Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 18. kedd, a tavaszi ülésszak 32. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - PETŐ IVÁN, DR. az SZDSZ vezérszónoka:
2358 Mi, akiknek szavazatunkkal nevünket kell, illetve kellene adnunk e törvényhez, ugyanakkor azt is tudjuk: enyhén szólva nem praktikus, ha egy kormányzat működésének utolsó időszakában fogad tat el széles körű támogatottság nélkül egy alapintézményt meghatározó törvényt. Ráadásul a Kormány maga is tudja, hogy nem évtizednyi időre szól e törvény, hanem függetlenül a kiszámítható politikai változásoktól, egykét éven belül jelentős módosítást, k iegészítést igényel. Hiszen egyebek között úgy kerül parlamenti tárgyalásra, hogy az intézményrendszer működése szempontjából meghatározó tartalmi kérdésekről, a vizsgarendszerről és az ehhez szorosan kapcsolódó nemzeti alaptantervről semmi érdemi informác ióval nem rendelkeznek ebben a pillanatban a képviselők. Csupán azt olvashatják ki az előttük fekvő tervezetből, hogy ezen tartalmi kérdések a Kormány hatáskörében majd valamikor eldőlnek. Természetesen most, hogy a szerencsétlen előzmények utá n, szerencsétlen időpontban, azzal a szerencsétlen kormányzati elképzeléssel, hogy a nyári szünetig hátralévő néhány hétben ledaráljuk ezt a javaslatot - hisz szeptemberben, a tervek szerint, a törvénynek hatályba kell lépnie; igaz, éppen a követelményrend szer bizonytalansága miatt későbbi időpontra tervezik a hatálybaléptetést , szóval, hogy most elkezdjük tárgyalni a javaslatot; mi legfőbb feladatunknak azt tekintjük, hogy a lehetőségekhez képest a legjobb törvény szülessék. Ennek jegyében térek rá a köz oktatási törvény tervezetének azon főbb pontjaira, amelyekben szerintünk egyetértésre kellene jutnunk. Az első alapvető kérdés: az oktatás szabadságának ügye; ennek három biztosítéka: a tanszabadság, az iskolaválasztás és az iskolaalapítás szabadsága. Soká ig úgy tűnt, hogy a különböző parlamenti pártok közoktatási programja nem esik túl messze egymástól, és az egyik pont, amelyben teljes egyetértés van, éppen a szabadság megteremtése a közoktatásban. A szabadságot természetesen a törvénytervezet - mint mind en korábbi változata is - deklarálja. Ám a megvalósításához szükséges eszközök biztosításával már adós marad, sőt, kimondottan szűkre szabja azt. A tanszabadság biztosításának feltétele elsősorban az iskolák autonómiája, amelyet az állam csak egy központil ag meghatározott kerettantervvel és vizsgarendszerrel korlátoz. Fontos eszköze: a tankönyvek, a tantervek és a szakmai szolgáltatások szabad választása. Az iskolák, illetve a pedagógusok döntsék el, hogy melyik tanterv alapján szervezik munkájukat, melyik tankönyvből tanítanak, kitől rendelnek szakmai szolgáltatást. Más szavakkal: ez azt jelenti, hogy az állam nem egy meghatározott tankönyvkiadót, tankönyvet, tantervet, tantervkészítőt vagy szakmai tanácsadót kell hogy támogasson, hanem az erre szánt pénzt a fogyasztóhoz kell, hogy eljuttassa valamilyen normatíva alapján. A közoktatási törvény tervezete nem teremti meg a tanszabadság feltételeit. Persze, a nemes szándékot bizonyítandó, van egy paragrafus, amely kimondja: nevelésioktatási intézmény, illetve pedagógiai szolgálat és szakmai szolgáltatóintézmény létesítésével és fenntartásával bárki foglalkozhat. Igen ám, de éppen a törvény kívánja létrehozni azt az intézményi rendszert, amely azzal fenyeget: nem csak és nem elsősorban a kerettanterv és a vizsga rendszer szab korlátot a tanszabadságnak, hanem például a pedagógiai követelmények diktálása is. A pedagógiai szakmai szolgáltatásokat az igényeknek megfelelően kell szervezni - olvasható egy helyen a tervezetben. Egy másik hely kimondja: pedagógiai szakma i szolgáltatóintézmények a területi és az országos pedagógiai szakmai szolgáltatóintézmények. (11.30) A "területi" és "országos" jelzőknek csak államigazgatási rendszerben lehet értelme, piaci alapon szerveződő szakmai szolgáltatások esetében ezek képtelen kifejezések. Mintha egy iparpolitikai törvényben azt írná elő valaki, hogy a cipőellátást, vagy egy kultúráról szóló törvényben azt, hogy a
