Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember 22. kedd, az őszi ülésszak 8. napja - Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KŐRÖSI IMRE, DR. (MDF)
657 törvény ilyen törvény legyen, egy kerettörvény, amely mögött végrehajtási intézkedések folynak vagy folyamatosan fognak azokkal kiegészülni, vagy egy nagyon szigorú törv ény, egy szabályozott törvény, vagy amely bizonyos keretek között nagyon konkrét, termékkörökre bocsájtott szabályozást hajt végre. Én azt mondom egyébként, hogy lényegesen könnyebb helyzete volna az Agrárpiaci Rendtartás törvénytervezetének, amelyet én eg yébként a piaci játékszabályok ismeretének és rögzítésének tartok sok minden mellett, és főleg elsődlegesen ennek, akkor hogyha ezt állami makroszinten eldöntöttük volna már az eredeti terveink szerint, hogy melyek azok a területek – makroszinten, állami s zinten – , amelyekben olyan fontos az állam szerepe, hogy közvetlenül szabályoz; melyek azok, amelyek fontosak, de közvetve, és melyek azok, amelyekről állami szinten eldöntöm, hogy ezen kívül pedig érvényesüljön a szabad piac. (18.40) Ez egyébként a nagy e losztási rendszereknek a problémáját veti fel, amely mindig meg van ígérve, de végeredményben itt toldozgatunkfoldozgatunk – bocsánat, amit mondok – egy rosszul működő szocialista rendszert. Ha ezt tudnánk, nyilvánvaló, az agrárpiac szabályozási rendszere is meghatározza azokat a termékköröket, amelyek stratégiai cikkek, amelyek a belső ellátást biztosítják, amelyek rendkívül jó módon eladhatók a nemzetközi kereskedelemben, ez stratégiai cikk. Erre feltétlen nagyon kemény állami beavatkozás és nagyon kemén y szabályozás kell. Emellé kerülnek azok a termékek, amelyek közvetve még fontosak, bizonyos külső és belső tényezőktől védeni kell ezeket a termékeket, de már nem a közvetlen szabályozás keretében, és – ismételten mondom – ha már a nagy állami elosztási r endszer megvan, ennek analógiájára megmondom, hogy ezen kívül melyek azok a termékek, amelyeket teljes mértékben kiteszek a piaci lehetőségeknek. Anélkül, hogy én nagy tszpárti lennék vagy szövetkezeti mozgalompárti, egyetlen egyet tudomásul kell venni: a z agrárpiacrendtartási törvény megalkotásakor, sőt még egy jó pár éven keresztül – ha tetszik, ha nem – a szövetkezeti gazdálkodási formával együtt fogunk élni, amely majd természetesen a 100%os nevesítés után folyamatosan – most már a tulajdonosok akara tából – tényleges tulajdonossá válik, de nehogy azt higgyük, hogy 1992. december 31gyel lejár az átmeneti törvény, és itt már egy új szövetkezeti forma jött létre, kérem tisztelettel, ezzel még egy ideig együtt fogunk élni, ez egészen bizonyos – meggyőződ ésem. Az viszont tény, ha ezt a környezetet elemzem, akkor nagyon szeretném, ha nem járna úgy a tisztelt Parlament és a tisztelt képviselőtársaim, mint kormánypárti képviselőtársaim ugyanúgy, mint a kárpótlási törvénnyel. Tudniillik e mellől a törvény mell ől valami hiányzik. Kérem, a kárpótlási törvényt úgy kellett volna meghozni csomagban, a szövetkezeti törvénnyel és a földtulajdon mozgását biztosító földtörvénnyel. Ez nem történt meg, elhúzódó szabályozás és egy folyamatosan kialakuló bizonytalanság jele ntkezett, amely ittott azért tudatosan gerjesztett is volt. Ennek az agrárpiaci rendtartásnak igenis itt van a mellékpárja, a csodálatosan működő kamarai törvény, és ezt nem én találtam ki, hogy ezt közel együtt kellene beterjeszteni. Például 1992 júniusá ban a Kereszténydemokrata Párt és az MDF kereszténydemokrata köreinek kecskeméti találkozója ugyanezt a határozatot hozta meg – ez így egységes egész volna. Ezek után akkor egy rövid elemzést: milyen viszonyban állunk most, hogy értékeljük az agrárágazatun k helyzetét. Én annak sem hiszek – kimondom – , hogy 2,7 milliárd dolláros exportunk van, minden csodálatos, mint ahogy annak sem hiszek, hogy teljes mértékben válságban van. Egy viszont nem tagadható, hogy nagyon komoly válságtünetek vannak, amelyet nem a téeszelnökök értékeléséből vesz ki az ember, hanem kérem tisztelettel háromszázezer kistermelő azért hagyta abba, mert nem tudott belőle megélni. Az állatállomány drasztikus csökkenése szintén azért történt, mert nem lehetett belőle megélni – és itt a szá mosállattól kezdve lemehetünk egészen a naposcsibéig.
