Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 25. kedd, a tavaszi ülésszak 34. napja - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)
2522 Ha hozzátesszük mindehhez azt, hogy a környezetszennyeződés fokozatosan megváltoztatja a víz és a levegő - e két elemi táplálékunk - összetételét, akkor talán nem hat túlzásnak az az állítás, hogy attól az emberi környezettől, amelyik évmilliók óta táplált, n evelt bennünket, egyre gyorsabban távolodunk el, és mindez magas fokú orvosi ellátás, egészségügyi gondoskodás mellett megy végbe. Ezt a folyamatot meg kell állítanunk, pozitív irányba kell fordítanunk, mindenekelőtt az ifjúság körében és mindenekelőtt a s zakmunkástanulók körében. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy még az ebédszünet előtt mód nyílik arra, hogy folytassuk majd a közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitá ját is, úgyhogy kérem, akik abban kívánnak majd fölszólalni, számítsanak erre. Most soron következik Mizsei Béla független kisgazdapárti képviselő úr. Felszólaló: Dr. Mizsei Béla (FKgP) MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP) Tisztelt Országgyűlés! Amikor ezt a nagyon ko moly törvényjavaslatot tárgyaljuk, a nemzet jövőjének egyik megalapozó pillérét, engedtessék meg, hogy röviden rámutassak arra, hogy hogyan fejlődött ki Magyarországon a nagyszerű kisipar, a kézművesipar. Ez úgy történt, hogy még az 1800as években, vagy m ég korábban talán, a magyar fiatalok elmentek Nyugatra, megkeresték a híres mestereket, és oda álltak be tanulónak. Meg kell hagyni, embertelen körülmények között kellett nekik dolgozniuk, még dajkák is voltak, és a háztartási munkában, mindenben részt kel lett venniük, de a szakmát megtanulták. A szakmát megtanulva hazajöttek Magyarországra, elhelyezkedtek a nagyobb városokban, ipari üzemeket nyitottak, és tanulókat szerződtettek. Meg kell hagynom, ők is követték azoknak a példáját, akiknél tanultak Nyugato n, ők is igénybe vették az inasokat mindenféle házimunkára, mezőgazdasági munkára, takarításra, de a szakmát megtanulták ezek a fiatal gyerekek, és nagyon jó segédek és nagyon jó mesterek fejlődtek belőlük. Még a negyvenes években is tapasztaltam, hogy az inasgyerek, akkor így hívták, szabályszerűen ki volt szolgáltatva a segédek önkényének, magyarán megmondva egy olyan szokás rögződött, ami bizony a szakmunkástanulók számára nem volt a legjobb, sőt sokszor elkeserítő volt. Már '4647ben a MADISZ követelte az új tanonctörvényt, és meg is született az 1949. IV. törvénycikk január 14én, '49ben, amelynek 21. § (1) pontja kimondja, hogy háztartási, mezei munkára az inast, a tanulót nem szabad alkalmazni. De van ennek egy másik pontja is, amelyik azt mondja, h ogy a mester a tanulót megdorgálhatja, de köteles ezt úgy csinálni, hogy önérzetét ne sértse. Mondanom sem kell, hogy ezek az elég kemény intézkedések, amelyek elsősorban a tanulói érdeket szolgálták, elvették a kedvét a mestereknek attól, hogy tanulót sze rződtessenek, mert vitába nem akartak kerülni. Azután egy másik fontos kérdésre is rá akarok itt mutatni. Akkoriban még az ipartestület kiváló iparosai előtt tették a segédvizsgát a tanulók, és így bizony olyanok voltak a vizsgáztatók, akik azon a téren a legkeményebben, legrészletesebben tudták azokat a dolgokat, amelyeket elvártak a tanulóktól. A szakmunkási, szakoktatási törvényjavaslat most a VI. fejezetében a vizsgabizottságokról rendelkezik, és azt is kimondja, hogy a gyakorlati oktatók kiválasztása s orán előnyben kell részesíteni a mestervizsgával vagy szakoktatási képesítéssel rendelkező személyeket, és nyilván ez vonatkozik a vizsgáztatókra is. Nekem az az álláspontom, hogy szerencsésebb volt az a gyakorlat, amikor a vállalkozók, a kisiparosok, akik benne éltek a gazdasági életben, akik ahányan voltak, annyiféleképpen tudták a szakmát tanítani, és - hogy úgy mondjam - követelményeket állítani, az szerencsésebb volt.
