Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 7. hétfő, az őszi ülésszak 34. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - GALI ÁKOS, DR. (független)
2675 pillanatában a református egyház ezen ingatlanok jó részével már nem rendelkezett. Hogyan történhetett mindez meg? Példának okáért a főgimnázium esetében úgy, hogy megszegve a megállapodást, a főgim názium épületébe egy állami általános iskolát, a kollégium épületébe pedig egy állami diákotthont telepítettek. Ez a kis túszejtő akció szinte sugalmazta az egyházi vezetés számára, hogy mondjatok le a főgimnáziumról, és akkor tiétek lehet egészen a kollég ium épülete. Amikor ez sem hozott megoldást, akkor született meg 1966. május 10én az akkori Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának határozata a főgimnázium épületének megszerzéséről. Én nem ismerem az MSZMP belső működését, de alaposan gond olom úgy, hogy a Politikai Bizottság nem foglalkozott rutinszerű vagyonjogi ügyleteknek a jóváhagyásával. Mi szükség lett volna az akkori legmagasabb politikai döntéshozó fórumra, hogyha a református egyház rohanva, önként dalolva kívánt volna megszabaduln i a legértékesebb tiszántúli ingatlanától. Az előbbiekben utaltam az egyház korlátozott szerződéskötési szabadságára. Ez bizony politikai kényszer, az egyház mint szerződő fél szabad elhatározását még felvetni sem ildomos ebben a helyzetben. Ha az egyház v alóban olyan könnyen vált volna meg ettől az ingatlantól, akkor vajon miért telt el a politikai bizottsági határozattól számítva még nyolc esztendő – idézőjelben mondom – "a lázas kapkodás" jegyében. Ez nem stimmel. Ebben a körben végezetül meg kell említe nem azt a megállapodást, amely 1990. március 19én jött létre a magyar Kormány és a református egyház között, s amelyben a Kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább az 1948as állapotokat helyreállítja. Én nem firtatom, hogy miért éppen a '90es választások előestéjén került erre a megállapodásra a sor, azonban tény, hogy határozatával az Antallkormány pusztán a Némethkormány ígérvényét váltotta be ebben az esetben. Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy az a szemlélet, amely ezt a kormánydönt ést a Kormány és állami tulajdon oldaláról, vagy hogy egy más témakörben született alkotmánybírósági határozat szóhasználatát ideidézzem: a hibátlan állami tulajdon oldaláról közelíti meg, az tényszerűen téves. És most engedjék meg, hogy az általam jelzett harmadik rétegről is szóljak néhány szót. Nem könnyű manapság erről beszélni, az ember könnyen kaphat a fejére, de azért megpróbálom. Én nem hiszem, hogy a Parlament számára taglalnom kellene a református egyház szerepét a magyar történelemben, vagy akárc sak a magyar oktatásügy terén. Épp így nem hiszem azt sem, hogy a nem debreceni képviselőtársaim ne tudnának azokról a református szálakról, amelyek Debrecent, a kollégiumot, évszázadokon keresztül az európai és a magyar művelődés történetéhez kapcsolták. De meg kell említenem a magyar reformáció egy máig le nem hámlott sajátosságát. A reformáció akkor vert gyökeret, kezd terjedni Magyarországon, a XVI. század közepén, amikor a középkori magyar államiság meginog, megroppan. Túl nem becsülhető jelentősége vo lt ekkor a nemzet megmaradása szempontjából a magyar nyelvű üzenetnek. (Dr. Tóth Albert: Így van! – tapsol.) A református egyház soha nem szakadt el ettől a jellemzőjétől, ma sem. Ahogy a magyarság nem ér véget Lónyánál vagy Biharkeresztesnél, úgy a magyar reformátusság sem ér véget. És bár a református oktatási intézményeknél bőséges itthoni feladatuk van, például a református általános iskolák 80%a a Tiszántúlon van, és tanítókra várnak ezek az intézmények, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a határon t úl a hitében megerősített ember a hovatartozásában is megerősített ember. A református egyháznak ezt a létező misszióját és az ehhez nyújtott segítséget lehet támadni, lehet támogatni, de bizonyos politikai megnyilvánulásoknál ezzel nem számolni, azt nem l ehet. Ezt a konkrét esetben az előző két réteggel együtt kell értékelni. Elnök úr, túlléptem az ajánlott időkeretet, elnézést kérek, két megjegyzést még hadd tegyek a történtekkel kapcsolatban.
