Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 26. kedd, a tavaszi ülésszak 35. napja - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes és sürgős eljárásban történő megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - CSÉPE BÉLA, a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását koordináló bizottság elnöke, az országgyűlési határozati javaslat előterjesztője:
2330 Szintén sok bírálatot kaptunk – sajtóban is olvasható volt – az ifjúsági blokk keretével kapcsolatban. Az ifjúsági blokk részére a mi különbizottságunk 97 milliós keretet állapított meg első nekifutásra, és elhangzott a követelés az ifjúsági szervezetek részéről, hogy legalább 150 millió forint legyen számukra ez a keret. Ezzel kapcsolatban meg kell említsem, hogy bizottságunk megé rtve az ifjúságnak ezt a követelését, gondjait, nagyobb fedezethez való jutási igényét, nem tudta ezt teljesíteni, mivel ezt csak úgy tudtuk volna elfogadni, ha az előbb említett szociális blokknak a kerete még jobban lecsökken, illetőleg a továbbiakban a környezetvédelem részére nyújtott fedezeti keret, a 63 millió, valamint az egyéb résznek a 155 millió forintja. Nem tudtuk teljesíteni. Ugyanakkor arra is föl kell hívnom a figyelmet, hogy az egyéb blokkal kapcsolatban – amely ugye első látásra nyilván sze mbeötlik, hogy miért 155 millió – olyan problémák voltak, hogy egyrészt ide jött a legtöbb pályázat, másrészt pedig ezt a részt terhelte a MTESZnek és a TITnek az igen nagy igénye, amelyet a bizottság megpróbált ezen a kereten kívül érvényesíteni, de saj nos eredménytelenül. Tehát nem tudtuk a Pénzügyminisztériumnál elérni azt, hogy valamiképpen ezt a két szervezetet ne ebből a keretből kelljen támogatni. Ezért ránk nehezedett az a probléma, hogy amennyit tudunk, adjunk a MTESZnek és a TITnek is, de mind járt megemlítem, hogy a TIT részéről bejött módosítási indítvány, mely szerint 80 millió legyen a támogatásuk, nem tudtuk elfogadni, illetőleg támogatásra ajánlani – majd ahogy rámutatok később, a többivel együtt sem – , mivel ez teljesen felborította volna a szakmai elemzéssel összeállított keretfelosztásunkat. Egyébként ez a keretfelosztás egyáltalán nem volt merev, a bizottság a javaslat végső meghatározásánál már csinált benne módosításokat, és tulajdonképpen a beérkezett soksok módosítás is azt célozza zömében, hogy átjárás lehessen a különböző csoportok között. A költségvetési bizottság sem fogadta el azt az indítványt – volt egy ilyen indítvány – , hogy csak az egyes csoportokon belül lehessen átjárás, tehát módosítás a különböző összegekben. Tehát vég ső soron a végeredmény most az, hogy ez a különbizottság által felállított nagyjábóli keretösszeg várhatóan a módosítások elfogadása után jelentősen változni fog. Tájékoztatom a tisztelt Házat arról, hogy munkánkat szakértők bevonásával igyekeztünk minél m élyebb elemzésekkel, meghallgatásokkal végezni. Három csoportot alakítottunk. Az első csoport volt a szociális és egészségügyi, ezt én magam irányítottam; a második csoport volt az ifjúság- és gyermekvédelmi, ezt Rózsa Edit alelnök irányította; a harmadik csoport volt a környezetvédelmi és ez a bizonyos egyéb kategória, amely igen nagy terjedelmű volt, ezt a bizottság titkára, Markó István irányította. Ki kell emelnem egy különleges problémát, amellyel a bizottság birkózott, és végül is úgy néz ki – amennyi ben a tisztelt Ház elfogadja – , sikerült megoldást találni rá. Ez az értelmi fogyatékos szervezeteknek a problémája. Az értelmi fogyatékos szervezetek részére a költségvetés külön rovatban – tehát amit az előbb említettem, az a 100 milliós külön keret – 6 millió forintot irányzott elő. Bizottságunk a meghallgatások után úgy találta, hogy ez az összeg kevés, ezért ebből a keretből 3 milliót tartalékol, és a javaslatban még ez is szerepel. A költségvetési bizottság módosító indítványával ez a kérdés már úgy k erül a tisztelt Ház elé, hogy a 3 milliót elfogadva 9 millióra emelkedik az értelmi fogyatékos szervezeteknek a kerete, és ebben már a különbizottság által kidolgozott és a költségvetési bizottság által magáévá tett felosztás szerepel. Tehát amennyiben ma ezt a tisztelt Ház elfogadja, akkor ezzel megoldottunk egy olyan kérdést, ami nemcsak a 420 milliót terheli, hanem egyébként fönnállt volna. Ezzel azért is foglalkoztunk, mert ide is pályáztak, tehát ezek a szervezetek ide is nyújtottak be pályázatot, tehá t foglalkoznunk kellett velük.