Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 30. kedd, a tavaszi ülésszak 18. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ)
1372 szétesése folytán a korábban létező külföldi, vállalati képviseletek jelentős része megszűnt. A külkereskedelem szabaddá vált, ezért ezzel a területtel, ezzel a tevékenységgel ma Magyarországon mintegy 30000 vállalkozó és vállalat foglalkozik. Ezeknek a gazdálkodószervezeteknek azonban ma még nagyon kis része tudja megengedni magának azt, hogy érdekeinek megfelelően képviseltesse magát a fontosabb külföldi piacoko n. A hazai gazdasági átalakulás előrehaladásával és az állami szerepvállalás határozott csökkenésével, valamint a központi költségvetés terheinek mérséklése céljából fokozatosan alakítjuk át a képviseleti rendszert. Ez tehát a jelenlegi helyzet. Törekvései nk az egységes irányítású külképviseleti rendszer kifejlesztésére elsősorban a nyugateurópai országok gyakorlatának tanulmányozása során nyert tapasztalatokra épül. Minden új döntésnél szem előtt tartjuk, hogy a gazdasági, kereskedelmi, befektetési előkés zítő munkát a fejlett piacgazdaságok gyakorlatához kell igazítani, és ott kell e tevékenységet erősíteni, ahol ez egyrészt feltétlenül szükséges, másrészt pedig a nemzetközi követelményekkel és gyakorlattal összhangban áll. A külképviseleti rendszer egység ének erősítésével és korszerűsítésével együtt kell járnia a versenysemleges, könnyen elérhető tájékoztatásnak mint szolgáltatásnak. (Az elnök poharának megkocogtatásával jelzi az idő múlását.) Kérdéseire tehát azt válaszolom, hogy az egységes külképviselet i rendszer gazdasági feladatainak kívánalmainkhoz történő igazítása folyamatos tevékenység, mely természetesen átszervezést is magában foglal. Ennek főbb irányait igyekeztem válaszomban összefoglalni. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös V ince) : Köszönöm államtitkár úr válaszát. Dr. Rab Károly, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszterhez, valamint a művelődési és közoktatási miniszterhez Prioritása nem a felsőoktatásnak van, hanem az elvonásnak címmel. Rab Károly képviselőtársamat illeti a szó. Jelzem, hogy kérdésére dr. Szabó Iván pénzügyminiszter úr válaszol. Kérdés: Dr. Rab Károly (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez, valamint a művelődési és közoktatási miniszterhez - Prioritása nem a felsőoktatá snak van, hanem az elvonásnak címmel RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Kéthárom hete valamennyi magyar felsőoktatási intézmény egy levelet kapott, amelyben arról értesítették őket, hogy 7,7%kal cs ökkentik ez évi költségkereteiket. Tekintve azt, hogy a bérek, a társadalombiztosítási befizetések, a hallgatói támogatások nem csökkenthetők, valójában csak a dologi kiadásokat terheli ez a 7,7%. Ez a minisztériumi anyag szerint is 3040%os - megismétlem , 3040%os csökkentését jelenti a dologi kiadásoknak. Ma a magyar felsőoktatásban durván 5060%ot tesznek ki a bér- és társadalombiztosítási költségek, 1520%ot a hallgatói támogatások, tehát az így megmaradó 2025%ot terheli ez a 7,7%. A minisztériumi anyag 3040%ot említ, valójában ez közel 50%. Mindjárt mondok egy példát erre. A Műszaki Egyetemnek a költségvetése valamivel meghaladja a 3 milliárdot. Ez az intézkedés annyit jelent, hogy pusztán a 7,7% 195 millió forint mínuszt jelent, a közalkalmazot ti törvény 214 millió forint többletkiadást jelent, és pusztán az áremelkedések 83 milliót jelentenek. Ez annyi összesen, hogy az idén 490 millió pluszkiadása, illetve költségvetési hiánya van a Műszaki Egyetemnek. Tekintve, hogy a Műszaki Egyetemen kb. 1 milliárd forint marad a működtetési, fenntartási költségekre, az 500 millió az 1 milliárddal szemben az 50%ot jelenti, és még tragikusabb, hogy az 1 milliárd sem elég, az 500 millió már semmire sem.