Országgyűlési napló - 1992. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. december 17. csütörtök, a téli rendkívüli ülésszak 1. napja - A mezőgazdasági szövetkezetek és egyes gazdasági társaságok feletti törvényességi felügyelet gyakorlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP) - ELNÖK (Szabad György): - KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
91 van, mert nem tudják csinálni. Bizony, nem tudják, de ha az FMhivatalokon keresztül akarjuk, akkor sem fogják tudni, legfeljebb összekeverjük a szezont a fazonnal, és egy kaotikus állapot keletkezhet, amely alkotmányjogilag erősen kifogásolható. Zsiros Géza úr utolsó kiáltása a jogalkotás terén ez a törvény. A mi kiáltásunk is lassan már az utolsó lesz a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia terén, ha így folytatjuk. Félreértenek, amikor arra gondolnak, hogy itt az aggályoskodó ellenzéki képvi selők arról beszélnek és azért beszélnek, mert védeni akarnak egy korrupt, egy rohadt, egy velejéig lejáratódott szűk klikket. Nem erről van szó! Mi nem klikkérdekekben és nem a gazemberek védelmében beszélünk, mert gazemberek az élet valamennyi területén vannak, de az ő velük szembeni eljárásnak a formáit nekünk olyan keretek között kell megteremteni, amelyre a parlamentáris demokrácia szabályai és a jelenlegi magyar Alkotmány bennünket feljogosítanak. Ez kettőnk között az áthidalhatatlan gát, ennél a törv énynél is. Ezt nem tudjuk, egyszerűen… (Cséfalvay Gyula közbeszól.) Nem ezt akarjuk, kedves Gyula bátyám! Én nagyon örülök az ön fölvetésének, de ezzel a jelenlegi előterjesztéssel nem tudjuk megcsinálni. Kedves Képviselőtársam! Akkor tudjuk ezt megfelelőe n ellenőrzött keretek között folytatni, ha megfelelően biztosítjuk, hogy az ügyészségek a törvényességi felügyeleti jogkörükben járjanak el – és ehhez adunk embert is, meg adunk ehhez pénzt is, és ugyenezt a cégbíróságok felé is, mint fölhatalmazott szerve k felé megtesszük. Ebben kellene nekünk itt gondolkodni, és erre kellene nekünk odafigyelni, amikor egyegy költségvetési tételnél ezek megjelennek. De ne kreáljunk újabb szerveket, mert ezek részben pénzbe kerülnek, részben szakemberünk sincs rá, és ami a legnagyobb aggályom – és ezt most már százötvenedszer mondom – , nincs rá alkotmányjogi fölhatalmazottságunk, és így nekünk ezt nem is szabad megteremteni, még akkor sem, ha az indokolás világosan kimondja, hogy miről van szó. Ha kivesszük a törvényből azo kat az – énszerintem alkotmánysértő – megnyilatkozásokat, amelyek benne foglaltatnak, és csak azt hagyjuk meg, ami az indokolásnak is megfelel – erre tettem egy javaslatot – , akkor viszont nem tettünk semmit. Semmit nem tettünk, kedves Zsiros Géza! Ugyanaz t az állapotot, ami most van, konzerváljuk, legfeljebb még a megyei földművelésügyi hivatalokhoz fölveszünk három vagy négy embert, és kapnak státuszt, és járkálnak a szövetkezetekben. Tehát rossz helyről indulunk, rosszul fogjuk meg a dolgokat, és ezt val ahogy nekünk közös nevezőre kellene hozni, és végre el kellene már dönteni, hogy melyik irányban, hogy próbálunk indulni. Hány levelet kapsz? Nagyon sok levelet kapsz – én ugyanannyi levelet kapok, ugyanannyit, hidd el, ugyanannyi problémával, az élet szám os területéről. A leveleknek a megválaszolása és a levelekben jelzett problémáknak nem az a megoldása, hogy azonnal ráugrunk, és akkor azon gondolkodunk, hogy hogyan lehetne ezt úgy megoldani, új törvényt csinálunk. Nem! A végrehajtás terén kell! (Horváth Lajos: Miért ne lehetne a törvényt módosítani?) A létező és szociológiailag Juhász Pál által remekül jellemzett, félresikerült, faramuci törvényeinknek a végrehajtása… – akár tetszik, akár nem, a törvény adta kereteken belül kell megoldani, még ha az annyi ra fájdalmas is nagyon sokunknak, és nagyon nehézkes. Ilyen körülmények között meg pláne az. Én nem kívánok már ebben a vitában többet szónokolni, mert különösebb, nagyobb értelmét nem látom, mert meggyőzésre vajmi kevés remény van. Csak arra kérném legalá bb a jogász képviselőket, hogy azért a tanult szakmájuknak megfelelően próbáljanak már ehhez a törvényhez viszonyulni, és a kormányzati oldalon lévő erőket meg arra, hogy a Kormány felé gyakoroljanak igenis nyomást annak érdekében, hogy ezeknek a törvények nek a megfelelő végrehajthatósága az igazságszolgáltatás rendes útján valósulhasson meg, amelynek a feltételrendszerét, innen, ellenzéki oldalról nagyon nehéz megteremteni, de ha lesz ilyen jellegű javaslatuk, ahhoz a támogatást mindenféleképpen örömmel fo gjuk megadni. Nagyon szépen köszönöm. (Kis taps a bal oldalon.)