Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 4. szerda, az őszi ülésszak 22. napja - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - KIRÁLY ZOLTÁN (független)
1667 jövedelemcentralizáció figyelemreméltó növekedése olvasható ki. Tudniillik a bevételek központosítása 2,1%ponttal, a kiadásoké pedig 2,7%ponttal lesz majd magasabb a múlt évinél. A 3000 milliárdos GDPhez v iszonyított 240250 milliárd forintos költségvetési hiány viszont 8%, illetve efölötti mértéket jelez, szemben a Valutaalappal elfogadtatott 6%kal, ami úgy gondolom, újabb nehéz menetű tárgyalásokat vetíthet elénk. Az 1993ra beterjesztett költségvetésből semmiféle koncepció nem olvasható ki – érzésem szerint – a rövid távú túlélés szükségletein kívül. A kiemelt területek nem markánsak, lásd oktatás, szociálpolitika, avagy eufemisztikus megfogalmazásúak – utalt erre a miniszter úr is az expozéban – , hogy a közrend és a közbiztonság megerősítése. Ám áttanulmányozva a Belügyminisztérium költségvetési többletét, annak, úgy tűnik, jó, ha csak a fele szolgálja ezt a célt. Másfelől szükségtelenek is, lásd például a Honvédelmi Minisztérium béremelési többletét, ah ol az 5,l milliárd forintos többletköltség döntő többsége a béreknek az infláció megfelelő korrekciójára szolgál. Hasonlóképpen elfogadhatatlan például az, hogy az Állami Vagyonügynökségnél duplájára növekedett a bérkeret, az eddigi személyekre számított 1 milliót meghaladóról több mint 2 milliót meghaladóra, 800 millió forintra. A szabályozásnak ez a diszkriminatív jellege úgy gondolom, elfogadhatatlan, és kormányzati szinten, de azon túl is társadalmi feszültségeket szító. A kiemelt célok közül egyedül az oktatásnak lehet hosszabb távon kedvező hatása. Ám elgondolkodtató, hogy miért éppen a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a legélesebben az 1993ra beterjesztett költségvetési előirányzatok miatt, s ebben úg y gondolom, nem érvényesíthető az a felfogás, amit a miniszter úr képviselt, hogy itt demagóg érdekérvényesítésről van szó. Úgy gondolom, érdemesebb lenne leülni velük és megtárgyalni mindezeket. Hiányzik ebből a tervezetből az elvi következetesség. Minden jövedelemelvonásnál és újraelosztásnál jogos az azonos mérce követelményének felállítása, vagy más szóval valamiféle elvszerűség kialakítása és azután ennek következetes alkalmazása. A kivétel csak olyan terjedelmű lehet, ami még belefér a szabályerősítő minőségbe, de ennek is valamiféle konszenzuson kell nyugodnia. Ilyen és csak is ilyen költségvetéssel lehet az állampolgárok elé kiállni és velük azt elfogadtatni. Ha a normativitás elve súlyosan sérül – ráadásul komoly társadalmi csoportok kárára – , az el lenállást, elutasítást vált ki. A most előterjesztett költségvetés sajnálatos módon több ponton is sérti a következetes elvszerűség elvét, és tetszőleges játékszabályokat alkalmaz. Pontosabban egyetlen elv érvényesül: a költségvetés rövid távú szemlélete, a hiány mérséklése szempontjából pillanatnyilag elérhető legjobb megoldás megtalálása. S minthogy ez esetben más és más a kivitel szükséglete, innen a megoldások sokszínűsége is. Néhány feltűnő példát érdemes említeni az elmondottak alátámasztására. A társ asági adó 40%os mértékének, valamint az adókedvezmények változatlanságának indoklásánál az előterjesztők a jogbiztonságra hivatkoznak. Ez az egyébként nagyon is méltánylandó elv azonban másutt nem köti a költségvetési jogalkotó fantáziáját. Így például am ikor a személyi jövedelemadózásban egy millió forintnál újabb sávot akar életbe léptetni. Vagy amikor a személyi jövedelemadó korábbi 5050%os megosztási arányait 3070%ra kívánja módosítani az önkormányzatok rovására, a központi költségvetés javára. Ez utóbbi – mégha a visszatartás révén kiegyenlítettebb, igazságosabb önkormányzati pénzelosztásra is vezet – zavart kelthet a gazdálkodásban, hiszen az önkormányzatok – gondoljanak csak például a céltámogatási rendszerre – a legtöbb helyen már úgy vágtak bel e különböző fejlesztésekbe, vettek fel hiteleket, hogy a személyi jövedelemadó 50%ának megtarthatóságával kalkuláltak. Egyetértve a fiataldemokratákkal, nem támogatom az egymillió forintos jövedelem 50%os megadóztatását. Ez nem az igazi magas jövedelműek et terheli, hanem éppen azt az értelmiségi réteget, amely megfeszített munkával, külön megbízások felhajtásával szerez magának nem láthatatlan, hanem az adónyilvántartásokban nagyon is követhető és rögzített látható jövedelmeket.
