Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 25. kedd, a tavaszi ülésszak 34. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)
2557 "adatlapja szerint ön 1930ban született, t ehát 1944ben 14 éves volt. Ezt a korosztályt még leventeként sem vitték el; ha kivételesen mégis előfordult, a kivétel erősíti a szabályt; úgy kérem, okmányokkal igazolja ezt az esetet." Ez a Rédére érkezett válasz, gondolom, mutatja, hogy a Hivatal nem a tanúk vallomását veszi figyelembe, hanem olyan okmányokat keres, amit egy akkor 14 éves gyerek nem tud felmutatni. Végezetül: én miniszter úrnak a válaszát elfogadom, tekintettel arra, hogy megkaptam én is Sepsey államtitkár úrtól azt a választ, amit fél évvel ezelőtt írt leveleimre most küldtek meg, és ebben tulajdonképpen az elbírálások egy része megtörtént. Azonban arra kérem miniszter urat, ha van módja és lehetősége, hasson oda, hogy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalból négy településre - ez a négy település pedig: Réde, Kerékteleki, Kömlőd és Mocsa - jöjjön el egy szakember, beszéljen az illetékesekkel - tehát az érintettekkel ne levelezzenek; felajánlom még a gépkocsimat is, hogy leszállítom őket oda (Szórványos taps a jobb oldalon) , h ogy ezekben a községekben valamiféle igazságot lehessen szolgáltatni az annak idején 14, 15, 16 és 17 évesen elvitt fiataloknak, most már idős embereknek, illetve özvegyeiknek. Köszönöm szépen, a választ elfogadom. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vin ce) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Keleti György képviselőtársunk elfogadta a miniszteri választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik. 153 igen, 7 nem, 23 tartózkodás - Az Országgyűlés nem hat ározatképes.) Kevesen vagyunk. Kérném beszólítani a kint lévő képviselőtársainkat. Meg kell ismételni a szavazást. Kérem, a helyüket foglalják el képviselőtársaim. Kérem, még egyszer szavazzanak. Kérem, most szíveskedjenek szavazni. (Megtörténik. 158 igen, 9 nem, 23 tartózkodás.) Kérem, ne hagyják el helyüket; még mindig kevesen vagyunk. Szíveskedjenek a helyüket elfoglalni. Tehát megismételjük a szavazást. Keleti képviselőtársunk elfogadta a miniszteri választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a mini szter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, az Országgyűlés 172 igen szavazattal, 7 ellenében, 24 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta. Képviselőtársaim, még egy interpelláció elmondására van lehetőség. Dr. Futaki Géza és dr. Pelcsinszki Boleszláv, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői interpellációt nyújtottak be a munkaügyi miniszterhez és a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez A települési önkormányzatok hátrányos megkülönböztetése címmel. Megké rdezem képviselőtársaimat - igen: dr. Futaki Géza képviselőtársunk jelentkezett. Közlöm, hogy a választ Tarján Lászlóné államtitkár aszszony adja meg. Átadom a szót képviselőtársamnak. (15.50) Interpelláció: Dr. Futaki Géza és dr. Pelcsinszki Boleszláv (SZ DSZ) - a munkaügyi miniszterhez, valamint a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - A települési önkormányzatok hátrányos megkülönböztetése tárgyában címmel FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen a szót, Elnök Úr. Elöljáróban, azt hiszem, hogy aggodalomra ad okot az, hogy a mai interpellációs időszakban még csak a második új interpelláció hangzik el akkor, amikor 32 interpelláció áll sorban. Ha megvonjuk az átlagot, akkor azt hiszem, november, december körül talán végzünk a 32vel. Tehát es etleg át kellene gondolni azt, hogy nem kellenee változtatni bizonyos szabályokon. (Közbeszólások jobbról: Rövidebben kell szólni! - Nem kell annyit beszélni!)