Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 25. kedd, a tavaszi ülésszak 9. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince):
556 előterjesztett egy tervezetként megjelölt iratot a balatoni üdülőkörzetben szükséges intézkedésekről, majd arról is tudomásom van, hogy rá egy hétre Balatonfüreden az Országos Idegenforgalmi Tanács n agy sebbellobbal összehívott értekezletet tartott ugyane tárgyban, és ennek ismertetését napirendjére tűzve. Na mos, ön mondja, hogy hónapok óta folyik az erőfeszítés a balatoni üdülőkörzetben szükséges tennivalók kidolgozására az ön minisztériumában. Én nagyon sajnálom, hogy ez ilyen kampánymunkaként jelenik meg interpellációm benyújtását követően. Ha valóban olyan lázas munka folyt, akkor az valószínűleg nagy titokban történt, mert a közvélemény erről nem nagyon tud. Márpedig higgye el, hogy én, mint sió foki lakos és a Balatonpart egy részének egyéni képviselője, de úgy hiszem, a Balatonpart közvetlen körzetében vagy közelében érintett valamennyi képviselőtársam árgus szemekkel figyeljük az e tárgyban közölt kormányzati állásfoglalásokat és intézkedéseket . Lehet, hogy nem volt teljességgel érthető, de interpellációmban azt is felvetettem, hogy elismerve azt, hogy a környezetvédelemnek elsőbbséget kell élveznie, nem elsősorban környezetvédelmi problémaként terjesztettem elő az interpellációmat. Miniszter úr , miniszterelnök úr – kihasználva az ön jelenlétét – , bátorkodom ismételten megjegyezni, hogy ez egy komplex gazdasági, építészeti, infrastrukturális és végső soron idegenforgalmi probléma, amely komplex kezelést igényel. Nem kívánok közhelyeket, nem kíván ok nagy szavakat használni, de ha az idegenforgalom a gazdaság – legjobb esetben is – stagnálása mellett a legdinamikusabban fejlődő húzóágazattá kell, hogy váljék, akkor ennek legnagyobb termelőegységét, hogy úgy mondjam – miniszter úr, bocsásson meg a sz óhasználatért – nem lehet ennyire lekezelni. Ennek a röpiratocskának valóban két sarokpontja van. Az egyik az, hogy az 1982es minisztertanácsi rendelettel, illetve minisztertanácsi határozattal – bocsánat, nem kell degradálnom, eléggé degradált jogszabály i forma – , tehát minisztertanácsi határozattal életbe léptetett balatoni regionális rendezési terv megújítása, valamint az ön által is említett úgynevezett Balatoni Tanács felállításának kérdésköre alapozza meg. Azon túl, hogy – bocsássák meg nekem, jogász vagyok – ezzel a Balatoni Regionális Rendezési Terv megújításával jogi problémáim is vannak, hiszen időközben lezajlott egy – remélhetőleg lezajlott – rendszerváltás, ennek során törvényerőre emelve szabályoztuk az önkormányzatokat megillető jogokat és kö telezettségeket. Azt hiszem, hogy legkevesebb alkotmányos aggályokat vet fel az, hogyha ezt egy korábban, '82ben minisztertanácsi határozatban szabályozott ellentétes jogszabály ugyancsak hatályában fönntartva továbbra is szabályozza, magyarul miniszterta nácsi határozat ír elő bizonyos, önkormányzatokat érintő kötelezettségeket és jogokat. De ennél sokkal fontosabb kérdés tisztelt miniszter úr, hogy erről az úgynevezett felállítandó balatoni regionális tanácsró l semmit nem tudunk, de az már látható, hogy nem nagyon lesz 1. hatásköre, 2. pénze, 3. felelőssége. Nagyon frappánsan és nagyon röviden, nálam sokkal összefogottabban fejtette ki a környezetvédelmi bizottság ülésén Ráday Mihály ennek a problémának a gyöke rét. Nem kívánok plagizálni, ezért hivatkozom Ráday Mihályra, hogy valaha működött egy csodálatos szervezet, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely mindazon követelményeknek megfelelt, amelyekre a… (Szűcs M. Sándor: Idő van, elnök úr! – Az elnök csenget.) … b alatoni üdülőkörzetben ma szükség lenne. Miniszter úr! Sajnálom, a választ nem áll módomban elfogadni. (Taps a bal oldalon.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Páris András képviselőtársunk a miniszteri választ nem fogadta el. Kérdezem ezért a z Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a