Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 27. kedd, az őszi ülésszak 18. napja - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
1300 Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a kétkulcsos ÁFA bevezetése, illetve javaslata miatt, de nemcsak azért, kicsit részletesebben foglalk ozzam nem magával a költségvetéssel, hanem a lakosság életszínvonalával, amelyről közismert, hogy átlagában hosszú évtizede jó esetben is csak stagnál. E stagnálás mögött zajló folyamatokról többféle képet jelenítenek meg a társadalomkutatók, a médiák és a z állami bürokrácia. S nyilvánvaló – tisztelt képviselőtársaim – , hogy az állampolgár, aki a bőrén érzi mindezt, s nem az a dolga, hogy reálisan, fentről objektíven értékelje a helyzetét, természetesen rosszul érzi magát ilyen feltételek között. Meg kell m ondanom – tisztelt Ház – , hogy nem társadalompolitizálunk jól, nem lehet folyamatosan olyan kompromisszumokat kötni, amelyek nem vezetnek sehová, azon jelszó alatt, hogy a társadalom a tűrőképessége határán van, ezt már nem bírja ki. A lakosság, a társadal om nem egy homogén csoport, és egyre kevésbé az, ahogy alakulnak ki a piacgazdasági feltételek. Valós érvekkel, az egyes társadalmi csoportok, a rétegek valós érdekeinek felismerésével meg lehet nyerni a lakosságot, nehéz feladatokra is meg lehet nyerni, d e ilyen generális szószokkal leöntve nem nagyon jutunk sehova. Hosszú évek óta nagyon jó példa: meglehetősen egyoldalúan politizáltunk a szociálpolitikával. E körben is főleg azzal törődtünk, hogy évente vajon növeljüke az áraknak megfelelően a lakosság v alamennyi jövedelmét, mennyire sikerül, vagy sikerülhet az áremeléseket, illetve az áremelkedéseket kompenzálni. Hogy évente mennyivel nőtt a családi pótlék, hogy hogyan növeljük a lakáshoz való állami hozzájárulást, sőt azt is megengedtük magunknak, hogy csak a kis összegű nyugdíjakat emeljük, nemigen törődve azzal, hogy milyen összegű, és főleg mennyi ideig történő befizetés van a nyugdíj mögött. A jövedelempolitikát egy piackonform tá rsadalomban nem lehet ilyen alapon alakítani. Nem lehet azért, mert egyfelől az állami szektor zsugorodásával központilag nem lehet diktálni a bérek alakulását, pláne nem lehet akkor, amikor szabaddá tesszük a bérek alakulását, a bérek speciális béradóját is megszüntetjük '93ban. Másfelől nem lehet azért sem, mert ha az elmúlt évtizedek beidegződött kompenzálási gyakorlatát folytatjuk, az államháztartásban elegendő forrás ehhez nem áll rendelkezésre, és nem is lehet egy piacgazdaságban ilyen forrásokat cen tralizálni. Ha centralizálunk ilyen célra forrásokat, akkor először megint a szociálpolitikát, a társadalompolitikát államosítjuk, utána pedig kényszerűen a gazdaságot, mert ennek ez a logikus következménye. Ahhoz, hogy a lakosság szabadságfokát ügyeinek i ntézésében, saját életének befolyásolásában növelni tudjuk, növelni kell a lakosság pénzelköltésének szabadságát. Ez azt jelenti, hogy a családok, a magyar állampolgárok ne elsősorban szociálpolitikai támogatásból éljenek, hanem a végzett munka, teljesítmé ny és teljesítmény arányában megszerzett munkajövedelmekből. Teljesen degenerált a munkajövedelmek és a nem munkajövedelmek aránya, és csak tolódik el, miközben a másik oldalon piacgazdaságról, privatizációról, magántulajdonról beszélünk. Tisztelt Ház! Tis ztában vagyok azzal, bár közismerten szociálisan érzéketlen vagyok és fiskális szemléletű, hogy rendkívül nehéz elviselni a lakossági jövedelemdifferenciálódást, amely az új gazdasági körülmények között törvényszerű, és nehéz elviselni azt, hogy ez úgy meg y végbe, hogy közben a közép- és az alsó középosztály széles tömege csúszik lefelé, netán a létminimum környékére kerül. Ezt – a társadalomkutatók nagyon jól tudják – a lakosság eleve jövedelemcsökkentésként éli meg. A különböző felmérésekből az is egyérte lműen kiderül, hogy az elmúlt években nem a legszegényebb rétegek jövedelmi helyzete romlott általában. 1989 és '91 között a felnőtt népesség felének romlott a helyzete, további 13%ánál stagnált a jövedelmi helyzet, a reáljövedelem, a fennmaradó, erősen n övekvő reáljövedelmű egyharmadon belül pedig 5% az a réteg vagy arány, amelyik a vizsgált két év alatt minimálisan megduplázta a reáljövedelmét. Tehát így néz ki a helyzet. Úgy gondolom, hogy gazdaságunk adott helyzetében, amikor a piacgazdaságra áttérés ö sszes kínját végig kell járnunk, önmagában rendkívül pozitívan kell értékelnünk azt, hogy a lakossági jövedelmek körében drasztikus csökkentést sehol sem kellett okoznunk eddig, és jövőre sem tervezünk ilyet, de a differenciálódással szembe kell néznünk. V alójában, ha nem vizsgálnánk az
