Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 20. kedd, a tavaszi ülésszak 23. napja - Döntés interpellációra adott írásbeli válaszról: Fodor Tamás (SZDSZ) a művelődési és közoktatási miniszterhez intézett Egy nagy értékű alapítvány tárgyában benyújtott interpellációjára adott művelődési és közoktatási miniszter írásbeli válasza - ELNÖK (Vörös Vince): - FODOR TAMÁS (SZDSZ)
1745 Végezetül annyit szeretnék mondani, hogy a csúcskuratórium a második üléséről, amelyen minden tag jelen volt, a következőt üzente: A szakszervezeti intézmények pályázatát áttekint ették, a szerződéskötések jó ütemben haladnak a jóváhagyottak szerint. A közművelődési pályázatleadások határideje lezárult, több ezer pályázat érkezett. A számítógépes feldolgozás folyamatban van. A Vörösmarty téri épület hasznosítására külön bizottságot küldenek ki, és a legkedvezőbb megoldást keresik. A kuratórium örömmel nyugtázta, hogy a sajtókampány ellenére a felkért kuratóriumi tagok közül 70ből csak egy szakkuratóriumi tag mondta vissza a megbízatást. És végezetül annyit szeretnék mondani, hogy a csúcskuratóriumban is és a többi kuratóriumban is többségében akadémikusok, tudósok, kiváló alkotóművészek vannak, az ő nevükben is a lehető leghatározottabban visszautasítom, hogy a pénzekből bármi is politikai célra folyna. Ezt feltételezésnek, megalapoz atlan feltételezésnek tartom. Ha esetleg nem ebben vagy bármelyik kulturális alapítványnál ilyesmi előfordulna, mi lennénk az elsők, akik az ügyészséghez fordulnánk. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm államtitkár úr szóbeli kiegészítését. Visz onválaszra átadom a szót Fodor Tamás képviselőtársunknak. (15.20) Felszólaló: Fodor Tamás (SZDSZ) FODOR TAMÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! A jegyzőkönyv számára szeretném világossá tenni, hogy Kálmán Attila államtitkár szóban több mint 5 percet válaszolt, a z írásban beadott 3 oldal válasszal együtt ez többet tett ki, mint a rendelkezésére álló idő. Ezért én is kérem, hogy hosszabb lehessek, hogy ezekre válaszolni tudjak. (Zúgolódás a jobb oldalon.) Köszönöm szépen a bizalmat. Én valóban vártam ezt a választ, vártam a száz sajtómegnyilvánulással együtt. A kérdés az, hogy miért volt ennyire fontos a közvéleménynek a miniszter úr válasza. Nagyon sajnálom, hogy miniszter úr nincs itt, mert miniszter úr nagyon rokonszenves és nagyon szimpatikus volt a közvéleményn ek (Közbeszólás jobbról: Államtitkár úr is!) és én azt hiszem - most a miniszter úr személyéről van szó , hogy mindenki várta, reménykedve - itt valóban nem az alapítványról volt szó , reménykedve várta, hogy miniszter úr azért nem adta meg a választ köz vetlenül a kérdések elhangzása után, mert maga is látta, hogy valami nem stimmel a dologban. Kevésbé volt magabiztos, mint államtitkár úr. Mindenki azt várta, hogy ebben az Augiász istállójában valamilyen módon rendet tesz az új miniszter. Csalódnia kellet t a közvéleménynek. Ebben a válaszban - hogy stílusos legyek és a költővel érveljek - "úgy szállong a semmi benne, mintha valaminek volna pora". Nézzük meg, hogy mik a válasz lényeges elemei. Az egyik az, hogy a válasz nem tudja feltételezni, hogy itt magá najándékozás történt. A másik pedig, összekeveri azt a kívánatos célt, hogy az állam és a kultúraközvetítők, a művészek között létrejöjjön egy kívánatos távolság. A közvélemény világosan látja most már a többi alapítványi üggyel egybehangzóan, hogy itt az új nómenklatúra menekül ki, nem bízik a választások sikerében, és kimenekíti az adófizetők pénzéből a közpénzt magánkézbe. Világosan látszik az is, hogy ezekkel a kulturális alapítványokkal és még más egyéb, nagyon ellenszenves jelenségekkel együtt egy új árnyékbirodalom kezd kibontakozni, amelynek a vezetői ugyanazok az emberek. És nem azonosak teljes mértékben a legitim, a választott, a hivatalos Magyarországgal. Egy árnyékMagyarország, amelynek a vezetői, funkcionáriusai, ez az új nómenklatúra ismert ne vekből áll. Mi egyébként az alapítványok vonatkozásában minden olyan kezdeményezéssel egyetértünk, amely nyilvánosságot biztosít a közpénzeknek, a vagyonnak a felhasználása tekintetében; amely megteremti a kívánatos távolságot a Kormány, a művészet és a mű vészetközvetítők között; amely eltolja a döntéseket úgy a Kormánytól, hogy tekintettel van az állam pénzügyi felelősségére.
