Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 28. szerda, az őszi ülésszak 19. napja - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HAVAS GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
1463 azt, hogy nem javíttatja meg azt, ami a háztartásában elromlott, hogy nem újítja föl a lakását, amikor erre szükség volna, és nyilvánvaló ebből, hogy egy bizonyos időpont ut án, egy bizonyos idő után a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Az a nagyon súlyos kérdés merült fel ebben a helyzetben, hogy a társadalomnak mekkora része az, amelyik ily módon véglegesen vagy nagyon hosszú időre leszakad, és ezt bizony nem a szociális törvény dönti el.Tudomásul kell vennünk, hogy ennek a rendszerváltásnak vannak végzetes vesztesei, és ezeket a veszteseket, akik ilyen módon hosszú távra dezintegrálódtak, lecsúsztak, leszakadtak, ezeket visszavezetni a társadalomba tulajdonképpen még egy meginduló gazdasági fellendülés sem tudja, de a szociális törvény mégannyira sem tudja. A szociális törvény – néhány olyan intézmény kodifikálásától eltekintve, amely talán ennél valamivel többre is képes, például a családsegítő központok – csak tüneti ke zelést adhat, csak válság menedzselésre vállalkozhat, csak a legelemibb létfeltételek megteremtésében segíthet valamicskét. Különösen akkor, ha a többi, lényegesen nagyobb hatású elosztórendszer csak erősíti ezeket a differenciálódási, lecsúszási és leszak adási folyamatokat. Hogy most ennek csak egy eleméről szóljak, az újraelosztás elvét irányíthatja példul az igazságosság, az a meggondolás, hogy minden embernek joga van a minimális emberi méltóságra, és hogy bizonyos helyzetekben ahhoz, hogy ez az emberi méltóság biztosítva legyen, ahhoz szociálpolitikai eszközökkel is hozzá kell járulni. De az elosztásnak az elve lehet valamiféle érdem, amely az igazságosság szempontjára kevéssé – az előbbi értelemben vett igazságosság szempontjára kevésbé – , vagy csak má sodsorban van tekintettel. Ilyen érdemi elosztási elvnek tekintem az egész kárpótlást a szó legtágabb értelmében is. Érdemen értve ebben az esetben a múltban elszenvedett sérelmeket. Nem vitatom azt, hogy számos erkölcsi és egyéb érv szól a kárpótoltak kár pótlása mellett. Ezek az érvek itt a Parlamentben, azt hiszem, kivétel nélkül el is hangzottak. Nem vitatom azt sem, hogy jónéhány kárpótolt mai szociális helyzete alapján is szociálisan rászorultnak minősíthető, és ilyen értelemben is megérdemli, hogy val amiféle juttatásban részesüljön. De azok, akik ellenezték a kárpótlás olyan jellegű és mértékű megvalósulását, ahogy a kormánypártok akarták, időben szóltak arról, hogy bizony a kárpótlás, a múltbeli sérelmek kárpótlása csak jelenlegi társadalmi csoportok kárára valósítható meg, és bizony a ma nehéz szociális helyzetben élők egy része megsínyli azt, hogy ez az elosztási elv az elmúlt évek törvényhozásában fontos és jelentős kérdéssé vált. Tisztelt Ház! Mindezek után felmerül a kérdés, hogy mit oldhat meg mé gis a szociális törvény. Ahhoz, hogy ezt megértsük, rövidesen utalni kell a törvénytervezet történetére, hiszen a koncepció – mint azt az államtitkár asszony is elmondta – már tavaly készen állt, és ez egy igen jó koncepció volt. Sok más egyéb szempont mel lett három alapelvet lehetett benne felfedezni. Az egyik alapelv az volt, hogy azt a szétaprózott, sokszor egymásnak is ellentmondó, nehezen áttekinthető szabályozási rendszert, amely eddig valamilyen módon kezelte a szociálpolitikának ezt a szféráját, egy séges keretbe helyezze, jobban áttekinthetővé tegye. A másik ilyen alapelv volt, hogy a korábbi paternalista és érdemességi szempontokon nyugvó eseti segélyezés helyett bevezessen egy sokkal jobban átlátható, kiszámítható, meghatározott feltételeken nyugvó garanciális jogosultsági rendszert. (12.00) És a harmadik alapeleme volt, hogy az eddigieknél sokkal világosabban különválassza a biztosítási alapon járó ellátásokat és a kifejezetten szociális célú ellátásokat. A koncepció ezeknek a szempontoknak kivétel nélkül megfelelt, sőt még a nyári, utolsó előtti kodifikált változat is többékevésbé olyan támogatási rendszert tartalmazott, amely együttvéve, teljes egészében lefedte a leginkább rászorultak és leginkább ellátatlannak tekinthetők köreit. Éppen akkor az onban, amikor az Érdekegyeztető Tanács elé került volna a törvénytervezet, radikális változások következtek be a törvényjavaslatban. Ami azért is probléma, mert hogy a szociális jogokat leginkább konszenzuális jogoknak tekintjük, tehát bizonyos mértékig el lentétben a szabadságjogokkal, az emberi jogokkal, amiket eleve adottaknak tekintünk, a szociális jogokról – még ha ezek az emberi jogok kiterjesztéseként fogalmazódtak is meg a nyugati társadalmakban –
