Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 3. kedd, az őszi ülésszak 21. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
1553 tízezrei váltak meddővé, 1971 és '80 között közel 60 ezer? Miért nem említi, hogy az abortált nők későbbiekben vállalt szülésénél miként növekedett meg a koraszülöttek száma, ami közrejátszik egy egész generáció átlagos egészségi állapotának leromlásáb an. Végül szeretnék kitérni Fodor Gábor egy megjegyzésére. Azt mondja, sokan használják manapság kissé demagóg módon a 4 millió meg nem született magyar állampolgár megfogalmazást. Megjegyzem, ez a szám közelebb van az 5 millióhoz, mint a négyhez, és 5 mil lió ember kiirtását elég nehéz lehet demagóg módon használni. Szembe kell nézni a ténnyel – folytatja Fodor Gábor – , hogy a kétségtelenül szomorú adathoz az abortusztörvénynek vajmi kevés köze van. És példaként hozza a skandináv országokat és Hollandiát, a hol a liberális szabályozások mellett jóval alacsonyabb a terhességmegszakítás száma, mint nálunk. A példája ellenpéldaként jó. Az említett országokban volt olyan aktívan megnyilvánuló ellenerő, ami nem engedte az értékrend lerombolását, ahol a több gyerme ket vállaló édesanyákat nem gúnyolták fehér nyulaknak, mint a népszerű, néhai színigazgató az egyik belvárosi pódiumon; ahol kellő védelemben élhette át a család a kicsi vagy kocsi visszataszító dilemmáját; ahol nem volt gyermekellenes a lakótelepi lakások kialakításától a szakszervezeti üdülési beutalóig oly sok minden. (11.30) Ahol kialakulhatott a fiatalságban az az ellenanyag, ami a képernyőről rájuk törő, nem éppen elringatásra való Barbiebabák hatásától megvédte őket. Engedjék meg, hogy néhány sort f elolvassak a Pedagógusok Lapjának ez évi októberi számából, ahol a cikkíró a Kádárkormánnyal példálózik, és azt írja, hogy "Még a Kádárkormány sem találta politikusnak, hogy ezen a ponton is beavatkozzék az állampolgárok magánéletébe, jóllehet – idézőjel ben – a népnemzeti publicisztika három évtizeden át igencsak harsány hangon bírálta ezért a nemzetveszejtő engedékenységéért. A népnemzeti politika taktikájának rendkívül jellemző vonása, hogy a rendszerváltás után, amikor az új miniszterek beültek a megür esedett bársonyszékekbe, a népszaporulat csökkenése miatti nemzethalál – végig idézőjelben – rémképével való riogatás menten megszűnt. A munka nélküli tömegeket szaporodásra biztatni olyan demagógia lenne, amitől még a mai hordószónokok is kénytelenek tart ózkodni. A Pacem in Utero azért volt alkalmas arra, hogy a népnemzeti demagógiát felváltsa" stb., tovább is hasonló stílusban íródik a cikk. Egy szó sincs a cikkben az abortusz kapcsán arról, hogy az egyébként üdvözlendő iskolai szexuális felvilágosító nev elés mellett az iskolának a családi életre nevelést is, a szülői szerepre való felkészítést is, az ehhez szükséges felelősségérzet kialakítását is, mindenekelőtt az élet eredendő tiszteletének megőrzését is vállalnia kellene. Az említett cikk szintjéig Cic ciolina is eljut. A szélsőséges felfogásokról még könnyen lemondunk, de a közöttük levő megoldási kísérleteknél elkerülhetetlenül beleütközünk valamibe, amit az alkotmánybírósági határozat indoklá sa is felvet. Nevezetesen: ki kellene mondanunk, ilyen és ilyen körülmények között az emberölést nem büntetjük. Végül is megtehetnénk, hiszen magunk között vagyunk. Mármint – úgymond – értelmes lények ezen a földgolyón. És szabad akaratunkkal úgy élünk vis sza, ahogy jónak látjuk. Csakhogy azért mindenki érzi, hogy itt valami olyan útra tévedünk, ami számunkra bejárhatatlan területre vezet. És csak járjuk körbe feloldhatatlan problémánkat, mint vad a tüzet, de megérinteni nem merjük. Érezzük a veszélyeket, a melyek minket is fenyegetnek. Az lenne az ideális, felszabadult, liberális embertípus, akinek sikerül megszabadulnia minél több felelősségtől, aki az én személyi jogaitól megittasulva szárnyal az én szabadsága felé, s miközben sikerül kiszakadnia a közössé gi kötelékekből, csak későn fogja észrevenni, hogy mennyire kiüresedik körülötte a világ? Marad egy reményünk, és ez a népszavazás. No nem az urnába dobált szavazócédulákkal, hanem abban bízva, hogy a mulandó törvénycikkektől, nemzetközi egyezményektől füg getlenül a leendő szülők többsége igent fog mondani az életre. És Tőkés László püspök szavára figyel, aki a napokban mondotta: erősítenünk kell a magyar családokat az anyaméh gyümölcse jutalom jegyében. Hogy ez a
