Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 25. kedd, a tavaszi ülésszak 34. napja - A gazdasági bizottság jelentése dr. Balás István (MDF) dr. Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez intézett A Miskolci Vendéglátó-ipari Vállalat privatizációs vagyonvesztése tárgyában címmel benyújtott interpellációjának kivizsgálásáról - ELNÖK (Vörös Vince): - BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
2552 Igen Tisztelt Ház! 1992. december 8án - mint tudják - Balás István A Misk olci Vendéglátóipari Vállalat privatizációs vagyonvesztése címen interpellált, és az interpellációt a Ház nem fogadta el. A gazdasági bizottság kétszer tárgyalt ebben az ügyben, és arra a megállapításra jutott, amelyet a bizottság jelentésében kézhez kapt ak, és amelyet kiegészít Szabó miniszter úr jelentése is, amely ugyancsak a kezükben van. A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a fennforgó kérdésben nem történt törvénytelenség, a Balás képviselő úr által fölvetett négy kérdésben az Állami Vagyon ügynökség felülvizsgálta a saját eddigi gyakorlatát, és részleteiben próbált azokon módosítani. Ezen információk alapján a bizottság úgy ítéli meg, hogy a miniszter úr módosított jelentését a Ház fogadja el. A bizottságban ez a többségi vélemény annak alap ján alakult ki, hogy egyrészt a felmerülő problematikus ügyekben az Állami Vagyonügynökség felülvizsgálta az eddigi gyakorlatát, és a módosításra a szükséges intézkedéseket megtette, másodsorban az volt a bizottság véleménye, hogy a megkötött privatizációs szerződéssel kapcsolatos bizalmatlanságra és annak jogszerűségének kétségbevonására nincs is alap, de minden ilyen próbálkozás a privatizációs gyakorlat iránti bizalom megkérdőjelezését is jelentené, és így több kárral, mint haszonnal járna. Köszönöm a fi gyelmet. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Megkérdezem dr. Balás Istvánt, hogy a bizottsági jelentéssel egyetérte. Átadom a szót. Felszólaló: Dr. Balás István (MDF) BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! A Miskolci Vendég látóipari Vállalat privatizációja mint "Szállodát négymillióért külföldieknek" nevű eset terjedt el az országban. Elöljáróban rögzítem, hogy a négy kérdés kapcsán adott legújabb miniszteri válasz közül hármat minden további nélkül el tudok fogadni. El tud om őket fogadni, hiszen az interpellációm után a Vagyonügynökség elrendelte az összes eddigi spontán privatizációs eljárás felülvizsgálatát. Igaz, azóta eltelt fél év, ennek eredményét még nem ismerjük. Kinyilvánította továbbá, hogy a jövő ben fokozottan segíti a hazai vállalkozók részvételét a privatizációban, és jelezte, hogy támogatja azt a Horváth Balázs képviselőtársammal közösen előterjesztett indítványunkat is, mely szerint a jövőben a privatizációs hirdetéseket ne csak az országos, h anem a helyi lapokban is közzé kelljen tenni. Egyetlen kérdés maradt megválaszolatlanul megítélésem szerint, az, hogy a konkrét ügyben mi lesz az eladott vagyontárgyak jövője. A gazdasági bizottság rendkívül szoros - 9/8 arányú - szavazással úgy foglalt ál lást - amint hallottuk , hogy a Vagyonügynökségnek a 17 ingatlan kapcsán megadott 330 millió forintos értékkel szemben történő százmillió forintos eladása végül is nem kifogásolható. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság ülésén elhangzott egy megjegyzés, me ly szerint a bizottság nem kapott apportlistát, nem kapott adatokat arról, hogy milyen értékek kerültek itt pontosan értékesítésre. Éltem azzal a lehetőséggel, amelyet egy hónappal ezelőtt miniszter úr jelzett itt a Házban, hogy az ÁVÜ döntési mechanizmusa példásan nyitott, és utánajártam ennek az ügynek. Megállapíthattam, hogy a hír igaz. A gazdasági bizottság tényleg nem szerezte be az ügy iratait, így nem ismerhette meg a Vagyonügynökségen kialakult saját belső, meglehetősen lesújtó véleményt erről az ún . értékelésről. Kitűnik ugyanis, hogy a Vagyonértékelési Irodának az illetékese még a privatizáció előtt fél évvel írásba adta a következőket: "Ez az értékelés a 17 ingatlanból csak hármat mutat be, az üzleti