Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember l5. kedd, az őszi ülésszak 5. napja - A Magyar Köztársaság 199l. évi állami költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
363 keresztül az ország k amatterheinek növelését eredményezi, és ez alatt az idő alatt egyes tárcáknál óriási átcsoportosulások folynak. Hozzáteszem, hogy egyes tételeket is emlegethetnénk: például maga a költségvetési beszámoló arról szól, hogy a bíróságoknál állóeszközfelújítás ra a költségvetési előirányzat 654 millió forint volt, és a tényleges elköltés 147 millió – tehát a negyedét költötték el. Semmiféle magyarázat nincs arra, hogy miből eredt ez a különbség. Tehát mi ezt sérelmezzük, azt sérelmezzük, hogy például, Miniszter Úr, az ön tárcájánál hogyan sáfárkodtak az adófizetők pénzével, illetőleg az illetéket befizetőknek a pénzével; és úgy érezzük, hogy ez a sáfárkodás lehet, hogy jó volt, lehet, hogy rossz volt, de ehhez az Országgyűlés nem tudott hozzászólni, és így magána k az Országgyűlésnek a közpénzek elköltésén őrködő funkciója nagyon erősen megkérdőjelezhető, és a költségvetési törvény egész vitája és a költségvetésben az Országgyűlés szerepe megkérdőjelezhető. Tehát ebben is az látszik, hogy a Kormány szép fokozatosan kilopja magát az Országgyűlés ellenőrző szemei alól, eltünteti a valódi tevékenységeket abba a szférába, ahol senki nem tud már beleszólni, és ha utólag beleszól, akkor pikírt megjegyzéseket kap. Köszönöm. (Kis taps a bal oldalon.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Ugyancsak viszontészrevételre kap lehetőséget Eörsi Mátyás képviselő úr. Felszólaló: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ) EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Engedje meg, Elnök Úr, tisztelt Miniszter Úr, hogy a viszonválaszában elhangzott néhány számmal kapc solatban azért még visszatérjek. Egészen konkrét leszek. Ön mindenekelőtt azt mondta, hogy én is azok között voltam, akik megszavazták a közigazgatási bíróságoknak az összegét. Ez valóban így volt. Ha azonban figyelt arra, amit én elmondtam, akkor azt is h allotta, hogy az előirányzatemelés 10 milliárdról, 12 milliárdra történt meg. Ebből azonban – az önök által elkészített beszámoló alapján – 700 millió forint saját hatáskörben történt emelés volt. Én az önök saját hatáskörében végrehajtott emelést nem sza vaztam meg, nem is lehettem abban a helyzetben, hogy megszavazzam. Második számú megjegyzésem: ön azt mondta, hogy önök minden egyes fillért a bíróságokra költöttek. Ehhez képest az önök által elkészített beszámolóban van az a mondat, hogy: átmenetileg sza bad pénzeszköz kincstárjegyekbe, illetve kötvénybe befektetése révén elért kamatbevétel. Ebből számomra az következik, hogyha önök minden pénzösszeget bíróságokra költöttek, akkor önök ezeket az értékpapírokat nyilván befalazták a bíróságok épületébe – más t nem tudok elképzelni. Végül pedig jelzésértékűnek tartom, hogy ön nem is válaszolt arra a kérdésemre, hogy mit jelent a beszámolójának az első mondatában "az Igazságügyi Minisztérium – IM – büntetésvégrehajtás nélkül" kitétel, amikor magában a táblázato s beszámolóban pedig van utalás a büntetésvégrehajtásra. Ezt az ellentmondást ön nem oldotta föl, talán nem is képes rá, nyilván ezért maradt el. Köszönöm szépen. (Kis taps a bal oldalon.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Ismét Balsai István igazságügyminiszter úr következik. Felszólaló: Dr. Balsai István igazságügyminiszter BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Szeretném emlékeztetni a képviselő urat arra, hogy amikor nagyon röviden kívántam reflektálni, azt mondtam, hogy példákat fogok hozni a tévedéseire. Részletes választ fogok majd adni képviselő úrnak is, a tisztelt Országgyűlésnek is, ha ilyen igénye van.