Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 10. szerda,a tavaszi ülésszak 42. napja - Határozathozatal a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - VITÁNYI IVÁN az MSZP vezérszónoka:
2738 Azért, mert ha egy bizonyos határon túlesik, az ellenkező effektus lép életbe. Nem vették eléggé figyelembe azok, akik ezt erőltették, hogy a népben – ha már róla beszélünk – van egy ösztönös ellenzékiség. A magyar népben talán különösképpen, ami alatt nem egy magyar jellemtipológiát szeretnék csinálni, hanem az, mert Rákóczi óta vagy Bethlen Gábor óta ilyenek voltak a tapasztalatok. Más népe knél nem mindenütt voltak ilyenek a tapasztalatok. Egy olyan tapasztalat, amely hogyha túlságosan a szánkba akarják rágni a megoldást, akkor a végén azt mondja, hogy "Eb ura fakó, Ugocsa non koronat." És ez a hatás érvényesül. Képviselőtársaim a tudományra szeretnek hivatkozni, és valóban, 25 – 30 évvel ezelőtt az amerikai szociológia, a pozitivista szociológia közölt is számos vizsgálatot, amely a televízió, a hirtelen elterjedt televízió csodálatos hatásáról szólt. Ámde, utána jött a televízió klasszikusa, a kutatás klasszikusa, Berenson a következő megállapítással, hogy a rádió és televízió hatásáról annyit lehet tudni, hogy bizonyos műsorok, bizonyos körülmények között az emberek bizonyos csoportjára bizonyos hatással vannak. (12.20) Ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a magyar nép a televízióval szemben Kati, akit táncba lehet vinni, de csak akkor lehet vinni, hogyha akarja. A magyar nép és mint minden más nép a véleményét, álláspontját, a politikai véleményét elsősorban az életkörülményei és saját tap asztalatai alapján alakítja ki. A rádió és a televízió és a sajtó erre ráerősíthet. De nem kreálhat olyan folyamatokat, melyek nincsenek, nem kreálhat olyan véleményeket, melyek nincsenek, hanem abba kell beilleszkedni, amik vannak. Mégis ennek a felfogásn ak, amit itt hallunk, volt egy bizonyos alapja. Volt egy bizonyos alapja a korábbi évtizedekben, amikor még rádió és televízió nem volt, illetve rádió volt, de nem volt ennyire tömeges, televízió nem volt, és a sajtó sem volt ennyire tömeges. Ennek tükre v olt az amerikai szociológia, és ennek tükre volt az a sajtóideológia, amelyet két jelentős ember, különben össze nem tartozó ember, de ebből a szempontból összetartozó ember képviselt, az egyik Lenin, a másik pedig Göbbels. Ők képviselték azt, hogy a rádió és a televízió dolgai voltaképpen a hatalomnak ilyen módon lehetnek az eszközei. Jellemző, hogy ezzel kapcsolatban tisztelt képviselőtársam is Walter Benjamint idézte, akinek eszmei forrásanyaga – és ez az én számból nem sértés – ugyanabból a körből szárm azik, mint Leniné. Mert itt ugyanarról a problémáról volt szó, amikor a pártatlanság lehetetlenségét próbálta bizonyítani. Csakhogy a második világháború után egy döntő fordulat történt, amely nem egyszerűen úgy tette félre Lenint és Göbbelset más oldalról , hogy megcáfolta, hanem a körülmények változtak meg, mert éppen a második világháború tapasztalatai alapján is, tehát a nácizmus elleni harc tapasztalatai alapján is és a technikai fejlődés alapján is a demokráciák olyan jogállamot dolgoztak ki, kívántak kidolgozni, amely ezt a lehetőséget félreteszi és megakadályozza. És ennek egyik eleme a sajtó következetesen felépített önállósága. Hogy értelmezhető akkor, hogy a sajtó önálló hatalmi ág? Semmiképpen sem úgy, hogy egyik vagy másik erőnek legyen a függvén ye, még úgy sem, hogy a Kormánynak, úgy sem, hogy az ellenzéknek, úgy sem, hogy megosztják a hatalmat, tudniillik ha ez lenne, akkor nem önálló hatalmi ág lenne, hanem a másik háromnak valamilyen féregnyúlványa. Ebből a szempontból nem tudom értelmezni azt , amit ma reggel a Naptévében hallottam Csurka István képviselőtársamtól, aki azt mondta, hogy azért nem fog lehetséges lenni majd föltehetőleg a sajtótörvény elfogadása és kompromisszum megkötése, mert például a Kormány nem teheti azt meg, mert elveszti a médiát. De hát azt kérdezem, hogy hogy vesztheti el, amikor nem az övé. Vagy meg akarja szerezni, mikor nem az övé, és nem azért nem az övé, mert valaki nem adja oda, hanem mert elvileg nem az övé. Mert elvileg nem lehet a Rádió és a Televízió valakié, m ert nem arról vitatkozunk, hogy kié legyen. No persze akkor fölvetődik, hogy független? Ha már Balázsi Tibor megdícsért, hadd dícsérjem én is vissza, hogy ő viszont ma reggel nagyon helyesen idézte Engelst, amikor azt mondta, hogy minden öszszefügg mindenn el – bár a forrást nem jelölte meg. (Derültség a bal oldalon.) Ilyen
