Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 26. hétfő, az őszi ülésszak 17. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - ZSEBŐK LAJOS (MDF)
1241 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólások két témája közül én csupán csak az egyikkel kívánok foglalkozni. A Duna eltereléséről é s a bősi vízlépcsőről fogok pár gondolatot elmondani. Mint ahogy az már elhangzott, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság a szlovákiai Csúnynál – tehát még a közös határszakasz előtt – elterelte a Dunát. A dologhoz közvetlenül hozzátartozik, hogy ezt me gelőzően Brüsszelben háromoldalú szakértői tárgyalások előkészítése folyt, ahol a tárgyalások feltételeit – és így a tárgyalást is – elutasította a csehszlovák fél. Tudnunk kell azonban, hogy a feltételeket nem mi szabtuk. Az Európai Közösség bizottságának – mondhatnánk úgy is: kormányának – volt az egyik sarkalatos elvárása, hogy visszafordíthatatlan, egyoldalú lépést egyik fél se tegyen. Csehszlovákia Európának mondott nemet. Felvetődik a kérdés: vajon tehettünk volnae olyan lépéseket, melyekkel elkerülh ető lett volna az elterelés és a vízlépcső üzembe helyezése? Meggyőződésem, hogy nem. Vajon megtettünke mindent, amit megtehettünk? A válaszom: igen. De nézzük sorjában a történteket. A szerződést még 1977ben egy másik világrendszer tagjaiként kötöttük, amikor a politikai és az ökológiai szempontok valami egészen mást jelentettek, mint manapság. 1989re mi odáig jutottunk, hogy az akkori Parlament a nagymarosi erőmű elhagyásáról döntött, és a dunakiliti – bősi rendszerrel kapcsolatban közös vizsgálatok lefo lytatását tartotta szükségesnek. Ezt követően az akkori magyar kormány Csehszlovákiának szerződésmódosító javaslatot adott át, melyre válasz sohasem érkezett. A rendszerváltozást követően, 1991ben már a mi Parlamentünk hozott egy határozatot, melyben az á llamközi szerződés közös megegyezéssel való megszüntetésére és új szerződés kötésére hatalmaztuk fel a Kormányt. Ennek megfelelően a magyar kormány újabb és újabb tárgyalást kezdeményezett, ahol előbb közös felülvizsgálatot, majd háromoldalú, az EK bevonás ával történő szakértői vizsgálatot szorgalmazott. Az elmondottakat egyszerűbben kifejezve: miután számunkra kiderültek a vízlépcső kockázatai és ökológiai következményei, leállítottuk az építkezést. Mondtuk a csehszlovák félnek: fogadják el, hogy igazunk v an, találjunk valami megoldást. Amikor láttuk, hogy nem fogadják el, azt mondtuk: tudjuk, hogy igazunk van, hisz szakértőink vizsgálatai ezt bizonyítják, de ez nem elég, ám vizsgáljuk meg közösen. Nem akartak közösen sem vizsgálódni. Jött az ú jabb javaslatunk: hívjunk olyan harmadik felet, akit ők is tisztelnek, és mi is tisztelünk, és így értékeljük az erőmű következményeit. A harmadik fél mondta: jövök, segítek, de amíg vizsgálódunk, ne csináljon senki olyat, ami a vizsgálatot megkérdőjelezi. Ez a javaslatunk is falra hányt borsó maradt. És mit csinált közben a csehszlovák fél? Épített, és ezt az építést egyetlen napra sem voltak hajlandók felfüggeszteni, amit másként, mint politikai nyomásként értékelni nem lehet. Csak mindezen előzmények utá n, ebben a kényszerhelyzetben hoztuk meg határozatunkat: ha nem állítják le a jogsértő Cváltozat építését, felbontjuk, megszüntetjük a szerződést. Ebben felajánlottuk ismételten, immár sokadjára: kezdődjenek tárgyalások új szerződés megkötéséről. Itt állu nk most, és elterelték a Dunát. Vajon mi az, amiért vállalják az ökológiai következményeket, a kétoldali és a nemzetközi konfliktust? Vajon mi az értelme az egésznek? Az áram termelése nem, mert mi felajánlottuk, a kieső áram pótlására hajlandók vagyunk má sféle erőművek építésében segítségükre lenni. Ez az áram odaát nem kellett. A hajózás és főleg az európai vízi út folyamatosságára való hivatkozás sem lehet magyarázat, mert a Rajna – Majnacsatornán közlekedő hajók a Duna e szakaszán vízlépcső nélkül is tud nak közlekedni.
