Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 19. hétfő, az őszi ülésszak 15. ülése - A bányászatról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - GETTO JÓZSEF a környezetvédelmi bizottság előadója:
1120 ELNÖK (Dornbach Alajos) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a bányászatról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést 5517es számon kapták kézhez. Felszólalásra jelentkezik elsősorban Getto József képviselő úr, a környezetvédelmi bizottság előadója. Felszólaló: Getto József, a környezetvédelmi bizottság előadója GETTO JÓZSEF a környezetvédelmi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bányászatról szóló törvény megújításának egyik és alapvető fel adata az, hogy egy liberális piacgazdaság keretei között az ország ásványi nyersanyagainak privatizációjához, koncesszióba adásához a törvényességet, jogi háttereket megteremtse. A másik alapvető cél a bányászatról szóló törvény megalkotásánál véleményünk szerint az kell legyen, hogy a bányászatot mint gazdasági tevékenységet egy globális környezeti szemléletbe ágyazva jelenítse meg, összhangot teremtve ezzel a gazdasági célok és érdekek és az emberi természeti környezet fenntartásának, kímélésének és védel mének érdekei között. Bizottságunk ez utóbbi célt keresi a törvény előterjesztésében, ennek alapján vesz részt a törvény vitájában, és ezt a célt kívánja érvényesíteni a törvény megalkotásában. Ebből a megközelítésből a törvény koncepcióját két szempontból vizsgáljuk. Az egyik kérdés a bányászat tárgyára, az ásványi vagyonra vonatkozik. Arra keresünk választ, hogy milyen helyet szánunk a föld kincseinek a környezeti értékek sorában? A másik alapvető kérdés, hogy milyen intézményrendszer szükséges ahhoz, hog y az ásványvagyont mint környzeti értéket kezelhessük, milyen törvényes garanciákat kell a szabályozásban elhelyeznünk, hogy az ásványi vagyonnal való gazdálkodás ne a környezeti értékek pusztulását eredményezze. (19.00) Nézetünk szerint a törvé ny attól függően lesz jó vagy rossz, hogy e két kérdésben jó vagy rossz választ adunke. A hetvenes évek olajválságával jutott az emberiség ahhoz a felismeréshez, hogy földünk természeti erőforrásai végesek, hogy a rendelkezésre álló természeti kincs és az ezzel szembenálló igény görbéi távolodnak egymástól, hogy e készletek sokszor kifogyóban vannak. Ez a felismerés új utakat nyitott a nyersanyagkutatásban, a környezetvédelemben, a természetvédelemben. Mindezek azonban elsősorban a bioszférára irányították a figyelmet, míg a geoszféra nagyrészt árnyékban maradt, ez pedig téves döntésekhez, a földfelszín és a földkéreg katasztrofális károsodásához vezetett. A Világbank a gazdasági fejlődés lehetőségeit vizsgáló elemzésében a következő megállapításhoz jutott el: Nem lehet a föld természetes erőforrásait csak nyersanyagbázisnak tekinteni. Megítélése és a mai általános nemzetközi megítélés szerint az ásványvagyon természeti érték, meg nem újítható természeti erőforrás. Szemben akár az élővilággal, mely önmagában ideális esetben időről időre önmagát megújítani képes. Ez az elv a bányászattal kapcsolatos törvény axiómája lehetne. Meg kell mondanunk azonban, hogy a törvénytervezet szemléletében ez az elv nem jelenik meg. A tervezetben inkább az a régen meghaladott s zemlélet tükröződik, mely az ásványi vagyont egyoldalúan a bányászati tevékenység tárgyának tekinti. Bár a preambulum egyértelműen rögzíti, hogy a törvény a környezet védelmével összhangban álló szabályozásokat tartalmaz, nem ezt látjuk. A szövegben csak e lvétve találhatók környezetvédelmi utalások. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter több területen hatáskörrel rendelkezik az ásványvagyon védelmében, védelme körében például, ugyanakkor a tervezetben egy szó sincs az ásványi anyag védelméről, s az ehhez kapcsolódó környezetvédelmi kompetenciákról.
