Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 9. szerda, az őszi ülésszak 36. napja - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
2820 Az ülésnap megnyitása ELNÖK (Szabad György) : Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket. (Rövid szünet után.) Tisztelt Orsz ággyűlés! Köszöntöm megjelent képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat. Őszi ülésszakunk 36. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Glattfelder Béla és Horváth József jegyzők lesznek segítség emre. A mai ülésünkről előzetes bejelentés alapján 21 képviselőtársunk van távol. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését gépe bekapcsolása végett. (Senki sem jelentkezik.) Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy napirend előtt emlékeztessem önöket arra, hogy ma világszerte megemlékeznek az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának évfordulójáról. Öröm számunkra, hogy erre a napra nemcsak a szerződés aláírójaként, a deklaráció csatlakozójaként emlékezhetünk, hanem az egyezmény ben foglaltak végrehajtóiként is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk várható programját. Először a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részlet es vitája következik. Ezután a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosítását indítványozó három törvényjavaslat általános vitájára kerül sor értelemszerűen különkülön. Vég ül – ahogy azt a hétfői ülésen módom volt előre jelezni – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárására kerül sor. A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló tö rvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik tehát a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája. Az előterjesztést 6598as és 7146os számon kapták kézhez képviselőtársaim. A módosított Házszabály értelmében az 56/c. § (1) bekezdése alapján a múlt héten ismételten megnyílt a költségvetési törvény részletes vitája. A részletes vita lezárásáig a fejezetek bevételikiadási főösszegé t, a hiány, illetve a többlet mértékét nem érintő kapcsolódó módosító javaslatokat lehet benyújtani. Megkérdezem Soós Károly Attila képviselőtársunkat, a költségvetési bizottság elnökét, kíváne a bizottság nevében most szólni. SOÓS KÁROLY ATTILA, a költsé gvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánok most szólni a bizottság nevében. Köszönöm. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Akkor megadom a szót Varga Mihálynak, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőjének, aki a vi tában előzetesen bejegyezte felszólalási szándékát. Felszólaló: Varga Mihály (FIDESZ) VARGA MIHÁLY (FIDESZ)