony színvonala, a verseny nélküli helyzet, a tudományos közvélemény sekélyessége, és nem utolsósorban az egyenlősítő fizetés. Ők képesek a nagyobb munkára, természetesen az egyéni b éralkuban kiharcolt sokkal magasabb fizetésért. Megjegyzendő, hogy az agyelszívás leginkább ezt a csoportot érinti, és elsőrangú cél az is, hogy ők itthon maradjanak. Azok az intézményvezetők is érdekeltek egy új típusú felsőoktatási törvé nyben, akik a fent megnevezett oktatókkal dolgoznának szívesen, akiknek intézményük tudományos presztízse első rangú cél, akik nem félnek vállalni a differenciált bérezést, egy észszerű tanerőpolitika felelősségét, akik intézményük gazdasági tevékenységét tekintve kezdeményezőek, és állandóan új források bevonását szorgalmazzák, akik nem félnek a társadalmi laikus, vagy diákellenőrzés különböző formáitól. Végül, de elsősorban azoknak a diákoknak, hallgatóknak szól e törvény, akik tanulni szeretnének, akik számára nem mindegy, hogy érdemjegyük mögött milyen, általuk is őszintén értékelt teljesítmény áll, akik kritikusak oktatóikkal szemben, akik életük fontos befektetésének tekintik a tanulást, és bíznak annak megtérülésében, olyannyira, hogy anyagi áldozato kat is készek vállalni, ha garanciákat kapnak arra, hogy anyagi terheikkel nem maradnak magukra, akik a megrendelő biztos tudatával választják ki a nekik megfelelő tárgyakat, oktatókat. Talán nem tévedek, hogyha azt mondom: ma már a magyar felsőoktatásban élők és dolgozók zöme ezekhez a csoportokhoz tartozik, ugyanakkor a törvény néhány napi, az érdekeltekkel kötött kompromisszumtól eltekintve elavult állapotokat rögzít. Mint megannyi, e Kormány által beterjesztett törvénnyel, ezzel is az a baj, hogy nincse n benne, nincsen általa távlat. Tisztelt Ház! Milyen rendszerátalakító megoldásokra gondolunk, mikor távlatokról beszélünk? Mindenekelőtt egy régi igazságra szeretnék megint csak emlékeztetni: szabadság ott van, ahol tulajdon is van. A felsőoktatási intézm ényeket tehát tulajdonhoz kell juttatni, és el kell vágni azokat a birtokosi szálakat, melyek még mindig az állam kizárólagos hitbizományaiként tüntetik fel őket. Több módszerrel is számolhatunk. Állami tulajdonú felsőoktatási intézmények helyett célszerű lenne kihasználni a közalapítványi forma lehetőségeit. Ebben a rendszerben maguk az egyetemek rendelkeznének a nekik juttatott állami vagyonnal, azzal az ingatlannal és eszközökkel, melyeket jelenleg is használnak. Természetesen a vagyont működtetni is kel l. Erre való a költségvetési finanszírozás, a tandíjbevételek, a vállalkozói támogatás, egyegy város, régió önkormányzatainak hozzájárulása, és nem utolsósorban állami privatizálandó vállalatok részvényei. Léteznek olyan technikák, melyek alkalmazásával f okozatosan hozhatjuk a felsőoktatási intézményeket olyan kedvező helyzetbe, melyben kizárólagos állami függőségük megszűnik. A saját tulajdonnal rendelkező, különböző anyagi forrásokból táplálkozó felsőoktatási intézményeknek megfelelően kell kialakítani a z ellenőrzés rendszerét is. Létrehozandók azok a laikus testületek, melyek teljes kompetenciával fölváltják a minisztériumi igazgatást, és magától értetődően számolják föl azt az áldatlan vitát is, amely - úgymond - a szakágazati irányítás egységességéről, avagy megosztottságáról szól. Csak megemlítem, hogy ezt a teljesen kilátástalan kormányzati családi perpatvart a törvénytervezet A- és Bvariációként emlegeti, és továbbra sem oldja meg. Az jogosult a felsőoktatási intézmény gazdálkodásának figyelemmel kí sérésére, aki az intézményért áldozatot vállal. A város, mely támogatja a felsőoktatási intézményt, hiszen az befolyásolja a település életét, és presztízst jelent neki. A vállalkozó, aki gazdasági tevékenysége hasznát a felsőoktatásba forgatja. A diák, ak i tandíjat fizet. És végül, valamint utolsósorban egyik szereplőként a sok között az állam, mely normatív támogatást nyújt. (16.50)
