Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 29. hétfő, a tavaszi ülésszak 17. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - GYURKÓ JÁNOS, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
1277 indítványtól, amiben a Házszabályok alapján az Országgyűlés nyilvánvalóan dönteni fog. De miután a képviselői indítvány bűncselekmény elkövetésével vádol személyeket, arra nem az Országgyűlésnek az illetékes bizottsága, hanem a bű nüldöző szervek jogosultak, tehát teljes mértékben a hatalmi ágak megoszlásának az eredménye fog érvényesülni. A legfőbb ügyész úr nem szorul az én védelmemre, de tudtommal az Országgyűlés hatalmas többséggel választotta meg erre a tisztségre, annak tudatá ban, hogy ő volte az MSZMP tagja vagy nem volt az MSZMP tagja. Tehát most illegálisnak minősíteni az Országgyűlés által megválasztott legfőbb ügyésznek a tevékenységét, nyilvánvalóan éppen az Országgyűlésnek a hitelességét kérdőjelezi meg. (Taps a jobb ol dalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Torgyán képviselő úrnak perceken belül újból módja lesz, feltehetően e kérdéskörben, nyilatkozni. (Király Zoltán: Már zajlik a vita, elnök úr! - Közbeszólások jobbról: Csend!) Király Zoltán ké pviselő urat megkérem, hogy a parlamentáris eljárásmódhoz alkalmazkodjék. (Zaj.) Más ügyben szót kért Gyurkó János miniszter úr. Napirend előtti felszólaló: Dr. Gyurkó János környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter GYURKÓ JÁNOS, DR. kö rnyezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőház! A hét végén egyik ellenzéki képviselőtársam tett egy nyilatkozatot, amelyet a Magyar Rádió is közvetített az ország egész területére, és nem adott nekem lehet őséget arra, hogy korrigáljam. Arról van szó, hogy a Kossuth Rádióban szombat délután elhangzott az, hogy Békés megye a rendszerváltás kárvallottja. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány adatot felsorakoztatni ennek a cáfolatára. 1991ben az egy főre jutó fe jlesztési célú ráfordítás országosan Békés megyében volt a legmagasabb, tehát ők álltak az első helyen, második helyen Fejér megye volt. 1992ben SzabolcsSzatmárBereg megye volt az első helyen, Békés megye a második helyen, a harmadik helyen Szolnok megy e volt. Ezzel kapcsolatban még el kell mondanom önöknek, hogy egy kormányelőterjesztés készült a tavalyi békés megyei kihelyezett kormányülés, illetőleg összevont miniszteri látogatás után. Ezt a múlt héten csütörtökön fogadta el a Kormány az én előterjes ztésemben, tehát a Kormány egy cselekvési programot fogadott el Békés megye helyzetének további javítására. Ehhez tartozik még az is, hogy Békés megye képviselői ott voltak a kormányülésen, s elégedetten, pozitívan nyilatkoztak az előterjesztésről. Tehát e nnyit a tényekről. Ha erre esetleg a képviselő úr nyilatkozik, én nem kívánok még egyszer felszólalni, én csak a tényeket szerettem volna rögzíteni. Tehát az egy főre jutó fajlagos fejlesztési ráfordítások tekintetében Békés megye igenis előkelő helyen vol t az elmúlt két évben, és az elfogadott kormányzati cselekvési program következtében remélhetőleg ebben az évben is előkelő helyen lesz. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megjelent Vastagh Pál képviselőtársunk neve. Napirend előtti felszólaló: Vastagh Pál (MSZP) VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Azért jelent meg, Elnök Úr, mert ezt a kijelentést én tettem egy jóval szélesebb összefüggésrendszer keretében, mint amire a miniszter úr pillanatnyilag reflektált.