Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 2. hétfő, az őszi ülésszak 20. napja - Az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TAKÁCSY GYULA, a gazdasági bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - NAGY VARGA DEZSŐ (FKgP)
1510 Gazdasági Közösséghez való csatlakozásunknak fontossága van, de ha ennek a kétkulcsos ÁFA lenne az ára, akkor ez t drágán megfizetjük. Ha minden terméket és szolgáltatást forgalmi adóval kívánunk terhelni, 8, illetve 25%os mértékben, ez azt jelentené, hogy minden magyar vagy Magyarországon élő állampolgárral, akikről már nem lehet tudni, hogy hányan vannak elszegény edve, fizettetni akarunk a költségvetés javára. Ehhez kéri a Kormány a statisztálást. Így, ebben a formában ezt nem tudjuk megadni. Most úgy tűnik, mintha a Kisgazdapárt a vidéki mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban lévők érdeké ben kardoskodna csak. Egyáltalán nem erről van szó. A mi gazdasági filozófiánkban a gazdaság főszereplője a fogyasztó. A háztartások, ahol a tökéletes verseny jogi keretei között működő gazdaságok terményei, termékei, szolgáltatásai gazdát cserélnek. A szo ciális piacgazdasági besorolásunkat önként vállaltuk, és hirdetjük, nem kényszerítette ránk senki. A Kormány ne ellentétes ígéretekkel próbálja a rendszert a gazdaság szereplői számára elfogadhatóvá tenni, hanem a gazdasági történések és a gazdasági szerep lők egymásra épültségében legyen konzekvens. (18.10) A sokat hangoztatott preferenciák ellentételeként való rendszerbe építéséről: Egyfelől nem tudna célirányosan működtetni, másfelől gazdasági szabályozásunk pénzügyi hídjai úgy elszaporodnak, hogy ott tal áljuk magunkat, ahol voltunk e téren az 1980as években. Valljuk, hogy az ÁFA vonatkozásában termék- és szektorsemleges szabályozásnak kell hosszú távon érvényesülni, de nem most és nem ilyen feltételek közepette. A rendszert fokozatosan át kell alakítani oly módon, hogy a 15%os mértéket meg kell szüntetni úgy, hogy az ide sorolt, többnyire szolgáltatásokat a 25%os mértékűek közé kell áthelyezni. Ugyanakkor meg kell tartani a 0%os kulcsot is. A törvény tervezetét eredeti változatában nem lehet elfogadni, csak az általunk javasolt nulla kulcsos termékkör fenntartásával, melyre vonatkozó javaslatainkat módosító indítványainkban meg fogjuk tenni. Néhány kardinális kérdésre azért szeretném nyomatékosan felhívni a pénzügyi kormányzat figyelmét. 1. A mezőgazdas ág produktuma nem lehet az ÁFA adóalapja. Itt meg kívánom jegyezni, hogy a mezőgazdaság számára javasolt költségvetési támogatási tételek a korábbi évek elhibázott agrárpolitikájának következményeit csak részben korrigálják, talán 7080%ban. 2. A lakásáll omány és a lakásépítés minőségi változása, javulása megállna, ha itt megszűnne a viszszaigénylés lehetősége. Sőt, olyan irányba kell átrendezni a törvény tételét, hogy a mezőgazdasági ingatlanokon épített lakásokra is kiterjedjen. 3. Az energia ÁFAval val ó terhelése már eddig is indokolt lett volna. Természetesen a mezőgazdaság a felhasznált energiaköltség ÁFAjának 7080%át igényelhesse vissza. Tisztelt Képviselőtársaim! A kétkulcsos ÁFAaggályok az egyébként is súlyos válsággal küzdő mezőgazdaságot érzé kenyen érintik. Tekintettel arra, hogy az általános forgalmi adó a végső fogyasztás stádiumában érvényesül a háztartások felé, a mezőgazdasági és mezőgazdasági eredetű termékeket árkérdésben kell az ÁFA oldaláról elemezni. Nem kívánjuk, hogy a belföldi ker eslet tovább csökkenjen, azaz nem is kívánhatjuk, mivel bizonyos rétegek ezáltal, nem kívánom részletezni, milyen mély szintre süllyednének. A nem alapvető élelmiszerek kategóriájába tartozó mezőgazdasági eredetű termékek, termények körében nem fogadható e l az áremelés, mert a jelenlegi mezőgazdasági és feldolgozóipari monopóliumok ármeghatározó és indokolatlan költségtömege, a fogyasztóra áthárító magatartása már jelenleg is az irreális fogyasztói árat produkálta a termelői felvásárlási árhoz viszonyítva.