Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 3. kedd, a tavaszi ülésszak 11. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
675 adok választ, tekintettel arra, hogy a Kormány és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének sztrájkbizottsága között január 9én létrejött egy megállapodás, am ely ennek a kérdésnek a hosszú távú rendezésére munkabizottságot hozott létre, amelyik a szerződés értelmében március 31én köteles letenni egy olyan javaslatot, mely hoszú távon e kérdést rendezi. Minthogy nem kívánok prejudikálni e munkabizottság – Kormá ny és szakszervezeti munkabizottság – kidolgozandó javaslatára, a határidőre való tekintettel kérem, hogy 30 napon belül nyújthassam be a választ a munkabizottság munkájának befejezését követően. (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm szépen. Kér em Mádai Péter képviselőtársamat, vegye tudomásul, hogy a miniszter úr válaszát 30 napon belül megkapja. Körösfői László, a Magyar Szocialista Párt képviselője interpellációt nyújtott be a művelődési és közoktatási miniszterhez Egyetérteneke a pedagógusok a Parlament elé kerülő új közoktatási törvény tervezetével tárgyában. Körösfői László képviselőtársamat illeti a szó. Interpelláció: Körösfői László (MSZP) – a művelődési és közoktatási miniszterhez – "Egyetérteneke a pedagógusok a Parlament elé kerülő ú j közoktatási törvény tervezetével?" tárgyában KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Interpellációmat közel egy hónapja adtam be, azóta többször volt téma a törvénytervezet itt a Parlamentben is, és több nyilatkoz at hangzott el különböző fórumokon. Az interpellációmban megfogalmazott aggályaim azonban ennek ellenére fennállnak, ezért kérdésemet változatlanul aktuálisnak ítélem meg. Tisztelt Miniszter Úr! Az ország pedagógusai az elmúlt egy év alatt négy közoktatási törvénytervezettel találkozhattak. Az első tavaly tavasszal készült, ezt széles körű társadalmiszakmai vita követte, majd június 15éig elkészült a törvénytervezet módosított változata. Ezt a változatot már a pedagógus társadalomnak csak egy szűkebb köre ismerhette meg, és társadalmi vitájára már nem is került sor. Ezután november közepén nyilvánosságra került egy teljesen új közoktatási törvénykoncepció, melynek szakmai vitája után január közepén látott napvilágot az azt némileg módosító negyedik változa t. A pedagógusok, a nevelőtestületek, különböző szakmai szervezetek tavaly tavasszal is, valamint az elmúlt hónapokban is számtalan fórumon mondták el véleményüket, és nagy számban küldték el javaslataikat a minisztérium számára. A beküldött vélemények öss zegező értékeléséről viszont már nincsenek értesüléseik, azok nyilvánosságra hozatala nem történt meg sem az első, sem a legutóbbi törvénytervezet esetében. A művelődési tárca helyettes államtitkára legutóbb egy sajtótájékoztatón azt állí totta, hogy a törvénytervezet vitája végeztével az állapítható meg, hogy egyetértés van a koncepció alapvető kérdéseiben. Ugyanakkor a különböző szakmai tanácskozásokról közölt tájékoztatások ezzel ellentétes véleményt tükröznek. Egy héttel ezelőtt Karsai Péter képviselőtársam napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy 90%a a pedagógusoknak az új törvénytervezetet akarja. Ha az Oktatáskutató Intézet felméréseire gondolt, akkor ez némi csúsztatás, ugyanis az Oktatáskutató Intézet kérdése úgy hangzott el, hogy akarnake a pedagógusok egy új oktatási törvényt. S erre adott a pedagógusok 9091%a igen választ. De hogy az új törvénytervezet az ez legyene, mint amiről most szó van, arra nem tért ki a kérdés. Ha viszont a 90%ot a saját tapasztalataira épít ette, akkor én, sajnos úgy látszik, a 10%kal találkoztam eddig.