Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 4. kedd a tavaszi ülésszak 27. napja - A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló, Kijevben 1991. december 6-án aláírt Szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ZACSEK GYULA, DR. (MDF)
2102 szerződés 4. cikkében ez áll: "A szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem kötnek más állammal vagy államokkal olyan szerződéseket, am elyek ellentétben állnak a nemzetközi joggal, a helsinki záróokmány elveivel." Nézzük, miként fogalmaz a helsinki záróokmány a határkérdésről: az aláíró államok "úgy vélik, hogy határaik, a nemzetközi joggal összhangban, békés eszközökkel és megegyezéssel megváltoztathatók". Ezzel szemben a magyar külpolitika mit épített be a magyarukrán szerződésbe? Második cikk: "a felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is lesz területi követelésük." A mai m agyar Kormány ezzel határozottan kijelenti, hogy sem ma, sem a jövőben szóba sem jöhet a helsinki záróokmányban jelzett lehetőség, hogy békés eszközökkel, megegyezéssel megváltoztatható a mai helyzet. A helyzet teljesen egyértelmű és világos: a magyarukrá n szerződés a 2. cikkben foglaltak miatt eltér a helsinki záróokmányban foglaltaktól. Ezentúl lehetetlen helyzetbe hozza Magyarország jövőbeli kormányait is. Nézzük, miért! A magyar Kormány egy minisztere kijelentette, hogy ez a szerződés már alá van írva, az ukrán Parlament már megerősítette - nincs lehetőség arra, hogy ezen változtassanak. Egy lehetőség van: hogy a magyar Országgyűlés szintén erősítse meg - és kész. Különben is - érvel a miniszter , a szerződés csak tíz évre szól: majd a meghosszabbításk or ezt a mondatot ki kell hagyni. Ez alapos, megfontolt államférfiúhoz méltó szemlélet. A magyarukrán szerződés 22. cikke ekként fogalmaz: "Ezt a szerződést tíz évre kötik. Hatálya ezt követően automatikusan meghosszabbodik újabb ötéves időszakokra, amenn yiben a felek egyike nem értesíti írásban a másik felet egy évvel a szerződés hatályának mindenkori lejárata előtt felmondási szándékáról." Nem kell különös felkészültség ahhoz, hogy ma valaki megfogalmazhassa, miként reagálnának a Kárpátmedence államai é s Ukrajna akkori politikusi körei arra, ha tíz év múlva az ominózus mondatot a magyar fél ki akarná emelni a szerződésből. 2. Mit mutat a nemzetközi gyakorlat? Dr. Diószegi István, a diplomáciatörténet nemzetközi hírű kutatója, 1993. március 17én a "Határ ok nélkül" című rádióműsorban a következőképpen fogalmaz - éppen a magyarukrán szerződés kapcsán. A nemzetközi gyakorlatban általában nem fordul elő, hogy a békeszerződésben megállapított határokat újabb államközi szerződéssel erősítsék meg. Arra volt pél da a történelemben, hogy egyes politikusok területrendezéssel kapcsolatban kijelentéseket tettek. A múlt század hetvenes éveiben például az olasz külügyminiszter kijelentette, hogy ő becsületszavára kijelenti, hogy Olaszország nem tart igényt Triesztre. A becsületszó ellenére Trieszt mégis Olaszországé lett. Olyan esetet, amikor fennálló és a békeszerződés által szankcionált és megerősített határt új, nemzetközi államközi szerződéssel erősítettek meg, tulajdonképpen csak egyetlenegyet ismer a nemzetközi kap csolatok története és a nemzetközi jog története: ez az 1925ös locarnói szerződés. Itt arról volt szó, hogy Németország, Franciaország, Belgium, Olaszország és NagyBritannia ujból kijelentette, hogy az 1919ben Németország és Franciaország, valamint Néme tország és Belgium között fennálló határt véglegesnek tekinti. Ez az eset egyedi eset: sem előtte, sem utána nem volt rá precedens, hogy a békeszerződésben megállapított határt még egyszer megerősítették volna. Bismarck 1871 után állandóan arra törekedett, hogy Franciaországgal még egyszer elismertesse ElzászLotaringia német birtokát, de a franciák erre soha nem voltak hajlandók. Franciaország és Németország között 1945 után sem erősítette meg semmilyen alapszerződés a francianémet határvonalat. Az alapsz erződés kuriozitás a nemzetközi gyakorlatban. Olyan megállapodást nem érdemes kötni, hogy én elismerem a határokat, te pedig autonómiát adsz a kisebbségeknek. Mellesleg megjegyzem: e szerződésben sincs szó magyar autonómia garantált létrehozásáról. Ilyen a szerződésekben nem szokott előfordulni, és ellenkezik mindenféle szerződéses szellemmel.
