Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 18. kedd, a tavaszi ülésszak 32. napja - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - SZIGETI GYÖRGY, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - VÁRKONYI ISTVÁN, az MDF vezérszónoka:
2439 Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Mielőtt frakcióm álláspontját ismertetném, szer etnék egy szubjektív megjegyzést tenni. Azt hiszem, mindnyájan, akik megtisztelték ezt az igen fontos törvényt azzal, hogy ma esti jelenlétükkel itt vannak, annak fontosságát hangsúlyozzák, hogy milyen sürgető ez a törvény. Ugyanakkor nagyon nagy sajnálatt al kell megállapítanom, hogy ilyen fontos horderejű kérdésben csak ilyen kicsi az érdeklődés. Köszönöm, hogy ennyi szubjektivitást belevihettem. Tisztelt Ház! Törvényalkotásunk egy új szakaszához érkeztünk a most egymást követően benyújtott közoktatási és szakképzési törvényjavaslatokkal. A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója - ismereteink szerint - az itt helyet foglaló többi párttal egyetértésben stratégiai fontosságúnak tekinti az oktatással és képzéssel kapcsolatos törvényeket. Miért tekintjük ú j szakasznak törvénykezésünk ezen időszakát? Azért, mert egy lassan beérő, de a társadalmi változások tényleges bekövetkeztét garantáló területhez nyúlunk, nevezetesen az ember tudati szférájához. Ma, amikor sok esetben értetlenül szemlélik honfitársaink é s választóink munkánkat, amikor demagóg szónokok népszerűbbek, mint a realitást őszintén feltárók, vajon mi mással állunk szemben, mint az emberi tudat valamilyen összességével. Amikor hiányos munkakultúránk a nemzetközi piaccal találja magát szemben, és k önnyűnek találtatik, ugyanakkor az egyén úgy érzi, emberfeletti erőfeszítéseket tesz, mi más ez, mint a társadalom legfontosabb meghatározójának, az emberi műveltség, szakképzettség, egészséges értékrend kialakulásának hiánya. Most olyan történelmi időszak ot élünk, amikor a kényszerítő gazdasági és politikai körülményekre csak megfelelően képzett emberekkel tudunk hathatós választ adni. Frakcióm álláspontját a következő kérdéskörökben kívánom ismertetni, illetve kifejteni. Mi a helyzet ma a szakképzésben? A z új szakképzési törvényjavaslat főbb sajátosságai, amelyeket miniszter úr is vázolt expozéjában; milyen jogi szabályozást igényel miniszteri szinten a kerettörvényhatályosulás? A mai helyzet kialakulása nem tegnap kezdődött, mint azt nagyon sok szakmabel i - azt hiszem - tudja a jelenlevők közül, legfeljebb a gondok ilyen élesen, mint ahogy napjainkban jelentkeznek és kiéleződtek, az utóbbi pár évben váltak teljesen nyilvánvalóvá. Az a képzési szisztéma - iskolai és gyakorlati , ami ma hazánkban van, egy tipikusan nagyüzemi struktúrára szerveződött. Ezzel párhuzamosan ezen iskolatípusokkal szemben a szakmai képzés mellett ráadásul közoktatási kötelezettségek is megfogalmazódtak egyidejűleg. A gazdaság átalakulása és erős differenciálódása a szakképző iskol át is a változás irányába kényszerítette. Egy bizonyos határon túl azonban a fentebb említett szakképzési és közoktatási követelményeknek nem tudtak és nem tudnak, és ma sem tudnak megfelelni ezek az iskolák. Azért használok múlt időt és jelen időt, hiszen ezek a tények egybefolynak. Milyen anomáliák jelentkeznek és jelentkeztek? Mint ahogy az expozéban miniszter úr is említette, a gazdálkodószervezetek fokozatosan kivonultak a gyakorlati képzésből, ezt már évek óta tapasztaljuk. A mai körülmények között a közoktatási feladatok ellátására nem lehet kényszeríteni őket. Ez a piacgazdasággal teljesen ellentétes lenne. Sok esetben olyan jogi és gazdasági környezet teremtődött, hogy ellenérdekeltség alakult ki a gazdálkodószervezetek és az iskolák között. Ráadásu l törvényalkotói tevékenységünk sem minden esetben segítette ezt elő. A szakképző iskolának a jelenlegi törvényszabályozásban elsődlegesen a közoktatást volt feladata ellátni, és a gazdasághoz való rugalmas alkalmazkodás másodlagossá vált. Ilyen körülménye k között az államnak kellett és kell jelen pillanatban is a szakképzés teljes költségeit és szakmai felelősségét átvállalni.