Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 22. hétfő, a tavaszi ülésszak 15. napja - A nemzeti sportalapról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - NÁDORI LÁSZLÓ, a kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - NÁDORI LÁSZLÓ, a kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - NÁDORI LÁSZLÓ, a kulturális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottság előadója:
1115 kompetencia és a támogatások korrekt rangsorolásának elve a Nemzeti Sport Tanács létrehozásának útján. Ez a testület a javaslat szerint értő elősegítője, egyben véleményezési joggal is rendelkező tekintélyes grémiuma lehet a sportreform távlatos munkálatainak. Ez pedi g a gazdasági és a szellemi erők egyesítésének ígéretes megoldása is. A bizottsági vita megmutatta, hogy a parlamenti erők határozott hívei sportéletünk reformjának, és benne a sport gazdasági alapjai és feltételei megújításának. Így a módosító indítványok is elsősorban az egyes részletmegoldások csiszolását, erősítését szolgálták. Valamennyiünknek jó esélye lehet tehát arra, hogy e törvényjavaslat elfogadásával a hazai testkultúra megfelelő pénzügyi alapjainak kiépítése megkezdődjék, és ezáltal a sport kon cepciózus modernizálása ne légvárakra épüljön. Mindezek együtt pedig hagyományaink megőrzését, nemzeti kultúránk egy fontos részének ápolását és gazdagítását szolgálják. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy világhírű könyv, A sport króniká ja szellemes megjegyzése szerint a sport a legfontosabb mellékes dolog a világon. Most, amikor a Kormány nevében előterjesztem a nemzeti sportalapról szóló törvényjavaslatot, mégis abban bízom, hogy döntésünk a fontos, nem pedig a mellékes jelzőt erősíti m eg. Megtisztelő figyelmüket megköszönöm, és kérem a törvényjavaslat vita utáni elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megkérdezem Nádori László képviselőtársunkat, az oktatási bizottság előadóját: kíváne szól ni. (Igen.) Tessék. Felszólaló: Nádori László, az oktatási, ifjúsági és sportbizottság előadója NÁDORI LÁSZLÓ, a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió- és sajtóbizottság előadója: Megkérdezem Elnök Úr, hogy mint a frakció szó noka egybevonhatome a két előadást. ELNÖK (Szabad György) : Ezt szabályaink nem teszik lehetővé. De azt lehetővé teszik, hogy egy személy mondja el mind a kettőt, de egymástól különválasztva. NÁDORI LÁSZLÓ, a kulturális, oktatási, tudományos, sport, telev ízió- és sajtóbizottság előadója: Jó. ELNÖK (Szabad György) : Kérem tehát most a bizottsági vélemény előterjesztését. NÁDORI LÁSZLÓ, a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió- és sajtóbizottság előadója: Igen. Bizottsági vélemény. A bizottság sz ámos érdeklődő jelenlétében, kormányzati és társadalmi szövetségi képviselők jelenlétében vitatta meg a módosító javaslatokat. Az érdeklődők, ha akartak, hozzá is szóltak, valójában tényleg érdeklődők voltak. Huszonnyolc javaslatot tárgyaltunk meg. Ennek e gyharmada szinte konszenzussal lett jóváhagyva, egyharmadában volt vita, és egyharmada elvettetett, amelyeknek egy része csatlakozó módosítvány formájában visszakerült. Milyen vitás kérdések merültek föl a bizottsági ülésen? Az első ilyen vitás kérdé s az volt, amikor az egyik javaslat azt jelezte, hogy a művelődési és közoktatási miniszter ex aequo rendelkezzen a pénz felett. Tehát a belügyminiszter vagy a megbízottja és a művelődési miniszter tárgyalják meg azt, hogy kinek milyen összegeket adnak. Va lószínű, félreértése volt ez a törvénynek. A bizottság nem támogatta. A másik ilyen vitás kérdés volt, hogy az iskolák pályázhatnake. A bizottságnak az volt a véleménye, hogy az iskolák normatív támogatást kapnak. Egyébként is az előterjesztő szerint