Országgyűlési napló - 1992. évi nyári rendkívüli ülésszak
1992. június 18. csütörtök, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György):
176 Tudjuk, persze, hogy az oligopolisztikus rendszer nem sokkal jobb egy monopóliumnál: szó sincs róla, hogy jobb lenne. Sokkal jobb lenne, ha ma végre, mikor szembenézünk a törvénnyel, afelé mennénk to vább, hogy az oligopolisztikus rendszer is fel legyen borítva. Tudjuk, hogy eredetileg Hankiss úrnak is például ez volt a terve a Televízióban, mikor a TV elnöke lett, de a Kormány iránti lojalitása megfékezte az átalakítási szenvedélyeit, és így az oligop olisztikus rendszer… szóval félúton, ebben az oligopolisztikus formában az átalakítás megállt. (15.50) Nyilván erre kéne továbbmennünk. Az is nyilvánvaló, hogy ez a törvény nem ezt segíti, hanem éppen az ellenkezőjét, a mai formájában, hogy restaurálja a m onopolisztikus rendszert. Ezek azonban csak nagyon jogi és fontoskodó megközelítései a témának, az igazi lényeg valahol máshol van. Most, ha nagyon csúfolódóan akarnám kezdeni, akkor szintén a múlt héten említett pletykához ké ne visszamennem, hogy amikor összegyűltek azok a személyiségek a Televízióban, akik úgy érezték, hogy az igazi Kormánnyal lojális televíziót kéne csinálni, akkor ebbe az összejövetelbe egy úr nem került be és felháborodva mondta, hogy hogyhogy én nem, amik or én is tagja voltam a pártbizottságnak. Nem tudom, hogy milyen mértékig igaz a pletyka, nem is lényeges. Nagyon sok velem együtt gondolkodó szabadgondolkodó úgy gondolja, hogy ezek az emberek valamiféle – hogy mondjam – szolgálatra beállított lelkűek, ak ik a mindenkori hatalom szolgálatára törekednek, és kicsit úgy fogják fel a dolgot, hogy itt a politikai színjátszások esete forog fenn. Én nem ezt hiszem a konfliktusok igazi okának, hogy ki hogy játszik és színészkedik politikailag. Sokkal mélyebb kultur ális meghasonlást látok én, egyszerűen a közszolgálati tevékenységekre vonatkozó két kulturális felfogás áll egymással szemben. Az egyik kulturális felfogás a közszolgálati tevékenységeket valahogy úgy értelmezi, hogy akinek az Isten hivatalt adott, észt é s küldetést is adott hozzá, és a közszolgálati pozícióban lévőnek az a dolga, hogy mintegy nevelje a népet, a jó és rossz közti eligazodást segítse. Ezzel szemben nyilvánvalóan van egy másik, egy kurvásabb felfogása a közszolgálati szerepeknek… (Derültség. ) , amelyik azt mondja, hogy – elnézést kérek, megint nem megfelelő szót használtam – , mondjuk így: egy közönséggel lojálisabb, másik emberrel empatikusabb felfogása – így sokkal szebb – a közszolgálati szerepeknek, amelyik azt gondolja, hogy úgy kell közsz olgálatokat csinálnom, hogy igazodom ahhoz, hogy a másik miről szeretne hallani, mit szeretne tudni, mivel tudom a figyelmét lekötni, szóval szolgáltató szerepet képzel el. Félreértés ne essék, mind a két kulturális felfogású közszolgálati szerepben van jó minőségű és van rossz minőségű, és egyáltalán nem függ ez össze azzal, hogy melyik irányzat van elöl, ez a dolog nem függ azzal szorosan össze, hogy végül is jó vagy rossz lesz a műsor. Nem függ sem azzal össze, hogy a kulturális műsorok milyen minőségűek lesznek, sem azzal, hogy a politikai műsorok milyen minőségűek lesznek. Az azonban teljesen nyilvánvaló, hogy egyiket sem lehet kiiktatni a közszolgálati rendszerekből. Részben azért sem, mert elvben demokraták lennénk, és nagyon jól tudjuk, hogy a közöns égigény is legalább ennyire megoszlott. Az egyik közönségigény ugyanis azt szeretné, ha neki most megmondják, hogy mit higgyen bármiről, a jót és szépet, a másik közönségigény ettől iszonyú ideges lesz – én a második csoportba tartozom, de hát ez az én mag ánügyem természetesen. Azonban annak megfelelően, hogy ki melyik kulturális felfogásnak a híve, nyilvánvalóan másféle vezetésű és vezénylésű Televíziót akar. Én azt érzem, hogy itt nem a világnézetek háborúja folyik, nem a politikai lojalitás vagy illojali tás háborúja folyik elsősorban, hanem a két kulturális felfogás háborúja folyik. Úgy érzem, hogy a törvényjavaslat a mai formájában nagyon csak az egyikre akar rájátszani, nem nagyon hagyva helyet a másiknak, a másik szűköl és kiabál. Köszönöm szépen. (Tap s.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Daróczy Zoltán a Magyar Szocialista Párt részéről.
