Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 30. kedd, a tavaszi ülésszak 18. napja - A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - DÉNES JÁNOS (független)
1365 énközöttem is - a honvédelmi alapelvek kérdése, és körülbelül másfél évre tehető az, amikor javasoltam neki, hogy gyorsítsák meg a honvédelmi alapelvek vitáját, sőt még azt is megkockáztattam, hogy es etleg válasszák szét a Külügyminisztérium által, időhúzás gyanánt minden esetben eltolt biztonságpolitikai alapelvektől, mert a hadseregnek, az országnak szüksége van honvédelmi alapelvekre. Azt is elmondtam neki, hogy szomszédainkban csak akkor tudunk meg felelő bizalmat kelteni elképzeléseink iránt, ha valóban egy Parlament által deklarált honvédelmi alapelvvel rendelkezünk. Ezt a sajtóban nem hoztam nyilvánosságra, lehet, hogy súlyos hiba volt, de még egyszer, úgy érzem, amiket ön elmondott, azok dicséret emre szolgálnak. Ugyanakkor azt is engedje meg, hogy bevalljam önnek: egyetlen mondatomat sem szégyellem, amit mint szóvivő ebben az országban bármelyik újságnak vagy sajtónak elmondtam, mindegyikért vállalom a felelősséget annak dacára, hogy higgye el, ho gy voltak időszakok, amikor ez nagyon nehéz feladat volt, de szerencsére voltak a Honvédelmi Minisztériumban 1989ben is, és később is olyan munkatársaim és olyan beosztottjaim, akik ezt a munkát maximálisan elősegítették. Talán eltévesztette a dátumot, hi szen én több mint egy évvel ezelőtt beadtam a miniszter úrhoz a lemondási kérelmemet. Én örültem volna, ha ön a hozzászólásában - azon túl persze, ami elvárható lett volna, hogy a honvédelmi alapelvekhez szól hozzá - azt is szóvá teszi, hogy ezen egy eszte ndő alatt általam elmondott vagy most, a hozzászólásomban elmondott dolgokban milyen kárt okoztam esetleg a Honvédelmi Minisztériumnak, a honvédelmi alapelveknek? Esetleg abból vonta le ezt a papírról, előre elkészített és elmondott beszédét, hogy én a sza vaimat azzal zártam: ennek az országnak szüksége van erre a hatpárti konszenzus alapján elfogadott alapelvre? És engedjen meg nekem is egy kis személyeskedést. Az államtitkár úr végig részt vett az egyeztető tárgyalásokon. Nagyra értékeltem azt a rugalmass ágát, azt az együttműködési készségét, amivel az ellenzéket, az ellenzék képviselőit kezelte a hatpárti tárgyalás során. Én úgy gondoltam, hogy az MDFben - legalább honvédelmi kérdésekben - új hang jelenik meg, nagyon remélem, az államtitkár úr ezt a hang ot fenn fogja tartani a honvédelmi törvény tárgyalása során is, az egyeztetések során is, és nagyon remélem, hogy az ön által talán egy picit túlzásba vitt megjegyzéssorozat, amiben tévedések is voltak, hiszen a Naptelevízióban egy hónapig voltam tavaly á prilisban. Ez az egy hónap arra volt elegendő, hogy megtanuljam, hogy merre nyílik az ajtó stb. és sorolhatnám. (Halász István: Túlzottak voltak a tények?) Nem magamat védem, a honvédelmi alapelveket, és jobban örültem volna, ha ön is azzal foglalkozik. Kö szönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Ugyancsak kétperces reagálásra kért lehetőséget Dénes János független képviselő. Megadom a szót. Felszólaló:Dénes János (független) DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tiszt elt Országgyűlés! Többször elhangzott a honvédelmi alapelvekről szóló országgyűlési határozat tárgyalásánál a hat párt emlegetése. Ez a hat párt, különösképpen Mécs Imre képviselő úr szájából annyira idegen a parlamenti demokráciától, mintha úgy mondanánk, hogy "ösztövér kútágas hórihorgas gémmel". Tudniillik ezt a Parlamentet, a jelenlegi Magyar Köztársaság Parlamentjét az 1990. március 25i és április 8i választás hozta létre, azokkal az arányokkal, amelyeket az Alkotmány és a Választási Bizottság értelm ében hitelessé, parlamentté nyilváníttattunk. Ebből következik, hogy a hatpárti tárgyalások történhetnek a Parlamenten kívül. Történhetnek valamelyik párt vagy valamelyik intézmény kezdeményezésére, történhetnek a szakma, jelen esetben