Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 16. hétfő, a tavaszi ülésszak 14. napja - A munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TELLÉR GYULA (SZDSZ)
882 gyenge üzemi tanácsi inté zmény szülessen. Ez is született, és ezt terjesztette be a Kormány a Parlamentnek. Igen ám, de ettől még a gazdasági bizottság dönthetett volna másképpen is. Az Érdekegyeztető Tanács döntései közvetlenül nem kötelezőek a gazdasági bizottságra, és egyetlen másik bizottságra sem, a Parlamentre sem. Azt mondhatom, hogy a Parlament helyezkedhetett volna arra az álláspontra, hogy ő a meglévő jogosítványbirtokosokkal szemben a munkahelyi közösségeknek az érdekvédelmére helyezi a hangsúlyt és oda helyezi a jogosít ványokat. Hogy nem ez történt, az – úgy gondolom – bizonyos elemi politikai összefüggésekből vezethető le, hiszen azt a kormányt, amelyik beterjesztette a gyenge üzemi tanács intézményét, annak a kormánynak a hátterében ott van az állami tulajdon és ott va nnak a mindmáig legnagyobb vállalati kört alkotó állami vállalati menedzserek, akik nyilvánvalóan valamilyen módon nyomást gyakorolhattak a Kormányra, és ezt a megoldást elfogadta a Magyar Demokraták Szövetsége és elfogadta a kormánykoalíció is. Így jött létre az a helyzet, hogy a bizottságokban kapásból le lehetett szavazni az erős üzemi tanácsi konstrukciót. Én erre, hogy úgy mondjam, előre számítottam, úgy gondolom, hogy ez a helyzet természetes logikájában benne van. Azt reméltem azonban, hogy lesz egy – hogy is mondjam csak: mindenfajta összebeszélés nélkül is előálló – természetes szövetségese az SZDSZnek az erős üzemi tanács koncepciójának a megvédésében, és ezáltal legalább az egyharmados szavazatarányokig el fogunk tudni jutni a bizottságokban. Ez a természetes szövetséges pedig az a párt, illetve annak a pártnak a parlamenti frakciója lesz, amelyik rendszeresen vállalja föl a parlamenti vitákban a munkavállalói érdekeknek a képviseletét. Itt is olyasmi történt azonban, amelyik nem precedens nélkül i; az történt ugyanis, hogy megítélésem szerint a Magyar Szocialista Párt – amelyikről beszélek – beletörődött vagy maga is elfogadta a gyenge üzemi tanács koncepcióját, és logikai összefüggést látok a következőkben. Voltaképpen az történt, hogy azokon a p ontokon, ahol az üzemi tanácsi jogosítványok vagy – általánosabban fogalmazva – ahol a munkavállalók szélesebb körének juttatandó jogosítványok ütköztek vagy versenyt támasztottak a hagyományos szakszervezetek jogosítványaival, ott konzekvensen a szakszerv ezetek álláspontjára vagy a szakszervezetek érdekeinek a védelmére helyezkedett a Magyar Szocialista Párt, olyasféleképpen, mint ahogy tavaly nyáron a szakszervezeti tulajdon újrafelosztásával kapcsolatos törvény vitáiban ez történt, ahol a szélesebb dolgo zói érdekkörrel szemben a szakszervezeti érdekeket képviselte a Magyar Szocialista Párt. Ennek a sajátos összefüggésrendszernek az a következménye, hogy voltaképpen most a Parlamentben egyetlen egy frakció van, amelyik az erős üzemi tanács koncepcióját kép viseli: ez a Szabad Demokraták Szövetségének – ebben a kérdésben furcsa módon magára maradt – frakciója. És ez egyszersmind azt is jelenti, hogyha jövőre felocsudván a magyar munkavállalók elkezdenek egy erős üzemi tanács jogosítványaiért harcolni, akkor b izony nemcsak a menedzseri érdekekkel fogják szembetalálni magukat – és esetleg mögötte azokkal a kormányzati érdekekkel, amelyek már a privatizációs törvényben is megvonták tőlük azt, hogy tulajdonosként beleszólhassanak például a privatizációs folyamatba – , hanem paradox módon a szakszervezetekkel is szembe fogják találni magukat ebben a küzdelemben. Az SZDSZre azonban – ezt itt nyugodtan mondhatom – számíthatnak. Amikor gondolatmenetemben ehhez a ponthoz érek, szinte hallok két megjegyzést az okfejtésem mel kapcsolatban. Az egyik megjegyzés vagy az egyik ellenvetés majd meg fogja magyarázni, hogy miért sokkal jobb az, hogyha a dolgozók nem hoznak létre saját maguknak új, közvetlen érdekvédelmi szervezetet az üzemen belül, hanem elfogadják és elviselik tov ábbra is azt a sajátos, monopolisztikus érdekképviseleti rendszert, amit a szakszervezetek és kiváltképp a hagyományos szakszervezetek jelentenek. Erre bizonyára majd fogunk nagyon érdekes és részletes érveket hallani. A má sik dolog, amit hallok – sajnos a "lelki szemeim" kifejezésnek nincsen pandanja a hallószervünkre, ugye, ha volna, akkor azt mondanám, hogy a másik ellenvetés, amit lelki füleimmel
