Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 4. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Az 1963 és 1989 között elkövetett állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György):
62 Legkésőbb fél egy órakor sor kerül a társadalmi szervezetek, a nemzetiségi szövetségek és az egyházak költségvetési támogatás ának bizottsági előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat vitájára és előreláthatólag a határozathozatalra. A 14 órától 16 óráig terjedő időkeretben hangzanak el az interpellációk és kérdések. Ezután az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szo lgáltatási díjáról szóló javaslat határozathozatalára kerül sor. Ezt követi az árak megállapításáról szóló 1990. évi törvény módosításának részletes vitája. Majd a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény és az átmeneti szabályokról rendelkező 1992. évi II. törvény módosítását indítványozó javaslat általános vitája következik. Majd az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló javaslat általános vitáját folytatjuk. Ezt kö veti a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állampolgárok tulajdonában az állam által 1939. május 1. és 1949. június 8. között terjedő időben igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Ezu tán a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Majd a köztisztviselők jogállásával foglalkozó törvény általános vitájának folytatása és lehetőség szerint a lezárása. Végül a kisajátítással összefüggő jogszabályok e gyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezésének kérdésében benyújtott javaslat kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalása és határozathozatala. Igen nyomatékosan felhívom felelősségükre figyelmeztetve a tisztelt képviselők figyelmét, hogy a határo zatképesség megőrzése a törvényalkotásnak a mai napon mindvégig feltétele marad. Döntés törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy a tegnapi ülésünkön a társadalombiztosítási alap 1992. évi kö ltségvetéséről, illetve a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárására sor került, de részletes vitára bocsátásáról nem határozott az Országgyűlés. Indítványozom tehát a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 8 államtitkári szavazattal – 193 szavazattal 1 ellenében, 13 tart ózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta. Ugyancsak a tegnapi napon a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről rendelkező törvényjavaslat általános vitáját lezártuk, de most kell a részlete s vitára bocsátásáról határoznunk. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat a részletes vitára bocsátás kérdésében. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 8 államtitkári szavazattal – 195 szavazattal 12 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta. Az 1963 és 1989 között elkövetett állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Szabad György) :