Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 12. hétfő, az őszi ülésszak 13. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - BALOGH GÁBOR, a független képviselők vezérszónoka:
935 Az integráció és az ehhez kapcsolódó feladatok tehát nem egydimenziósan jelennek meg, hanem legalább három dimenzióban: politikai, társadalmikulturális – részben ide sorolva a szociálist is – és gazdasági dimenzióban. Rajtuk keresztül a kisebbségpolitika a demokráciár ól szóló hitvallása az adott ország nemzetönértelmezésévé válik. Éppen ezért a törvényjavaslat tárgyalásakor sem törvényhozóként, sem politikusként nem zárkózhatunk el az ilyen irányú, kényesnek tűnő kérdések fölvetése és megválaszolása elől – én sem tesz em. De még mielőtt bárki is félreértené a beszédem során a szokásosnál olykor élesebben megfogalmazott, netalán sarkított problémafelvetéseimet, már elöljáróban szeretném leszögezni, hogy szerintem a demokrácia nem azt jelenti, hogy a többség uralkodik a k isebbség felett, de azt sem, hogy a kisebbség sajátíthatja ki a hatalmat, legyen az akár politikai, akár társadalmikulturális vagy akár gazdasági hatalom. Ha ilyesmi mégis előfordulna, akkor sérülne a demokrácia elve – és azt egészen másnak kellene nevezn i. A demokrácia az általam használt jelentésében elsődlegesen a szabad polgárok összességének, minden egyes polgárnak az erejét, hatalmát fejezi ki – következésképpen mind a politikai, mind a társadalmikulturális, mind pedig a gazdasági szférában megjelen ő személyek viszonyát, az emberi kapcsolatok minőségét állítja előtérbe, s nem csupán a struktúrát emeli ki – mert csak így nem tekinthetem a demokráciát pusztán jogi aktusnak. A politikai, a társadalmikulturális és a gazdasági hatalom oldaláról a demokrá cia lényegét nem az "impérium" – vagyis az "uralom" – szó jeleníti meg, hanem a "potestas" – magyarán az ember, a család és a közösség, legmagasabb szinten pedig a társadalom teljes körű kibontakozási lehetőségének elősegítésével, feltételrendszerének megt eremtésével és a participációval jellemezhető. Röviden: az aktív részvétel teljes körű garantálásával és a vele való éléssel. Ilyen értelemben a pártok hatalmi túlsúlya sérti a demokrácia elvét – különösen a parlamenti demokráciáét – , de erre részletesebbe n a választási törvényről szóló vitában akarok kitérni. A jelen helyzetben amit kérdésfeltevéseimmel el akarok érni, az nem más, mint hogy a törvényjavaslatban a politikai, a társadalmikulturális és a gazdasági demokrácia nyomait megkeressem, és a hiányos ságokra rámutassak. Ehhez hol a logikát, hol az ésszerűséget fogom segítségül hívni, továbbá reflektálni fogok néhány olyan rendelkezésre is, amelyek szerintem logikusak, de nem ésszerűek, vagy fordítva: észszerűek, de nem logikusak, netalán egyik sem. E f elvezetés után az általános vita szintjén rátérnék a törvényjavaslat általam lényegesnek tartott, de a korlátozott időkeret miatt csupán érintőlegesen kifejthető problémakörére, elsősorban a politika szemszögéből, a politika szemüvegén keresztül nézve vete m föl őket – ezt külön hangsúlyozom. Beszédem során – magától értetődően – a háttérben mindig meghúzódik a sokszor ki nem mondott kérdés: a törvényjavaslat két lábbal álle a földön, a cél, amit maga elé tűzött, érvényesüle benne, megfelele a hazai követ elményeknek, és teljesíthetőe? Annál is inkább szükséges, hogy ezeket a kérdéseket közelebbről megvizsgáljam, mert az országot és a világot járva nemegyszer tapasztalhatjuk, hogy a politikai közélet már régóta igenli, a hazai politikai helyzet pedig kifej ezetten kedvez egy nemzeti és etnikai kisebbségek jogaival és kötelezettségeivel foglalkozó törvény meghozatalának. Különösen időszerűnek látszik ez még azért is, mert félő, hogy az emberek – lefojtott, káros indulataiknak engedve – éppen a kisebbségekben fogják keresni problémáik forrását. Kiváltó ok lehet például az életszínvonal nagyarányú visszaesése, a különböző egzisztenciális problémák megoldatlansága, a megélhetési nehézségek növekedése és így tovább. A történelemből azt is tudhatjuk, hogy ilyen ese tekben az emberek egy része – amíg népőrületté nem válik – eleinte a bevándorlókat, a hontalanokat, a menekülteket – elsősorban a gazdasági menekülteket – , majd az életerős, segélyért folyamodókat, legvégül, de nem utolsósorban – ha azt látják, hogy a segé lykérők nagy számban valamely nemzetiség vagy etnikum köréből kerülnek ki – ezeket a kisebbségeket teszi felelőssé megélhetési gondjaik növekedéséért. De a jelenséget meg is fordíthatom, úgy, hogy a kisebbségekhez tartozók vádolják a többséget leszakadásuk ért, megélhetési gondjaikért.
