Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 16. hétfő, a tavaszi ülésszak 14. napja - A helyi önkormányzatok 1992. évi címzett és céltámogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke, a bizottság kisebbségi véleményének előadója:
849 Felszólaló: Dr. Wekler Ferenc, az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke, a kisebbségi vé lemény előadója WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke, a bizottság kisebbségi véleményének előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Parlament önkormányzati bizottságának kisebbsége egye tért azzal, amit mondandója végén a belügyminiszter úr is és a többségi véleményt előadó képviselőtársunk is hangsúlyozott, mármint azt, hogy az önkormányzatoknak szüksége van arra a mintegy 25 milliárdnyi öszszegre, amelyről e törvény kapcsán döntenie kel lene a Parlamentnek. Sőt, azt is szeretném megerősíteni a kisebbség nevében, úgy ítéljük meg, hogy erről a kérdésről, erről az összegről dönteni kellett volna már jóval ezelőtt, és nem egy féléves, rémregénybe illő procedúra után. Ennek ellenére úgy gondol om, úgy ítéljük meg – és ez a bizottsági vita során is hangot kapott, a jegyzőkönyvekben nyomon követhető – , hogy ezzel a megállapítással nem lehet lesöpörni az asztalról azt a problémát, hogy ennek a törvénynek a tárgyalása kapcsán, az előkészítése kapcsá n súlyos törvénysértésekre és felelőtlenségekre került sor, és a bizottság kisebbsége ezért a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát tartózkodással ítélte meg. Azért, mert nem kívántuk megakadályozni, hogy napirendre kerüljön, tudván, hogy azo k az önkormányzatok, amelyek benne vannak a kalapban, amelyek az eddigi előkészítés alapján pénzhez juthatnak, várják ezt a pénzt. De mi van azokkal az önkormányzatokkal, amelyek elutasításra kerültek, és mi van azokkal az önkormányzatokkal, amelyek inform ációk hiányában nem tudtak bejutni ebbe a pénzügyi kalapba? Úgy gondolom, és ez a bizottsági ülésen is határozottan hangot kapott, hogy fel kell idéznünk még egyszer azt a néhány momentumot, amely ennek a törvénynek a tárgyalása kapcsán már többször hangot kapott a Ház falain belül. Mégpedig kezdődött a törvény előkészítése azzal, hogy a Belügyminisztérium a Magyar Közlönyben közzétette azt az ominózus október 21ei határidőt, amíg az önkormányzatok beadhatták a Belügyminisztérium szerint az igényeiket a cé ltámogatásokra. Ez tulajdonképpen egy igényfelmérésnek indult, de mint mára kiderült, ez az október 21ei időpont a Belügyminisztérium által önkényesen meghatározott határidővé változott, és azok az önkormányzatok, amelyek nem adták be az igényfelmérésre a z anyagaikat, kiestek a céltámogatási pályázati lehetőségből annak ellenére, hogy semmilyen törvény nem hatalmazta fel a Belügyminisztériumot arra, hogy lezártnak tekintse október 21ével a benyújtási határidőket. Ezt a törvényjavaslat decemberi tárgyalása során már elmondtam a Házban, akkor is, azt hiszem, a bizottság kisebbségének a véleményét tolmácsolva. Ezután következett egy hosszabb időszak, amikor nem történt semmi ebben az ügyben. A bizottsági vitában a Belügyminisztérium képviselője azt hangsúlyoz ta, hogy részben a Parlament hibája, hogy csak december 12ére sikerült a Parlamentnek napirendre tűznie ezt a törvényjavaslatot, amelyet a kormányzat benyújtott. Ezt részben elismerve azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy december 12én a képviselőtársam álta l említett módon megszületett az irányelvek elfogadása, tehát tulajdonképpen jogilag ekkor lehetett volna az igényfelmérést megkezdeni a Belügyminisztériumon belül a Parlament által elfogadott irányelvek alapján. Ez nem történt meg. Mint ismeretes, a Belüg yminisztérium, illetve a kormányzat változtatás nélkül a Parlament által először leszavazott, majd újra a Ház elé jutott törvényjavaslatot nyújtotta be, és ez két módosítással végül is elfogadásra került. December 12én látni lehetett, hogy közel van a köl tségvetés határideje. A december 12ei határozatban az szerepel, és a költségvetési törvényben is az szerepel, hogy a költségvetéssel egyidőben kell benyújtani a Kormánynak a céltámogatási törvényt. Én úgy gondolom – és a bizottság kisebbsége úgy gondolja – , hogy amennyiben ez december 12én nyilvánvaló volt a Belügyminisztérium számára, hogy nem tartható a határidő, nem tudják tartani azt, hogy december 30áig a Ház elé terjesszék ezt a törvényjavaslatot, akkor december 12én a törvényjavaslat