Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 10. kedd, a tavaszi ülésszak 13. ülés - A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről kötött 1977. évi szerződésről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
773 A másik megjegyzésem Székelyhidi képviselőtársamnak szól. Én nagyon megrémültem, amikor az elébb felvezette a hozzászólását, én azt gondoltam, hogy az a fajta hoz zászólás lesz, amiben a vízügyi szakemberek eddigi félelmüket a C variáns irányában próbálták a Szigetköz lakóira ráerőltetni, és a Mosonmagyaróváron tartott konferencián ennek hangot is adtak. Szeretném elmondani, a szigetközi emberekhez tartoznak azok is , akik Ásványrárón voltak a Szigetközért aggódva szintén egy konferencián, azok egészen másképp foglaltak állást, ugyan a mosonmagyaróvári konferencián résztvevők felefele részben megoszlottak. Az ellentmondást az okozza az ő felszólalásában, ami a végén azért úgy jött ki a közös feljegyzés alapján, amiből idézett, hogy sem tározót nem lehet építeni a Szigetközben, a Duna eredeti mederben kell, hogy lefolyjon és a mellékágrendszerben biztosítani kell a vizet. Nos, ha ezt biztosítjuk – amivel én természetes en egyetértek – , akkor a felszólalásnak az első része nem állja meg a helyét, mely szerint nekünk bármitől is félni kéne, hogy C variációt építenek, vagy valamit ránk kényszerítenek. Akkor egy teljesen egyértelmű és világos helyzet előtt állunk. Ez a három dolog nem oldható meg pillanatnyilag úgy ma Magyarországon, hogy ebből ne alakulna ki ökológiai szükséghelyzet. Egyébként ez az ellentmondás nem csoda, ha bármelyik képviselőben fölmerül, hiszen magánál a vízügynél, az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóságn ál sem tiszta ez a kérdés. Míg ezt a feljegyzést, ami itt van nálam, az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője aláírta – mint aki egyetért azzal, hogy ne legyen tározó, a Duna eredeti medrében folyjon le a víz, és a mellékágrendszereket tartsuk fönn – , ennek a vízügyi igazgatóságnak a dolgozói ezeken a konferenciákon teljesen másképp nyilatkoztak az ott lévő igazgató előtt. Teljesen világos álláspont, úgy látszik, náluk sincs. Én nem szívesen használom ezt a szót, de úgy érzem, hogy bizonyos lobbyérde kek, bizonyos lobbyelképzelések érvényesülnek. Ennyi megjegyzés, és most nagyon röviden a hozzászólás. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a bős – nagymarosi vízlépcsőrendszerről és annak megszüntetéséről nagyon nehéz röviden beszélni. Formabontó m ódon megpróbálom: néhány kérdést kívánok föltenni, és röviden válaszolok is rá – ezzel megpróbálom bemutatni a mai helyzetet, illetve hogy milyen megoldást tudunk elképzelni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önö k szerint helyes volte az eddigi halogató taktika? Véleményem szerint nem. Úgy érzem, egy nagyon is tervszerű elképzelés szerint haladtak a dolgok eddig – amivel mi természetesen kezdettől fogva nem értettünk egyet. A kormányzat 1990 májusábanjúniusában nagyon jónak tartotta azt az állapotot, ami idevezetett, magyarul úgy fogalmazták: "amíg nem történik semmi". Egy valami feltétlenül történt: az idő múlott, és ma már nem vagyunk abban a helyzetben, mint amiben voltunk 1990 nyarán. Másodszor: miért nem bon tatta el a Kormány a nagymarosi körgátat – amire egyébként parlamenti határozat is van – , milyen hasznunk lett belőle? Semmilyen hasznunk nem lett belőle. Annál több kárunk lett belőle – csak kettőt hadd említsek meg. Felbátorította mind a magyar, mind a s zlovák kivitelezőket, hogy bármikor befejezhető a nagy mű – erre ők a találkozásunkkor többször utaltak is: nem baj, majd mi megépítjük a Bőst, ti pedig kénytelenek lesztek megépíteni a Nagymarost. Ezt egyszer már elmondtam: mi arra apelláltunk, hogy ha el bontjuk a Nagymarost, ők nem építenek Bőst. A logika igaz volt, csak fordított oldalról, nem úgy, ahogy mi gondoltuk. Másodszor: évi több száz millió forintot költöttünk az állagmegóvásra – aminek egyébként mára már lejárt a garanciája – és a hajóvontatásr a. Harmadszor: szerencsés volte várni, hogy a cseh és szlovák környezetvédelmi mozgalmak, környezetvédők ráébrednek az ökológiai szükséghelyzetre? Válaszom megint egyértelmű: nem. A cseh és szlovák környezetvédők, nagyon jól látszik, nem tudtak megerősödn i – nem is fognak már megerősödni annyira, hogy ebben az ügyben erős súlyuk legyen. Nekünk kellett volna következetesen képviselni a saját álláspontunkat. Ezt igazolják a mára már beindult, hazánkban is
