Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 4. kedd a tavaszi ülésszak 27. napja - A munkavédelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - MÓZS JÓZSEF, a KDNP vezérszónoka:
2046 Köszönöm szépen. Következik Mózs József képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka. Felszólaló: Mózs József a KDNPképviselőcsoport nevében MÓZS JÓZSEF , a KDNP vezér szónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr! Ahogy Horváth László említette, itt a sor végén nem vagyunk könnyű helyzetben, mert már szinte minden el lett mondva és némely dolgoknak az ellenkezője is, úgyhogy újat mondani vélhetően nem tudok, de talán nem is ez a c él ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Talán azzal kezdeném, hogy a munkavédelem egy sajátságos része volt a korábbi struktúrának, így a gazdasági és politikai struktúrának. Általában az egyetemeken, ahol munkavédelmet tanítottak, a linkebb tárgyak közé tarto zott, és sokszor, hogyha az ember elment egy munkahelyre, akkor szinte formális volt az ottani baleseti oktatás. Tehát azt lehet mondani, hogy nagyon sok esetleges eleme volt annak, hogy hogyan érvényesült a munkavédelem összességében a munkahelyeken, és l eginkább az illető üzemvezetőtől, illetve művezetőtől függött, hogy ő a saját területén lelkiismereti, félelmi vagy egyéb okokból milyen súlyt fektet erre a tevékenységre. Aki 1015 évet dolgozott az iparban, az találkozott nagyon jó példákkal is, de talál kozott bizony rossz példákkal is. (11.50) Mindezt azért merem megemlíteni, mert láthatóan a munkavédelem is egy kétarcú tevékenység volt, amiatt, hogy mindaddig, amíg nem történt baleset, ugye, le lettek adminisztrálva a szükséges ciklusonként a tevékenysé gek - időközi oktatások, beiskolázások, egyebek , viszont a fő munkavédelmi tényező az volt, hogy az emberek vigyáztak magukra, és ez nagyon sokszor helyettesítette még a kesztyűt is - mert az vagy volt, vagy nem, általában azért volt … De azt lehet monda ni, hogy sok frázissal körülbástyázott és talán kezdetlegesebb módon meglévő tevékenység volt a munkavédelem az én korosztályom számára, mint a papírokon létezett, amire fejlécként az volt nyomtatva, hogy "A legfőbb érték az ember". Ezt valahogy mi ott len t nem éreztük, hogy a legfőbb érték az ember. És ahogy említettem, az alsóbb szintű vezetők lelkiismeretétől függött leginkább, hogy ebből mennyi érvényesül. Hát így éltünk … És most megváltozott a közeg, amiben a munkavédelemnek mint tevékenységnek létezn ie kell, és a régi normák szerinti viszonyulások bizonyos módon értelmüket vesztették. Ugyanis létrejőve sok apró munkahely, még esetlegesebbé vált az, hogy ott milyen módon és hogyan érvényesüljenek munkavédelmi szempontok, mivel a régi előírások sokfélek éppen értelmezhetők voltak erre az új helyzetre is - és ha valami többféleképpen értelmezhető, akkor tulajdonképpen nem használható. Mielőtt rátérnék a törvényre, még két gondolatot hadd pendítsek meg. Az egyik az, hogy a mai helyzetnek van egy olyan oldal a is, hogy a munkahelyféltés mint tényező, sokkal nagyobb súllyal esik latba, mint talán korábban, és soksok embert ez felkészületlenül ért. Én meg merném kockáztatni, hogy bizonyos kor után az átképzés is szinte reménytelen, és a magatartásformák, a gesz tusok szintjén szinte reménytelen az embereket új helyzetekbe hozni. Tehát a lélektani feltételek igen lassan változnak, és ugrásszerűen nem is változtathatók. Éppen emiatt kétségeim vannak, hogy az új törvényt, amely vélhetően elfogadásra kerül, milyen mó don és mennyire lehet a valóságban, a munkahelyeken majd érvényesíteni; hol rendelődik majd inkább alá azoknak a munkaadói törekvéseknek, aki túlmunkát fizetni, ha egy mód van rá, nem szeret, munkavédelmi eszközökre sok pénzt költeni nem szeret; és a munka helyféltés mint olyan, mennyiben szolgáltatja ki ebben az új helyzetben a dolgozót. Ezt most nem a törvény hibájául próbálom felhozni, lévén maga a helyzet olyan, hogy csupán törvénnyel orvosolni szinte lehetetlen, mert nem állítható mindenhova egy pici fe lügyelő, aki bírságcédulát suhogtat.
