Országgyűlési napló - 1992. évi nyári rendkívüli ülésszak
1992. június 18. csütörtök, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
177 Felszólaló: Dr. Daróczy Zoltán (MSZP) DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetekben kibontakozott médiavi tát, azaz a Rádióról és Televízióról szóló törvényjavaslat vitáját sok félreértés és félreértetés kíséri. Egyrészt az a vélekedés, amely szerint ez a kérdés a demokrácia és az alkotmányosság megőrzésével vagy elvesztésével azonos, nyilvánvalóan túlzás. Az ország súlyos helyzetének orvoslása csupán szavakkal és képekkel nem vihető végbe. Ezért a médiaügy jelentősége a jövő szempontjából erősen korlátozott. Ugyanakkor a rádió és televízió – közvéleményt közvetítő és formáló szerepe miatt – gazdasági, politika i és kulturális érdekcsoportok birtoklási céljává vált. Ezek a tipikus XX. századi hírközlő, szórakoztató, tanító, befolyásoló és a családok belső életébe behatoló berendezések soha nem látott és tapasztalt elterjedésük révén hatalommá, az információközlés vagy elhallgatás egyik hatalmi központjává fejlődtek. Ellentétben az írott sajtóval, itt fellelhetők a monopolhelyzetre utaló jelenségek, mivel jelenleg Magyarországon egy közszolgálati rádió és egy közszolgálati televízió működik mint költségvetési intéz mény. E benyújtott törvényjavaslat próbálja ezt a monopolhelyzetet törvényes módon megszüntetni, amikor a kereskedelmi műsorszolgáltatás, a körzeti, regionális műsorszolgáltatás és a helyi műsorszolgáltatás fogalmait tisztázza, és létesítésük előtt szabály ozott utat nyit. Mégis a dráma, a nagy nyilvánosság előtt lezajló, a politikai hisztériától sem mentes "magyar média" című előadás elsősorban és kizárólagosan a két új és fiatal istennő: a közszolgálati, avagy a magyar Rádió és Televízió birtoklásának tört énete. A törvényjavaslat tulajdont ad, az állampolgárokat műsorvételi díj megfizetésére kötelezi, továbbá az adófizetők pénzéből rendszeres támogatást ír elő, azaz az istennők ellátmánya a köz által biztosítva van. A nagy nyilvánosság előtti kérők mégis ke tten vannak és bigámiára törekednek. Mindegyik a saját ágyában szeretné látni mindkét istennőt, az egyetlen többest: a magyar médiát. A hitelesség kedvéért íme két férfiú kétkét jelzővel leegyszerűsített jelleme, amelyeket kölcsönösen egyik a másikról mon d. Az egyik: konzervatív és nemzeti; a másik: liberális és nemzetközi. Az elsőt elsősorban a koalícióval és az általa támogatott kormánnyal, a másodikat elsősorban a liberális ellenzékkel és a vélt vagy valódi szövetségeseivel azonosítják. Tisztelt Országg yűlés! Az a csapda, ami az előbb vázolt helyzetet jelenti: a paktum csapdája. Mondhatnám azt is, hogy csak korlátozottan közügy, mert két évvel a szabad választások után a paktumkészítők még mindig bele akarják kényszeríteni az adófizető és műsorvételi díj at kötelezően fizető állampolgárokat és az őket képviselő Országgyűlést a konzervatív – liberális váltógazdaság hamis tudatába. Igaz ugyan, hogy az Alkotmánybíróság legutóbbi állásfoglalása ellentmond ezen törekvéseknek, ellentmond a közszolgálati média bels ejében két politikai irányultságra bomló műsorszolgáltatásnak. Ennek eredménye ugyanis napjainkban az, hogy az ország egy része senki földjén él, nevezetesen azok, akik ha meghalnak, lett légyen bár nagy érdemük is, a magyar média egyik műsorában sem sirat tatnak el. Azt már ki sem merem mondani, hogy az egyiknek vagy másiknak miért nem kellenek, bár van olyan eset is, amikor mindkettőnek ugyanazért nem, mert mindkettőnek kellemetlenek. A Kormány által benyújtott törvényjavaslat végül is tartalmaz egy jelent ős államtalanítást, és a Magyar Szocialista Párt által javasolt közalapítványi tulajdonlást és működtetést tárja a tisztelt Ház elé. (16.00) Azok a jogászi ellenvetések, hogy a közalapítvány fogalma nem tisztázott, könnyen feloldhatók abban, hogy törvényt kell alkotni róla. A nagyobb probléma az, hogy a beterjesztett törvényjavaslat
