Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 2. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - Borisz Jelcinnek, az Orosz Köztársaság elnökének a Szovjetunió 1956. évi magyarországi beavatkozásával kapcsolatos állásfoglalásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Szabad György): - GÉCZI JÓZSEF, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - PAP ANDRÁS (MDF)
2645 bizonyos gesztusok el nem hangzása miatt, hogy ezek a feszültségek, ezek a belső ellentétek mindmáig még itt az Országházban is megvannak. Mi is történt, illetve történhetett volna itt az Országházban, amikor ez a beszéd elhangzott? Megtörtént az a gesztus, az a bocsánatkérő gesztus, amelynek az alapja, azt hiszem, az alázat, egy világbirodalom, vagy volt világbirodalom első számú vezetője rész éről elhangzó alázatos szavak, ami nem azonos a megalázkodással, és amely alkalmas arra, hogy történelmi sebeket begyógyítson, és amely alkalmas arra, hogy a félelmet és a gyűlöletet – amely igenis jelen volt ebben az országban, és azt is mondhatom, hogy a két nép között is – feloldja és békévé oldja. A kérdésem az, hogy vajon pusztán csak a technika ördögee az, amely ezt a közvetlen kapcsolatteremtést, amely ez esetben a Magyar Országgyűlésen keresztül következett vagy következhetett volna be, és azt a pi llanatnyi élményt, amely azt hiszem, egyszeri és talán megismételhetetlen, amely adott esetben a televízió képernyőjén keresztül is megvalósulhatott volna, talán az ország lakosságának százezreivel való közvetlen kapcsolatteremtésben, a közvetlen tolmácsol ás segítségével; vajon ez a technika ördöge nevű személy pusztán csak a véletlenben létezik valahol, vagy lehetségese, pusztán csak az ördögűző szándéke az, amelyik valamiféle alantas szándékot is sejthet ezen véletlenek mögött? Egy drótnak, egy tolmácsk észülék vezetékének az elszakadása lehete olyan véletlen, amely megakadályozza azt, hogy egy ország lakossága találkozzék ezzel az élménnyel? Találkozzék azzal az élménnyel, hogy egy összeomlott világbirodalomnak az első vezetője olyan szavakat mond, amel yekre történelmi idők óta szinte vár ez a nagyhatalmak árnyékában élő ország. Pusztán a véletlennek köszönhetőe az, hogy ennek az egyszeri és megismételhetetlen élménynek itt a magyar Országgyűlés képviselői sem lehettek részesei? Mert nem hallhattuk egye nes tolmácsolásban, csak a legjobb igyekezet ellenére is töredékes, és ezért az élményt igazában tolmácsolni nem tudó fordításban utólag ezeket a szavakat? Itt voltunk, és meg kell mondjam, nagyon kényelmetlenül éreztem magam, és úgy láttam, hogy nemcsak e gyedül voltam ezzel. Úgy láttam, így érezte magát elnök úr is ebben a szituációban, úgy láttam, hogy több képviselőtársam ugyancsak feszengve, talán a többség feszengve, kényelmetlenülkelletlenül ült itt akkor, amikor nem értettük, hiába kotorásztunk az e mlékeinkben, hiába próbáltuk felidézni az évtizedeken keresztül fejünkbe sulykolt orosz szavakat, de jó lett volna érteni most igazából egyenesben, hogy mit is mond Borisz Jelcin. De nem tudtuk megérteni. S valamikor a késő éjszakai órában a magyar televíz ió ugyan tudta közvetíteni ezeket a szavakat, de ez már nem volt azonos azzal igazából, és valószínűleg sokkal kevesebben is láthatták, és valószínűleg sokkal kevesebben is érthették meg igazán, hogy miről is van szó. Elnök úr, én kérem és várom annak a vi zsgálatnak az eredményeit, amely ennek a közvetítésnek a körülményeire a lehetőség szerint pontos fényt derít. Ugyanakkor azt is el kell mondjam, hogy akár itt a Házon belül is lehetnek még olyan gesztusok, amelyek utalnak azokra, amelyek követik azt a ges ztust, amelyeket Borisz Jelcin ebben a Házban tett. El tudom képzelni esetleg azt is, és talán szerencsés volna, hogy ezt a szöveget kiegészítsük azzal a gondolattal, amit Dénes János is javasolt, tehát nevezetesen az 1956. november 4ére való utalással, h iszen elnyomatásunk attól a dátumtól folytatódott. Ha valakinek meg kell követni a nemzetet, akkor lényegében amiatt a dátum miatt, és azon kezdet miatt kell megkövetnie. Végezetül hadd mondjam el: több személyes élmény hangzott itt el. Nekem az az élmény vagy lehetőség adatott még meg, hogy tavaly júniusban, a puccs előtt járhattam a Szovjetunióban parlamenti képviselőként, egy nyugateurópai delegáció részeként, ahol nyakkendős európéerként vagy európaiként a szovjet hadsereg tisztjeivel, az akkori Szovje tunió vezetőivel találkozhattunk. (11.20) És akkor már érezhető volt – nyilván jóval korábban is – az a reszkető bizonytalanság, amely egy összeomló világbirodalom utolsó lélegzetvételeit követte. Érezhető volt az a hallatlan feszültség, amely a puccs és a z azt követő eseményekben megrázta ezt a világbirodalmat.
