Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 12. hétfő, az őszi ülésszak 13. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - PÁL JÓZSEF (MDF)
949 Tartózkodom attól, hogy megadjam a válaszokat. Azt azonban szükségesnek tartom leszö gezni, hogy magunkhoz méltóbbnak és a nemzeti tudat szükséges és elengedhetetlen újraépülése szempontjából fontosabbnak ítélem nemzeti liberálisaink múlt századi emelkedettségét – amelyhez hitelesen kapcsolódott Lukács Tamás, Zétényi Zsolt és Tabajdi Csaba megszólalása – , mint némely maiak nemzeti önérzetet sértő nyegleségét, nevelési hiányosságokból fakadó tiszteletlenségét. (Taps a jobb oldalon.) Tisztelt Ház! Végül mégis inkább egyéni szerencsétlenkedésnek, mint politizáló ifjak egész csoportjá ra kiterjedő beállítódásnak tekintem az inkriminált kijelentést. Hiszen Fodor Gábor – igaz, az általa vezetett bizottság nevében – másféle hangon szólalt meg, mint pártbéli társa. Egyszóval van remény, a pedagógiai optimizmusom nem hagyott el. Azért sem, m ert a további hét pontban megjelölt témakörök valóban meglehetősen problematikusnak tűnnek az eddigi hozzászólók szerint is, s magam is csatlakozom bírálataik bizonyos szakaszaihoz, amelyeket az időre való tekintettel nem kívánok megismételni. A részletes vita nyilván jelentős részben ezek mentén alakul majd. Vannak tehát érdemi érintkezési pontjaink, sőt egybeesések is, amelyekből megegyezések születhetnek. Ezért is sajnálatos az ifjonti modortalanság. Tisztelt Ház! Gondolatmenetemnek ezt a szakaszát Tőkéc zki Lászlónak a Kortárs szeptemberi számában megjelent hiánypótló tanulmányából vett megállapítással kívánom összesíteni és lezárni. Ezt írja: "A jórészt idealizmusból és nem az anyagilag erős polgárság bázisán megszületett magyar liberalizmus örök érdeme marad, hogy a nagy gründolási időszakban olyan intézkedéseket tett, és olyan törvényeket fogadott el, amelyek mindvégig hatékonyan védték a kisebbségeket, korlátozták a magyar sovinizmust." Eddig az idézet. És még egy tétel, amelynek ideidézésén sokat töpr engtem, végül mégsem hallgathatom el. Íme! "A magyar liberalizmus elvitathatatlan érdeme marad, hogy uralmának idején a zsidóság jogegyenlőségét nyugati módon biztosította egy hagyományszerű társadalomban." Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan fontos megállapítás ok ezek, amelyeknek igazság- és valóságfedezetét magam is bizonyítani kívántam – amennyire ez egy parlamenti hozzászólás keretében lehetséges. (17.30) Aranyfedezete ez az előttünk fekvő törvénytervezet jobbításának, majd megegyezéses elfogadásának. Mégis, mielőtt a törvénytervezet néhány, általam fontosnak vélt kérdésére rátérnék, engedtessék meg még egy gondolatfutam az előbbiek folytatásaként. Szeretném ugyanis hangsúlyozni, hogy a nemzetiségi kérdés iránti jogi és politikai érdeklődés természetesen a hus zadik században is a magyar közgondolkodás és szellemi élet fontos, ha nem is mindig a legelső témája volt. Trianon után a kérdés másféle előjellel, de legalább olyan súlyosan vetődött föl, mint a magyar liberalizmus legjobb évtizedeiben. A témában való ér zékenységünk felfokozódott, jártasságunk gyarapodott, mert egyik pillanatról a másikra az ország testéről leszakadt területek magyar népessége vált nemzeti kisebbséggé. Egyáltalán, innen kezdve a magyarság adta Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét. A magy arság legjobbjai eme tragikus létsorsban itthon és a határokon túl újratájékozódásra kényszerültek. Olyan új értékeket létrehívó szellemi teljesítmények születtek, mint Erdélyben a transsylvanizmus, mely képes volt feldolgozni magyarok, románok, szászok, z sidók, örmények történelmi együttélését, vagy Slovenskóban Fábry Zoltánék Vox Humanája, amely a kisebbségi sorsot a humánum egyik létformájává nemesítette, de nem feledhetjük Szenteleki Kornél couleur localeját sem a Vajdaságból, amely a helyi kisebbségi létet egy nem létező kulturális génbank megőrzendő és kiteljesítendő darabjának tekintette, aminek eltűntével az emberiség lenne kevesebb. Vagy ahogy Somogyi Győző, a jeles grafikus mondotta volt a közelmúltban, a Csukcsföldtől a Tűzföldig nem lehetünk egy formák. Vagyis semmiféle univerzalizmusnak nem lenne szabad engedni, mert az tönkreteheti a másságok sokaságát.
