Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 7. hétfő, a tavaszi ülésszak 37. napja - A felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - KULIN FERENC, DR. a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka:
2770 nyomán megtehetjük és meg kell követelnünk azt, hogy a legszigorúbb minőségi kritériumok alapján történjék az egyetemi felsőoktatási előmenetel. Nekünk, törvényhozóknak ezt kell majd számon kérnünk. Most néhány szót arról, ho gy melyek azok az érintkező problémakörök, amelyek az akadémiai törvénytervezetet és a felsőoktatási törvénytervezetet együtt teszik tárgyalhatóvá. Lényegében a felsőoktatás autonómiájának igényéről, szükségletéről van szó. Arról van szó, hogy a klasszikus középkori hagyományoknak és a modern nyugateurópai, nyugati gyakorlatnak megfelelően a magyar felsőoktatást önállóvá kell tenni, a lehető legnagyobb mértékben gazdaságilag és a lehető legnagyobb mértékben politikailag, és mindenek előtt szakmailag. Az a kérdés, hogy ez az önállóság megteremthetőe, megvalósíthatóe akkor, ha a két törvénytervezetet változatlan formában fogadná el a Parlament. A két éven keresztül zajló viták a bizottságokban - a rektori konferencia, a főiskolai igazgatói konferencia, a vi ták az érdekvédelmi szövetségek képviselete részvételével, a Kormány képviselőivel és a kulturális bizottság tudománypolitikai és felsőoktatási albizottságaival - tulajdonképpen jelentős eredményt értek el. Elérték azt, hogy tisztázódott a felsőoktatás aut onómiája elsősorban a tudományos minősítés kérdésében, ami azt jelenti, hogy az egyetemeken, a főiskolákon belüli előmenetel kizárólag olyan minősítési rendszer eredménye lehet, amely minősítést maguk az intézmények végzik, vagyis a doktori fokozat, az egy etemen megszerezhető doktori fokozat válik alapjává az egyetemi docensi, egyetemi tanári kinevezéseknek. Itt tehát az Akadémiának az a korábbi hatásköre, jogosítványa, hogy csak az általa hitelesített tudományos fokozat alapján lehessen professzori kinevez ést előterjeszteni, megszűnik. Nem kisebb jelentőségű a vitáknak az az eredménye, hogy a tudományos és felsőfokú intézményeknek az akkreditálása megint csak nem a Magyar Tudományos Akadémia jogosítványai közé tartozik, hanem egy akkreditációs bizottság hat áskörébe utaltatik a törvény által. Ebben a bizottságban az Akadémia természetesen súlya, tekintélye alapján részt vehet, de jogilag nem az Akadémia lesz, amelyik megmondja, hogy melyik felsőfokú intézmény alkalmas arra, hogy egyetem címet viseljen, hogy t udományos kutatómunkát folytathasson stb., stb. Azt mondhatom, hogy ebben a két kérdésben - tehát a tudományos minősítés és az akkreditálás kérdésében - a felsőoktatási törvénytervezet megnyugtató eredményt ért el és megnyugtató módon terjeszt elő javaslat ot. Azzal együtt, hogy nem vette el az Akadémiának azt a lehetőségét, azt a jogát, hogy akadémiai doktori címet adjon. Ez egy tudományos rang anélkül, hogy az előmenetel szempontjából jogilag számba vehető lenne. Nem vette el az Akadémiának azt a jogát, ho gy egy Athenaeumbizottságot hozzon létre, amelyik javaslatokat tehet az akkreditációs bizottságnak, és minden fontos tudományos minősítési kérdésben, de jogilag nem az Athenaeumbizottság fogja az akkreditálást végezni. Nem ilyen megnyugtató még a törvény tervezet jelenlegi formájában a tudományos kutatóintézetek, az Akadémiához tartozó intézményhálózat, intézethálózat jövője. Nem megnyugtató, de hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy nem is lehet ma még megnyugtató módon olyan paragrafust fogalmazni, amelyik min denki számára elfogadható lenne. Itt ugyanis egy elvi problémával is szembesülünk. Egyfelől ugyanis jogos az egyetemeknek az az igénye, hogy a lehető legnagyobb mértékben kapjanak tudományos műhelyeket, intézeteket, telepítse oda a törvény az egyetemekhez a kutatóintézeteket, teremtődjék meg kutatás és felsőoktatás egysége. Ismétlem, jogos ez az igény. (16.40) De ha jogosnak tartjuk ezt az igényt is a Parlament részéről, hogy előbb akkreditálni kell a felsőfokú intézményeket, akkor belátjuk azt, hogy addig nem lehet véglegesen többszáz milliós értékű intézeteket felsőfokú tudományos, felsőfokú oktatási intézményeknek adni, amíg ez az akkreditáció meg nem történik. Itt tehát a törvény megszületése és a törvényben megfogalmazott elvek érvényesítése, gyakorlatb a ültetése között szükségképpen el kell telnie néhány esztendőnek.
