Országgyűlési napló - 1992. évi nyári rendkívüli ülésszak
1992. június 18. csütörtök, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
175 hónapjainak tehetetlenségéről beszéltem, akkor azt mondottam: kérem, ez természetes, a hatórádiuszunk nulla, intenzitásunk nulla, de ez az idő teltével stb. stb., nőni , nőni, nőni és nőni fog. Hát kérem, tessék megteremteni azt a hatórádiuszt, amit a választóinknak ígértünk, és ne következhessen be ilyen dolog, ami tulajdonképpen társadalmunk, politikánk és erkölcsünk szégyene: ilyen ügyből, hogy két ember leváltása, ek kora kázust lehetett csinálni. Ez, kérem szépen, abból adódik, hogy nem köt, ami minket legszentebben kell hogy kössön: a választásunk, az a felelősség, ami ide küldött bennünket. Ha ennek a felelősségnek a tudatában, de mégis, az adott körülmények között jó szándékkal meg tudjuk alkotni ezt a Rádióról és Televízióról szóló törvényt, az csak akkor lehetséges, ha erről az elsőrendű felelősségről, ami köt minket – még akkor is, ha ezt az elsőrendű felelősséget helyenként összekuszálja különféle Parlament előt ti, különféle Parlamenten kívüli egyezség, uram bocsá!: paktum – , mégis, kérem, tisztességes törvényt kell alkossunk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Gyér taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Juhász Pál a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Juhász Pál (SZDSZ) JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Elnézést kell kérnem először a múltkori vitában tett közbeszólásomért, amit képviselőtársam kedvéért tettem. Akkor a levezető elnök nem látta világosan, hogy mi a helyz et, nem figyelmeztetett – ha figyelmeztetett volna, akkor ezt tisztelettel tudomásul vettem volna: valóban helytelen, ha én bármi ilyen tiszteletlent mondok. Nem tudtam azonban hogy kifejezni plasztikusan azt a véleményemet, hogy ha valakik kötnek egy egye zséget, és abban a kritikus pontokat megváltoztatják utána, de az egyik oldalról terjesztett szóhasználatot benne hagyják, akkor ezt konszenzusos vagy kompromisszumkereső előterjesztésnek tekintik. Szerintem ez a dolgok meghamisítása volt, és ezt a vélemén yemet akartam akkor kifejezni. De nem ez felszólalásom lényege, csak tartoztam ezzel az elnézéskéréssel. A lényege az, hogy én Fekete Gyula megközelítésével értek leginkább egyet abból, ami eddig a vitában elhangzott – nagyon furcsán hangzik – , noha nyilvá nvaló, hogy Gyula és az én ízlésem a műsorokat illetően egybenmásban eltér. Néhány dologban azért mégis egyezek vele: én se tartom igazán jónak a Magyar Televízió műsorát, szerintem is egy oligarchikus, oligopolisztikus rendszer kezében van a televíziócsi nálás. Nyilvánvaló, hogy ha mi komolyan vesszük a választóinknak tett ígéretet, és nem csupán átfesteni akarjuk pirosról zöldre a rendszert, hanem megváltoztatni, akkor alapvetően ezen a dolgon kell segítenünk. Ennek nyilvánvalóan az lenne a legegyszerűbb megoldása, ami az elsőrendű liberális program – amit Ráday képviselőtársam egy héttel ezelőtt szépen elmondott: nem kell állami televízió, és akkor a monopólium rendszere megszüntethető: ebből a szép nagy komplexumból hány teljesen független társaságot leh etne csinálni? – és egy gondot megúsztunk. Ha már azonban, kompromisszumkészségünket kifejezendő, belementünk abba, hogy maradjon egyelőre ilyen mammuttelevízió, akkor teljesen érthető, hogy a Fekete Gyulaféle ötlet lenne az adekvát nemzeti televíziós for ma, amikor is a politikai erőktől nagyjából függetlenül, előfizetői önkormányzatok tartanák kézben a televíziót – mint ahogy a Szabad Demokraták Szövetségének közszolgálati médiumokra vonatkozó tervezetében eredetileg volt. Ebben is ennyire egyetértünk teh át Fekete Gyula úrral. Igaziból épp a kompromisszumkészségünk jele, hogy belementünk ilyen hibridmegoldásba, amit a félig politikai, félig nem politikai felügyeletű televízió jelent. Jobb híján elfogadtuk azt a folyamatot, amelyik egy oligopolisztikus rend szer felé vitte a dolgokat az eddigi monopólium helyett.
