Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 8. hétfő, a tavaszi ülésszak 40. napja - Határozathozatal a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A szakszervezeti vagyon védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP)
2558 hiszen már így is csekély az érdeklődés irántuk." – Ezt máshol úgy hívják, hogy hitelrontás, és van, ahol ezért perbe is szoktak szállni. A lényeg most jön, tisztelt Ház, azt hiszem, hogy erre igazá n érdemes odafigyelni: "Szerintem napjainkban a hazai munkavállalóknak nem több mint 30%a szakszervezeti tag." A lényeg: "Úgy igazságos, hogy a lakosság döntsön arról, hogy a vagyon mekkora részével kívánja támogatni a szakszervezeteket, a maradék részből jóléti célú alapítványokat lehetne tenni" – és így tovább, vannak itt még mindenféle utalások mikuláscsomagokra és bürokráciákra. Tehát azt hiszem, hogy ezzel a meghatóan figyelmes és nemesen egyszerű fogalmazással – a képviselőtársaim megértették – az ál lamtitkár úr a vagyonelkobzást írta körül, ami énszerintem ugyancsak alkotmányossági problémákat vet fel; mert ebben a helyzetben nyugodtan gondolhatunk arra – bár kész van a tárca munkapéldánya a választási törvényre vonatkozóan – , hogy amikor a tárca zár olásról beszél, akkor vagyonelkobzásra gondol, amikor esélyegyenlőségről beszél, akkor szakszervezetnélküliséget gondol mögé. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy a Ház figyelmét föl kell arra hívni – és minden párt, parlamenti párt figyelmét föl kell arra hí vni – , hogy most már ideje lenne valóban szakszervezeti politikát folytatni különkülön és együtt is, hiszen az eddigi törvényalkotási próbálkozások kizárólag az illegitimnek minősített szervezetek szétverésére irányultak, de segítséget nemigen adtak, főle g az újaknak. Végezetül – énnekem nem szokásom mostanában, hogy elhigyjem, amit az államtitkár úr mond, de – azt nagyon szeretném, hogy valóban igaznak bizonyulna az a mondása, az az idézete, amit tavaly egy MSZOSZkongresszus meghívottjaként jegyzőkönyvbe mondott. Akkor ő azt mondta, hogy a Parlamentben a szakszervezetekre vonatkozó egyes elfekvő törvényjavaslatok azért nem kerülnek napirendre, mert hogy: a miniszterelnök úr volt a leghangosabb ellenzője annak, hogy ezek a törvényjavaslatok és szakszerveze tellenes bármiféle megnyilvánulások teret nyerjenek. Nagyon szeretném hinni, hogy ez az állítása igaz volt, és hogyha a miniszterelnök úrnak valóban ez a véleménye, akkor azt hiszem, hogy az ön eddigi szerepléséből levonja a konzekvenciákat (Mozgolódás, z aj.) , mert úgy hiszem, hogy ez nem volt egy szerencsés időszak az ön életében, és sokkal kedvesebben emlékezik a régi szép időkre, a vadászatokra, és végül is a munkájában is megtartja a vadászatra emlékeztető elemeket, hiszen szarvashibákat ejt, és végül most is nagyvadat ejtett – bakot lőtt. Köszönöm szépen. (Derültség, taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Paszternák László, a Magyar Szocialista Pártból. Felszólaló: Paszternák László (MSZP) PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP) E lnök Úr, Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném kifejezni a legnagyobb meglepetésemet az iránt, hogy a FIDESZ frakciója – egy évvel korábbi álláspontjával szemben – ekkora mértékű változáson ment keresztül a szakszervezeti kérdések összefüggését illetően, h isz egy évvel ezelőtt a legádázabb ellenfelei voltak mindannak, amit mi itt kinyilatkoztunk ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Persze lehet, tisztelt képviselőtársaim, hogy ehhez szükség volt arra, hogy Horváth László átüljön ide az önök soraiba, és ú j színt hozzon ebben a kérdéskörben. (Taps a jobb oldalon.) Ezt csak szerettem volna mindenképpen… Nagyon örülök hogyha emlékeztethetem kedves képviselőtársaimat arra, hogy egy évvel ezelőtt, amikor ez a XXVIII. törvény itt a Ház előtt kérdés és téma volt – akkor nagyon sok képviselőtársam árulkodott arról, hogy mennyire aggódik, és mennyire fontosnak tartja ennek a kérdésnek a mielőbbi eldöntését. Akkor többségüknek a bevezető gondolata az volt, hogy azért kell a Parlamentnek nagyon gyorsan ebben a kérdésb en döntést hozni, mert a szerencsétlen szakszervezetek nem tudnak egymás között megállapodni sem egyik, sem másik összefüggésben; ezért a Parlamentnek kell beavatkozni oly módon, mint ahogy ezt megpróbálta megtenni.
