Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 30. kedd, a tavaszi ülésszak 18. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - MIKLÓS ÁRPÁD (MDF)
1374 A felsőoktatásra jutó 5,4 milliárd forintos támogatási többlet kétségtelenül nem az intézmények fenntartási hiányainak pótlására szolgál, hanem elsősorban a hallgatólétszám emelkedésével kapcsolatos pénzügyi juttatások és képz ési költségek többleteire, béremelésre, új oktatási, kutatási programok támogatására, felújításokra. Számos más terület ilyen lehetőségeket nem kapott. A Kormány tudatában van annak, hogy az 1993. évi költségvetési törvényben jóváhagyott előirányzatok fesz ítettek. Ezt előre látva az Érdekegyeztető Tanács 1992 novemberében úgy foglalt állást, hogy a költségvetés központi tartaléka az esetlegesen működésképtelenné váló intézmények számára biztosítson működési garanciát. Az intézmények, köztük a felsőoktatás h elyzetének áttekintését követően az esetleges intézkedésekre csak akkor tudunk javaslatot tenni, ha a tartalék alakulása, a költségvetés helyzete ezt lehetővé teszi. A Pénzügyminisztérium számtalan alkalommal hangsúlyozta, hogy nem egyszerűen a támogatások at kívánja lefaragni. A gazdasági korlátokra figyelemmel is változtatni kellene az előirányzatok intézményenkénti örökkévalóságának gyakorlatán, a kiadásokat meghatározó tényezőkön. Többek között az erre irányuló döntések jelentenék az államháztartás sokak által, így a tisztelt képviselő úr pártja által is szorgalmazott reformját. Egyébként jelezni szeretném, hogy megállapodtam dr. Mádl Ferenc miniszter úrral, hogy ilyen szellemben közösen áttekintjük a felsőoktatás finanszírozási problémáját, és a felülviz sgálat alapján döntünk a megteendő lépésekről. Kérem, tisztelt képviselőtársam is engedjen meg még egy megjegyzést: nem biztos, hogy a Parlament vagy különösképpen a Kormány keresendő minden pénzügyi nehézség mögött. Nem ártana, ha az intézményekben a gazd álkodás színvonala is emelkednék, és főleg a költségvetés rendelkezésre bocsátotta pénzösszegekkel rendeltetésüknek megfelelően gazdálkodnának. A pénzügyi vezetés előtt nem egészen egyértelmű a romboló hiánygazdálkodás emlegetése pont most, ebben a pillana tban, akkor, amikor csak az 1993. I. negyedévében éppen a felsőoktatási intézmények összesen 688,6 millió forint átmeneti forrástöbbletet kincstárjegyvásárlásra fordították. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm pénzügyminiszter úr válaszát. Miklós Árpád, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez és az igazságügyminiszterhez az önkormányzatok földtulajdonhoz jutásának tárgyában. Felkérem Miklós Árpád képviselőtársamat, szíveskedjé k kérdését elmondani. Közlöm, hogy dr. Szabó János földművelésügyi miniszter úr adja meg a választ. Kérdés: Miklós Árpád (MDF) - a földművelésügyi miniszterhez és az igazságügyminiszterhez - Az önkormányzatok földtulajdonhoz jutásának tárgyában MIKLÓS ÁRP ÁD (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Március 21én, a tavasz első napján egy tömegfelvonulás volt körzetem központjában: Sajószentpéteren. A felvonulást az Érdekegyeztető Fórum kezdeményezte, és ezzel az összes Sajósze ntpéteren működő párt egyetértett. Az Érdekegyeztető Fórum meghívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit, de csak a független kisgazdapárt 36os frakciója nevében Rajkai Zsolt államtitkár úr jelent meg a tüntetésen. Azért tiltakoztak a város polgárai, mert a borsodsziráki tsz vagyonnevesítési eljárása után az önkormányzat tulajdonába mindössze három hektár földterület került. Ekkora területre lehet a 14000 lakosú, 1400 munkanélkülivel rendelkező városnak vállalkozókat csábítani.