Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 10. hétfő a tavaszi ülésszak 29. napja - A Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló, Kijevben 1991. december 6-án aláírt Szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - DRAGON PÁL (FKgP)
2188 Én továbbra is meg vagyok győződve, hogy a kárpátaljai lakosság nevében csak akkor lehet nyilatkozni, ha egy népszavazást rendeznek nemze tközi ellenőrzés mellett… (Dr. Torgyán József: Pontosan. - Dr. Torgyán József tapsol.) …, de amit mondott, hogy demokráciában nem lehet elvitatni a kompetenciáját az ottani közösségek vezetőinek, úgy ahogy, megbarátkozom a gondolattal. Remélem, hogy Bethle n István képviselőtársam is egyetért a saját mondatával, mert szeretnék idézni most a mai Népszabadságból. Azt mondja: "Elutasító álláspontot képvisel például a sokak szemében szélsőségesnek számító Kárpátaljai Ruszinok Társasága. Mint a társaság elnöke, I van Turjanica lapunknak elmondta, a ruszinok körében általános vélemény, hogy a szerződésnek nem szabad hatályba lépnie. A társaság azt szorgalmazza, hogy mivel a Szovjetunió szétesett, Kárpátalja jelenlegi státusát is felül kell vizsgálni. A KRT az alapsz erződéssel kapcsolatban tiltakozó levelet intézett az ENSZhez, valamint az ungvári magyar konzulátuson keresztül a magyar Parlamenthez." Akkor, mondom tovább: A KMKSZ nevében Kovács Miklós nyilatkozik szintén a Népszabadsá gban, ahol kifejti, hogy "…nincs hivatalos álláspontja…" - már a KMKSZnek - "… az adott szerződéssel és annak vitatott részével kapcsolatban. Még pontosabban: az az álláspontja, hogy nincs álláspontja, mivel a KMKSZ véleményét előzőleg nem kérte ki egyik fél sem." Ezzel szemben viszont a külügyminiszter úr Kárpátaljáról idehívott két magyar embert, Dubka Györgyöt és Tóth Mihályt, akik már másfél éve kiszorultak a KMKSZ vezetőségéből, és ők nyilatkoztak A Hétben. Tóth Mihályról még azt is tudni kell, hogy a beregszászi járásnak - hogy most magyarosan fejezzem ki magam - ő a köztársasági megbízottja, tehát végeredményben a külügyminiszter úr egy ukrán állami tisztviselőt hívott meg ide, hogy az ottani magyarság nevében nyilatkozzon. Ezt furcsának tartottam eg y kicsit. (Dr. Jeszenszky Géza: Nem hívtam meg.) Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Dragon Pál képviselő úrnak, a kisgazdaképviselőcsoport tagjának. (19.40) Felszólaló: Dragon Pál (FKgP) DRAGON PÁL (FKgP) Tisztelt El nök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden nemzeti parlament életében a parlament ülésnapjai történelmi napnak számítanak. Ez a nap véleményem szerint különösen egy ilyen történelmi nap. Nagy csatát vívtak itt ma már képviselőtársaim az ellenzék és a kormán ypárt padsoraiból. Elhangzottak sajnálatosan személyeskedő, támadó megnyilatkozások is, ezekre most nem kívánok reagálni. De néhány szó erejéig szeretnék szólni azokról, amelyek a Parlament méltóságát sértik. Nevezetesen arról, hogy itt megvádoltattak képv iselőtársaim azzal, hogy területi követeléseket támasztottak, hogy irredenta, nacionalista felszólalásokat produkáltak. Én is itt voltam ebben a teremben, és az én hallásom még nem szelektív, de ezeket a kijelentéseket én nem hallottam. Szeretném a kemény támadásokkal kapcsolatban elmondani, hogy én is egyetértek Király Zoltánnak azzal a megnyilatkozásával, hogy az ország népe békés munkát vár tőlünk. Azt várja az ország népe, hogy a törvénykezésben előrehaladjunk, és az ország a gazdasági felemelkedés útjá n induljon el. Valóban ez a legfontosabb munkánk a mindennapok küzdelmeiben. De akkor a felelős politikusoknak arra kell törekedni, és itt elsősorban a Kormánynak, hogy jól előkészített anyagokat és törvényeket hozzon elénk. Mert tisztelt képviselőtársaim, ha az anyagok előkészítetten kerülnek elénk - erre többen utaltak ma már , akkor hatékonyabban és gyorsabban végezhettünk volna vele. Három éve működik a Parlamentünk. Három éve van Kormányunk. Ismerhetjük egymást, ismerheti a Kormány a parlamenti képvis előket, és mi is szeretnénk megismerni a Kormány legbelsőbb szándékait is, különösen - ahogy Rott Nándor képviselőtársam is mondta - ők sem ismerték előre a szerződés szövegét. Jó lett volna, ha a másik koalíciós párt, mi is megismerhettük