Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 27. kedd, a tavaszi ülésszak 25. napja - A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (9406-os szám) részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - ZSUPOS LAJOS (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)
1886 A másik probléma, ami ebből, tehát a szövetkezeti gazdálkodásból fakad: kialakították az óriási, gigantikus nagyüzemeket hatalmas, tagosított táblákkal, és ez maga után vonta bizonyos, túlságosan nagy súlyú, nagy teljesítményű g épek alkalmazását. Tudományosan bebizonyított tény, hogy ezek a gépek a talajt összenyomtákpréselték, és a talajszerkezetben oly mérvű romlást hoztak létre - vízzáró rétegek keletkeztek, és tulajdonképpen ez okozta a belvizek nagy részét , amelyek miatt az esetek nagyobb százalékában a meliorációs munkálatok megtörténtek. Egyértelműen bebizonyítható tehát az, hogy a szövetkezeti, illetve a nagyüzemi gazdálkodás, a szocialista nagyüzem által alkalmazott módszerek, berendezések okozták ezeket a talajromláso kat, amelyek időközben szükségessé tették a meliorációs munkálatokat. És még egy nagyon szembetűnő dolog: nagyon sok nagyüzem a meliorációs munkálatokat olyan területeken is elvégezte, ahol arra nem lett volna szükség, csak azért, mert ott 70%os állami tá mogatás volt, és esetleg a saját erőt is valamilyen forrásból be tudták szerezni. Én is mindenképpen indokoltnak tartom ezeknek a költségeknek az elengedését, és nem tartom célszerűnek az új földtulajdonosokra való ráterhelését. Köszönöm szépen. (Taps közé pen.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Zsupos Lajos kíván ismét szólni. Felszólaló: Zsupos Lajos (MDF) ZSUPOS LAJOS (MDF) Elnézést a kissé belterjesedő vitáért … (Közbeszólás a bal oldalról: Bizony!) …, de szólnom kell, mert alapvetően félremegy a dolog. A szocialista nagygazdaság sok mindenben hibáztatható, de ezért nem hibáztatható. Hogy nagy táblákat csináltunk, attól nem lett rosszabb az a föld. Attól lett rosszabb a föld, hogy több műtrágyát használtunk, hogy egyoldalúan hasznosítottuk, hogy egyoldalú vízrendezéseket csináltunk - na de, ezt ugyanúgy meg lehetett volna hat holdon is csinálni, sőt, három holdon. Tehát nem a traktor fajlagos terhelése volt az, ami kialakította itt a gondokat… (Kávássy Sándor: De bizony!) …, mert amikor ökörszekérrel, ille tve ökörfogattal szántottunk, nagyobb fajlagos terhelést kapott az egy négyzetcentiméterre eső területen a talaj, mint a nagy traktoroknál. Hát tessék már elhinni, hogy ennek a kettőnek így nincs összefüggése! A másik része: néhány évtizedes ismereteim van nak róla, hogy azért fogadjuk el, hogy a meliorációk között különbséget kell tenni. Ahol a komplex melioráció történt, ott minden esetben kimutatható volt az, hogy minimum 30%, de inkább 50% jövedelemnagyság mutatkozott a korábbiakhoz, az ez előtt tíz évve l vagy akármikor elértekhez viszonyítva. A komplex melioráció esetén tehát nem arról van szó, hogy visszahoztuk a talajt a tíz, tizenöt évvel ezelőtti termőállapotba, hanem arról van szó, hogy részben magasabb terméseredményt biztosíthattunk, másrészt ezt a magasabb terméseredményt lényegesen - és ez egy nem elhanyagolható szempont - biztonságosabb körülmények között lehetett megcsinálni. Tehát a termelés kockázatát csökkentettük le ezen keresztül. Mindenképpen indokolt tehát az, hogy itt jelentős különbség et kell tenni, hangsúlyozom, a komplex meliorációban részt vett területek és az így nem kezelt területek között. Köszönöm. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megadom a szót Futaki Gézának a Szabad Demokraták Szövetségéből, és átadom az elnöklést Dornbach Ala jos alelnök úrnak. (Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglalja el.) Felszólaló: Dr. Futaki Géza (SZDSZ) FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)