Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 16. hétfő, a tavaszi ülésszak 14. napja - A munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TELLÉR GYULA (SZDSZ)
881 Ezzel szemben a Kormány átal benyújtott szabályozás elsősorban, vagy főleg, vagy mondhatni kizárólag az informálódás jogait iktatja be ebbe az üzemi tanácsi intézménybe, csak ravaszul és bonyolultan teszi, hogy ezek szerteágazó jogosítványoknak tűnjenek. Arra kérem elnök urat és képviselőtársaimat, engedjék meg, hogy megkíméljem az igen tisztelt jelenlév őket attól, hogy pedáns módon módosító indítványról módosító indítványra, paragrafusról paragrafusra és bekezdésről bekezdésre elkezdjem elmondani, hogy mit tartalmaznak a módosító indítványaim, és hogy miért éppen azt tartalmazzák, amit tartalmaznak. Ezz el szemben valami más dolognak szeretnék a nyomába eredni, annak, hogy a gazdasági bizottsági tárgyalásokon a kétféle koncepció között miért nem jöhetett létre kompromisszum, miért nem sikerült olyan jogosítványokat találni, amelyeket mint többletjogosítvá nyokat a beterjesztéssel szemben oda lehetett volna adni a munkahelyi dolgozói közösségeknek, illetve az őket képviselő üzemi tanácsnak, vagy miért nem sikerült elfogadtatni az erős üzemi tanács koncepcióját. Úgy gondolom, hogy messziről is meg lehet közel íteni ezt a kérdést, és azt lehet mondani, hogy talán azok, akik ennek a kérdésnek az eldöntésében részt vettek, nem látták még be azt, amit például a nyugati piacgazdaságokban beláttak, hogy tudniillik az üzem vagy a vállalat nem egyszerűen az eszköztulaj donosoknak a tulajdona, hanem voltaképpen mind a két nagy termelési tényező, a tőke vagy az eszközök, és a munka tulajdonosainak a tulajdona, és habár formális jogilag nem egyenlő pozíciót élveznek, valójában tulajdonosi jogosítványokat az őket érdeklő kör ben a munkának, mint termelési tényezőnek a tulajdonosai is kapnak, és voltaképpen ez a kétféle tulajdonlás együttesen alkotja a vállalatot vagy az üzemet. Azt hiszem, hogy nem ilyen magasröptű megfontolások, vagy pontosabban nem ezeknek a magasröptű megfo ntolásoknak a fel nem ismerése erdményezte azt a fajta üzemi tanácsi koncepciót, amit a Kormány beadott, és főleg azt a tényt, hogy nem sikerült kompromisszumot sem elérni, hanem voltaképpen az erős üzemi tanács koncepcióját – tudomásom szerint – valamenny i bizottságban leszavazták, valamennyi fontos tételében és valamennyi fontos elemében. Sokkal egyszerűbb és banálisabb magyarázat húzódik meg e mögött a tény mögött. Abban a sajátos érdekekből, hatalmi viszonyokból, elosztási viszonyokból, munkaviszonyokbó l szőtt erőtérben, amelyikbe az üzemi tanács intézménye belehelyeződik, és amelyik ezt az erőteret valamilyen módon szabályozza, alapvetően három – némileg leegyszerűsítve persze a dolgot – , alapvetően három szereplő van jelen. Az egyik a tulajdonos, illet ve a tulajdonost képviselő menedzser, aki a munkáltatói jogokat gyakorolja. A másik a munkavállalókat képviselő szakmai szervezet, és a harmadik a munkavállalók közössége. Most azok a jogosítványok, amelyek ebben az erőtérben, vagy ebben a térben egyáltalá n eloszthatók, ezek a jogosítványok történetileg el voltak már osztva, el vannak már osztva, elsősorban a munkáltatói jogokat gyakorló tulajdonos, tulajdonosi képviselő és a szakszervezetek között. Na már most, az üzemi tanács egy olyan sajátos intézmény, amelyik a harmadik szereplőnek is jogokat kíván adni. A munkavállalói közösségnek is jogokat kíván adni, függetlenül attól a ténytől, hogy tagjaie valamelyik szakszervezetnek vagy sem. És itt a dolognak a bibéje! Tudniillik azok között a jogosítványok köz ött, amelyek így a munkavállalói közösségnek adhatók, és a már meglévő jogosítványok között kétféle viszony van: vagy riválisai egymásnak, vagy kizárják egymást olyan módon, hogy amelyik jogosítványt az egyik szereplőnek adom, azt csak a másik szereplőtől tudom elvenni. Na már most, ebben az esetben minden olyan jogosítvány, amellyel a munkavállalói közösséget – ismétlem, függetlenül attól, hogy valamely szakszervezetnek tagjaie ennek a közösségnek a tagjai vagy sem – felruházunk, minden ilyen jogosítvány vagy rivális jogosítványa lesz valamelyik vagy menedzseri kézben, vagy szakszervezeti kézben lévő jogosítványnak, vagy azoktól elveszi a jogosítványt és úgy adja oda a munkavállalói képviselőknek. Ezek után könnyű kiszámítani, hogy – mondjuk – például az É rdekegyeztető Tanácsban, ahol a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői ültek, melyik üzemitanácskoncepció mellett voksoltak. Nyilvánvalóan mind a két félnek az volt az érdeke, hogy gyenge üzemi tanácsi jogosítványok, illetve
