Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 15. hétfő, a tavaszi ülésszak 43. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A szakszervezeti vagyon védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ)
2772 született alkotmánybírósági határozatra, másodszor – szakmailag hibás módon – úgy szándékozott, szándékozik sajnos most is a szakszervezetek közötti választások kérdésé hez nyúlni, hogy a szakszervezeteket érintő egyéb választásokat nem hozza összhangba, és ez kaotikus állapotokat idézhet elő a munkavállalói érdekvédelem területén már a közeljövőben is. Ezért is dolgoztuk ki és terjesztettük a Ház elé most ötpárti módosít ó csomagunkat. Ezek után két lehetséges megoldási változat létezik, hiszen a múlt héten parlamenti bizottság tárgyalta módosító csomagunkat, és a kormányzat e módosító csomagnak csak egy részét támogatta, a másik részét – meg a bizottság is – elvetette. Né zzük meg, mi történik akkor, hogyha a munkaügyi kormányzat jelenlegi álláspontja érvényesül majd a szavazás során. Így is megáll önmagában ez a törvénytervezet, hiszen – hála képviselőtársaimnak, hála a Parlamentnek, hála nekünk – az alkotmánybírósági hatá rozat figyelembevételével az arra való reagálás megtörtént. De ugyanakkor következményeit tekintve jelentős problémákat hagy megoldatlanul, rendezetlenül a törvénytervezet akkor, hogyha a munkaügyi kormányzat által támogatott és elképzelt formában születik meg. Tehát ezzel a törvénnyel az a nagy baj, ami nincs benne. Ami nincs benne, de aminek benne kellene lennie. Ha Schamschula államtitkár úr jelenlegi álláspontja érvényesül a határozathozatalkor, akkor a Parlament nem teszi meg azt, amit meg kellene és m eg lehetne tennie ebben a pillanatban, és ezzel nehezen behozható mulasztást vállal magára. Örülök, hogy az államtitkár úr most már idefigyelt, hiszen amióta ennek a törvénytervezetnek a mostani részletes vitája megkezdődött, valami igen érdekes olvasnival ót talált. Gondolom, hogy csakis a mi módosító csomagunkat olvasgathatja. Ezért kérem, kérjük a tisztelt Ház támogatását ötpárti módosító csomagunk elfogadásához. Egyébként ezzel az ötpárti módosító csomaggal a szakszervezeti konföderációk többsége is egye tért. Kérem támogatásukat azért is, mert gondolják meg, politikailag rendkívül szerencsétlen lenne, ha a Parlament szembekerülne az összes szakszervezettel ezek után, nem venné figyelembe az ő álláspontjukat akkor, amikor az utóbbiaknál igenis tapasztalhat ó konszenzuskeresés, tárgyalókészség, nem úgy, mint az illetékes tárcánál. A múlt héten kemény szavakkal voltam kénytelen illetni Schamschula államtitkár urat. És ne higygyék azt, hogy ez nekem a legkedvesebb passzióm, mert hogy ezen a héten is meg kell em lítenem az ő tevékenységét. Úgy veszem észre, hogy az államtitkár úr múlt heti kemény szavaimat buzdításnak fogta fel, hiszen ismét találkozhattunk olyan véleményekkel, az ő részéről megfogalmazott véleményekkel, amelyek továbbra is kimerítik a szakszervez etellenes és alkotmányellenes magatartás kritériumait. Az államtitkár úr a múlt héten lenyilatkozta újból – és most már világos a kép – , hogy ő támogatja a Monopolycsoport nézetünk szerint szakszervezetellenes és alkotmányellenes álláspontját, pontosabb an azt mondja, hogy nem támogatja, csak népszerűsíti. Ez érdekes megfogalmazás. Most már legalább tudhatjuk, hogy az államtitkár úrnak a tevékenysége szakszervezeti ügyekben nem vadászati, hanem ismeretterjesztő munkásságának a részét képezi, méghozzá olya n szervezetek, közöttük a Szolidaritás szakszervezet… ELNÖK (Szabad György) : Felhívom képviselőtársam figyelmét, hogy részletes vitát folytatunk, tehát kérem, hogy térjen vissza személyeskedő megjegyzések helyett a napirenden forgó törvényjavaslat részlete s vitájához. HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. De én úgy gondolom, hogy a kormányzat felelős képviselője akkor, amikor a Parlamentben a szakszervezeteket érintő törvénykezés, törvényhozatal, törvényelőkészítés folyik, akkor nem tehet Parlamente n kívül szakszervezetellenes és alkotmányellenes kijelentéseket. Én úgy gondolom, hogy nem illik népszerűsíteni egy államtitkárnak azt a szakszervezetet, amelyik