Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 28. szerda, az őszi ülésszak 19. napja - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HAVAS GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
1464 úgy tartjuk, hogy azok a társadalom adott fejlettségi szintjén egy bizonyos társadalmi konszenzus, a különböző társadalmi csoportok megegyezése, szolidaritási képességének mértéke szerint jöhetnek létre. Ezért nagyon sajnálatos, hogy végül is nem igazán került ez az egész törvényjavaslat megtárgyalásra az Ér dekegyeztető Tanácsban. Én tudom, hogy az ott képviselt partnerek egymásra mutogatnak, és egymást okolják ezért. Tény azonban, hogy éppen a tárgyalás időszakában változott meg ilyen jelentős mértékben a javaslat. Államtitkár asszony utalt rá, hogy ami kima radt magából a törvénytervezetből, annak egy jelentős része átkerült egy országgyűlési határozatba, amit valóban, már kézhez is kaptunk. Ezt igaznak kell teljes mértékig elfogadnunk, de az eddigi törvényhozási gyakorlat azt mutatja, hogy az országgyűlési h atározat összehasonlíthatatlanul kisebb garanciát és biztosítékot jelent, mint a törvényi szabályozás, ezért ezt a megoldást akkor sem tudjuk teljes mértékig elfogadni, ha figyelembe vesszük, hogy nyilvánvalóan csak egy fokozatos bevezetésére kerülhetett v olna sor az eredetileg szerepelt ellátásoknak. Teljesen érthetőnek tartjuk, persze, ha a Kormány nem akar túlságosan elköteleződni, hiszen általános tapasztalat az: ha egy eddig egyedi elbírálás alapján juttatott ellátást valamilyen módon alanyi joggá tesz ünk – tehát a jogosultsági alapot kiterjesztjük – , akkor az előre számítottnál lényegesen többen jelennek meg. És itt olyan többletterhek nehezedhetnek esetleg a költségvetésre, amelyek nagyonnagyon világossá tehetik a helyzetét. Mondom, érthetőnek tartju k az óvatosságot, csak kérdés, hogy akkor érdemese a szociális törvényt megalkotni. Teljesen érthetőnek tartjuk azt is, hogy a törvényjavaslat igen alacsony jövedelmi plafonokat vezet be – valóban alkalmazkodni kell ahhoz a gazdasági helyzethez, ami pilla natnyilag az országban adott. Néhány nappal ezelőtt Ilkei Csaba képviselőtársam itt a létminimum szintjét legalább elérő ellátásokat követelt. Dehát ha figyelembe vesszük, hogy például a munkanélküliellátásban részesülők kétharmada nem a szerint a szabály szerint kap ellátást, hogy 70%a a korábbi bérének, hanem a bérminimumot vagy annál is kisebb összeget kap, mert olyan kicsi volt az azt megelőző bére, akkor tudomásul kell vennünk, hogy e fölé a szint fölé nem nagyon emelkedhetnek a szociális ellátások, több – igen fontos – gazdasági és társadalmi okból. Nyilvánvaló tehát, hogy a költségvetés lehetőségei is nagyon erős korlátokat szabnak. Ezek után fel kell tennem a kérdést: azt a három szempontot, amely a koncepcióban jelen volt, mennyire érvényesí ti a végleges, benyújtott törvényjavaslat. Véleményünk szerint nem teljesíti azt a követelményt, hogy a szétaprózott szabályozást egy egységes keretbe foglalja – pontosabban fogalmazva: csak nagyon kis mértékben, nagyon töredékesen teljesíti, hiszen az ors zággyűlési határozat mellékletében egy hosszúhosszú lista szerepel, amely számos fennmaradó, ebben a törvényben nem szabályozott ellátást tartalmaz. És a törvényjavaslat záró rendelkezései alig néhány rendeletet helyeznek hatályon kívül. Szerepel például a törvényjavaslatban – Pusztai Erzsébet szerint mint új ellátási forma – a válság- vagy átmeneti segély. Egyrészt ez az ellátási forma egyáltalán nem új, hiszen létezik a rendkívüli szociális és a rendkívüli nevelési segély formájában, másrészt itt úgy lép be – rendkívül elnagyoltan – , és majdnem azt mondom, az önkormányzatok számára használhatatlanul, felületesen szabályozva – , hogy nem teszi semmissé vagy fölöslegessé a korábbi hasonló ellátási formákat. Nem oldotta meg végül is a törvénytervezet azt a pr oblémát sem, hogy az eseti, a paternalista segélyezés felől elmozduljon a garanciális segélyezés felé. Ahogy Pusztai Erzsébet fogalmazott: a jogszerűség és a kiszámíthatóság felé. Pedig a rászorultsági elvet és a normativitást össze lehet egyeztetni: ez a kettő távolról sem zárja ki egymást. Nem is értjük, hogy miért kell tulajdonképpen a törvényben szétválasztani, miért kell normatív és rászorultsági támogatásokat külön adni. Meg lehet úgy szabni a feltételeket, hogy azok a rászorultság elvét is érvényesít sék, és mégis garanciálissá tegyék az ellátást.
