Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 6. kedd, az őszi ülésszak 12. napja - A központi igazgatási kiadások csökkentésére vonatkozó kormányjavaslatról szóló jelentés és országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
887 Más a helyzet, mint volt áprilisb an, amikor a Kormány benyújtotta az eredeti javaslatát. Áprilisban még a '92re jóváhagyott költségvetési törvény kötelezte a Kormányt arra, hogy a központi igazgatási szervek kiadásait 1,2 milliárddal csökkentse, abban a hitben, hogy ez a csökkentés hozzá járul az egyébként rendkívül kiélezett költségvetési szituációban a központi tartalékok növeléséhez. Ma október van és a költségvetés hiánya nem 69, hanem 198199 milliárd forint. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ennek a rendkívüli mértékben megnövekedet t deficitnek a finanszírozásáról kell gondoskodnia törvényes eszközökkel a Kormánynak a Parlament döntését kérve majd – ily módon tehát módosítania kell az eredetileg jóváhagyott '92es költségvetést – , hanem nyilvánvalóan arról is szó van, hogy a megnövek edett deficitet, amilyen mértékben lehetséges, csökkentse a kiadási előirányzatok mérséklésével. Azt gondolom, minden tapasztalat és minden józan ész, minden józan érv, ugyanakkor rögtön hozzáteszem, minden etikai érzék is azt kívánja, hogy ha már egyszer kényszerű kiadáscsökkentést kell a költségvetésben végrehajtani, akkor az az igazgatási kiadásoknál kezdődjék, és ezen belül is a központi igazgatásnál. (16.30) Szimbolikus jelentőségű ez a növelés, hiszen az 1,2 milliárd és a 2 milliárd közötti 800 millió forint nem nagyságrend. Ne feledjék el, hogy 54 milliárdos bruttó előirányzatról van szó, és a javasolt 2 milliárd sem éri el ennek az előirányzatnak a 4 %át. Hosszú évekre visszamenőleg azt tapasztalják, hogy az éves pénzmaradványok nagyságrendekkel hal adják meg ezt a 4%ot. Nem akarok ötleteket adni a Kormánynak: mindenki tudja, hogy egy ekkora nagyságrendű kiadási előirányzatcsökkentés drámai hatások nélkül végrehajtható – jelzésértéke, szimbolikus ereje azonban van. És erre most – túl a 800 millió fo rinton – vélhetően minden eddiginél nagyobb szükség van. A második dolog: úgy vélem, semmi nem indokolja, hogy bármilyen megfontolásból szelekciót hajtson végre a Kormány a központi igazgatások csökkentésénél. Ha a felülvizsgálatok alaposak és differenciál tan akar csökkenteni, ám tegye – de ne hagyjon ki szervezeteket, ne hagyja ki a tárca nélküli miniszterek előirányzatait, egyes hivatalokat, hanem ott is érzékeltesse azt a hatást vagy azt a döntést, amely egyébként elkerülhetetlen lesz 1993ban. A harmadi k dolog, amire már az általános vitában is fölhívtam a figyelmet: megengedhetetlen, hogy csak '92es csökkentésről legyen szó. Itt van előttünk a '93as esztendő költségvetése: mindannyian tudjuk, milyen nehéz lesz ezt a költségvetést tető alá hozni. Akkor van értelme egy ilyen egyszeri akciónak, hogyha ez egy hosszú távú folyamatot alapoz meg. A javaslat tehát úgy szól, hogy a '93as előirányzatok bázisa legyen. És végül a negyedik dolog: a módosító indítvány negyedik célja nem tartalmaz mást, mint a Kormá ny által beterjesztett '93as költségvetési koncepció 5354. oldalán szereplő feladat megerősítését, amely úgy szól: a Kormány hozzákezd bizonyos területeken az úgynevezett nullabázisú költségvetési tervezés előkészítéséhez – ez pedig a központi és terület i igazgatás. Itt az alkalom, hogy '93ra ne csak hozzákezdjen, hanem már érvényesítse is ezt a munkát – nem úgy, persze, hogy az egyes minisztériumok és hivatalok fogják eldönteni, hogy milyen előirányzatokat kívánnak, hanem úgy, hogy a Kormány vaskézzel f elülvizsgálja a feladatokat, a funkciókat és a hatásköröket, és csökkentett előirányzatokat rendel mindehhez. Összegezve, tisztelt Ház: sajátos a helyzet. Alig van a világon olyan kormány, amely önszántából, lelkesedve hajtja végre saját apparátusa működés i feltételeinek mérséklését – azt is mondhatnám, bizonyos szituációkban a kormányok erre alkalmatlanok. A Parlament végül is tehát segíthet a Kormánynak abban, hogy ebben a helyzetben végre tudjon hajtani olyan feladatot, amely saját elhatározásából esetle g nehézségekhez, feszültségekhez, netán olyan nem kívánatos belső vitákhoz vezetne, amelyeket inkább elkerül egy költségvetési kompromisszum árán.
