Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 19. szerda, a tavaszi ülésszak 7. napja - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PÁSZTOR GYULA, DR. előterjesztő: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PÁSZTOR GYULA, DR. előterjesztő: - ELNÖK (Dornbach Alajos):
455 Az átmeneti törvény 10. szakaszának (1) bekezdése már kötelezően előírja a vagyonbevitel figyelembevételét a szövetkeze ti üzletrész mértékének megállapításánál. Szükséges azonban, hogy maga a törvény határozza azt meg, hogy az ilyen vagyonbevitelnek, amely döntően a több évtizeddel ezelőtti alapításakor történt, milyen a részesedése a mára létrejött vagyonon belül. Nem leh et ugyanis az évtizedekkel ezelőtti bevitt vagyontárgyak értékét a mai vagyonértékkel összehasonlítani. Ezért a törvényjavaslatban frakcióvezető társaimmal együtt azt javasoljuk, hogy a vagyonnak legalább 20%át kell ilyen címen felosztani, míg a tagsági v iszonyra, illetve a személyes közreműködés mértékére vonatkozólag a vagyonnak legalább 40%át elkülöníteni. Ezt követően kell az egyes tagok részarányát megállapítani a két vagyontömegből. A százalékos előírás nem vonatkozik a tagok vagyonából nem átalakul ás útján létrejött kisszövetkezetekre, mivel ott a vagyonbevitel nem játszott komoly szerepet. Az általunk benyújtott törvényjavaslat szövegét a gazdasági bizottság, majd az alkotmányügyi bizottság is pontosította. Végül is azt kérem a tisztelt Háztól, hog y az alkotmányügyi bizottság által javasolt összeg elfogadását támogassák. Egyéb más módosító indítvány is érkezett a törvényjavaslathoz, azt azonban nem kívánom indokolni, csak fogom jelezni, hogy igennel vagy nemmel szavazzanak a tisztelt képviselők. Kös zönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. A határozathozatal következik. Az elnöklést átadom Dornbach Alajosnak. (Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglalja el.) Határozathozatal ELNÖK (Dornbach Alajos) : Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról a gazdasági és az alkotmányügyi bizottság együttes jelentést nyújtott be 4965ös számon, az alkotmányügyi bizottság kiegészítő jelentést nyújtott be 5039es számon. A határozathozatal során az együttes jelentés sorrendjét követjük. A z előterjesztők állásfoglalását Pásztor Gyula képviselő úr, frakcióvezető fogja közölni. Az 1. pontban az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat 1. §a felvezető szövegrészének kiegészítését indítványozza. Lényege: a bevezető mondatban a módosítás alapj át képező törvény fontos megjelölését javasolja a törvény szövegébe szerkeszteni. Kérdezem Pásztor Gyula urat, az előterjesztők egyetérteneke a javaslattal. PÁSZTOR GYULA, DR. előterjesztő: Igen. ELNÖK (Dornbach Alajos) : És az Országgyűlés elfogadjae a j avaslatot? Szavazzanak! (Megtörténik.) Az Országgyűlés 189 "igen" szavazattal ellenszavazat nélkül 8 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. A 2. pont szerint Nyers Rezső és Lakos László urak a törvényjavaslatot új paragrafussal kívánják kiegé szíteni, melyben a törvény 3. § (1) bekezdés módosítására tesznek javaslatot. Lényege: a törvény szövegébe a korábbi nevesítéssel fordulat közbeiktatását indítványozzák. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Az előterjesztők egyetérteneke? PÁSZTOR GYU LA, DR. előterjesztő: Nem. ELNÖK (Dornbach Alajos) : És az Országgyűlés? Szavazzanak! (Megtörténik.) Az Országgyűlés 54 "igen", 144 "nem" szavazattal 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. A 3. pont szerint Nyers Rezső és Lakos László u rak a törvényjavaslat 1. §át kívánják kiegészíteni, ebben a törvény 6. § (3) bekezdésének módosítását kezdeményezik. Eszerint az (1) bekezdés b) illetve d) pontjára történő hivatkozással kívánják azt kiegészíteni, illetőleg a